4. Bacsis Retro Számítógép Kiállítása

"Még soha nem éreztem annyira, hogy van értelme annak amit csinálok". – írta: bacsis, 6 éve

Elkapott pillanatok a kiállításról

Lényegében egész nap jöttek-mentek az emberek. frescho, Aventyr, CocooN-z és én próbáltunk minden kedves látogatóval beszélgetni pár szót, vagy segíteni, tanácsot adni, több-kevesebb sikerrel. A nap végére nem mondom azt, hogy nem voltunk fáradtak.

Május 12-e, vasárnap:

Szintén elég korán, a nyitás előtt majd' 3 órával korábban már feljöttem, és próbálkoztam különböző voodoo trükkökkel és ráolvasással rávenni a gépeket, hogy még egy napot bírjanak ki, utána úgyis pihenhetnek majdnem egy évet. Szerencsére a 10:00-ás nyitásra már ismét bevetésre készen fogadták a látogatókat. Vasárnap egy hajszállal kevesebben voltak, de pont csak annyival, hogy ne legyen olyan nagy tumultus. Délután 2-kor az M2 TV is megérkezett. Készítettek is egy elég kellemes kis műsort a kiállításról. (A 10. perctől kell nézni)

Itt a link, ha nem menne

Vasárnap 18:00-kor kezdtem lekapcsolgatni a gépeket, és hozzákészülődni az elpakoláshoz, ami azért megint nem kis meló volt, de szerencsére hazafelé is igen sokan segítettek, így este 10-re végeztünk az összepakolással – igaz nekem még további 4-5 napot igénybe vett, mire otthon mindent a helyére raktam, de ez már egy másik történet.

Összegzésül elmondhatom, hogy messze ez a kiállítás sikerült a legjobban, amit még titkon reméltem is, de hogy a látogatók száma közel 400 fő lesz, arról álmodni sem mertem. Annak ellenére, hogy óriási munkával járt, és úgy fogytam 3,5 kilót, hogy nálam nem nagyon volt miből, én piszkosul élveztem. És soha nem éreztem annyira, hogy van értelme annak amit csinálok. Még nem volt vége a kiállításnak, de frescho-val, és CocooN-z-vel már a következőt kezdtük megbeszélni. Mikor eme sorokat írom (a kiállítás után pár nappal), már az első gépeket otthon megnéztem, hogy mit hozzak ki jövőre, már most nekiláttam a készülődésnek. Szeretném, ha jövőre is legalább ilyen sokan eljönnétek, cserébe én igyekezek egy még jobb, még nagyobb kiállítást összehozni.

Végezetül úgy mindenféle komment nélkül álljanak itt még képek és videók a kiállításról:


itt a link, ha nem menne

Azóta történt

  • 6. Bacsis Retro Számítógép kiállítása

    Ezennel hivatalosan is meghirdetem a 6. BRSZK rendezvény megszervezését!

  • GEO Persona GLT-216A

    Bemutatok egy igazi, prémium minőségű 30 éves laptopot mechanikus billentyűzettel és VGA kijelzővel.

  • 5. BRSZK

    Ötödjére került megrendezésre Bacsis Retro Számítógép kiállítása, ami még nagyobb volt mint bármikor!

Előzmények