3. Bacsis Retroszámítógép Kiállítása

Nagyon örültem, hogy a látogató korosztály vegyes, éppúgy érdeklődtek kicsik a C64 iránt, mint az idősebbek. – írta: bacsis, 7 éve

Összepakolás, és rengeteg kép!

Már ekkor fogtam a fejem, hogy milyen jó is lesz a hazapakolás. Viszont nagyon jól esett, hogy ezúttal is több barátom is a segítségemre sietett a pakolásnál, így összesen 6-an estünk neki a gépek szétszerelésének, majd az autókba való bepakolásának. S valami hihetetlen módon, de nem egész 2 óra alatt, nemcsak, hogy elpakoltuk a gépeket, de hozzám vissza is szállítottuk, ráadásul 1 körrel, igaz, ehhez 1 kis furgon, 1 kombi, és két szedán típusú gépjármű kellett.

Így zajlott tehát eme két nap, illetve az azt megelőző pakolásról szóló napom. Aztán, hogy a kiállítás utáni napom nekem miről szólt, az is megérne egy külön beszámolót, mert ezeket a gépeket el is kell ám otthon nekem pakolnom… ;-)
De a lényeg, hogy remélem, a jelen lévő kb. 120 ember, aki eljött, jól érezte magát, s remélem, ha jövőre is megrendezésre kerül egy még jobb, még ütősebb retroszámítógép-kiállítás, akkor sok arcot ismerősként fogok viszont látni!
Végezetül pedig álljon itt pár videó, és fotó kommentár nélkül azoknak, akik sajnos nem tudtak eljönni a kiállításra:

.jpg]

...És hogy mi lesz ezután?
Szerencsére továbbra is kapok kisebb-nagyobb hardveres felajánlásokat, amikből tudok dolgozni. S bizonyos projektjeimnek már most úgy állok vagy álltam neki, hogy az már a következő kiállításra készül.

De természetesen bármilyen ötletet szívesen veszek, hogy mivel lehetne még színesebbé tenni a következő kiállítást!

Aki pedig úgy érzi, hogy jövőre (is) szívesen eljönne, bátran jelezheti a fórumban, majd megpróbálom akkor emlékeztetni jövőre! ;-)

Azóta történt

Előzmények