Ókor

Ókor

A Balkán első olyan lakói, akiknek letelepedéséről elegendő információkkal rendelkezünk, az illírek és a trákok voltak. Az illírek az adriai partvidéken, a Morava folyótól nyugatra eső területen éltek, míg a trákok a Duna alsó folyásától délre, az égei-tengeri partvidékig lakták a területet. Mindkét népcsoport civilizációja a vaskorszakig vezethető vissza, innen ered törzsi szervezetük is. A trákok egyik ága, a dákok, a mai román nemzetiség kialakulásában játszhattak szerepet, az illírek pedig az albánok őseinek tekinthetők.

A félsziget történetében fontos szerepet játszott a későbbi görög kolonizáció, tevékenyen részt vettek a Balkánon lévő kikötővárosok, vagy azok elődeinek alapításában (Isztrosz-Hisztria, Tomisz-Constanta, Odesszosz-Várna, Troquirum-Trogir, Epetion-Split).
Ezek a városok elsősorban kereskedelmi központok voltak, viszont kulturális értelemben is nagy hatással voltak a szomszédságukban élő népek történetét illetően.

A Római Birodalom az 1. században már a Dunától délre eső területeket birtokolta. A teljes régiót elfoglalták és közvetlenül a kormányzásuk alá vonták.
Ekkor váltak különös jelentőségűvé a szárazföldi utak mentén elhelyezkedő városok, melyek katonai és közigazgatási feladatokat láttak el (Singidunum-Belgrád, Adrianopolisz-Edirne, Naissus-Niš, Serdica-Sofia).

A római fennhatóság ideje alatt gazdasági és társadalmi fellendülés következett be, a lakosság nagymértékben asszimilálódott a rómaiakhoz, átvették az életmódot, a szokásokat, a latin nyelvet. A birodalom nehezen tudta védeni határait, a 3. századtól kezdve folyamatosan ki volt téve az egyes barbár népek betöréseinek, különösen a Kelet felől érkezőknek.

A Balkánra a Római Birodalom felbomlása után is érkeztek más népcsoportok, úgy, mint a gótok, hunok, avarok, szlávok, bolgárok, magyarok, besenyők kunok, mongolok. Az ide érkező népeket általában egy tőlük erősebb népcsoport tolta maga előtt, késztette lakhelyének megváltoztatására, vagy pedig az egykori római területek gazdagsága vonzotta őket.

Egyes népek kifejezetten letelepedési szándékkal nyomultak be a Balkánra, lassan és hosszútávra rendezkedtek be, míg mások fosztogató, rajtaütésszerű csapásokat mértek a területre, mint a kunok,vagy a mongolok.

A letelepedettek vagy meghódították, és magukba olvasztották az itt talált népességet, esetleg elvesztették saját kulturális vagy nyelvi identitásukat, és ők olvadtak be az őslakók közé.

A Római Birodalom 395-ben megtörtént szétválását követően, az addig is jelentős túlsúlyban lévő görög kultúra és nyelv egyeduralkodóvá vált a térségben.

A keleti területeken a Bizánci Birodalom, a nyugati terültek bukása után, az egykori Római Birodalom egyedüli örökösének tartotta magát. Ennek legfontosabb alapjának a görögkeleti vagy ortodox kereszténységet tartották, az egyetlen és jogszerű világi hatalom birtokosának pedig a Bizánci császárt.
Ezt a tézist nemcsak a bizánci uralkodók tartották így, a Balkán későbbi keresztény vagy mohamedán uralkodói is.

A korszakban Bizánc volt a nyugati világ leghatalmasabb, legfejlettebb birodalma, civilizációja kormányzati és kulturális modelleket kínált a Balkán későbbi ortodox államai és a majdani Oroszország számára. A 6. századtól kezdve a Bizánci Birodalomra a legnagyobb veszélyt Ázsia felől a perzsák és az arabok, Európa felől pedig az avarok és a szlávok, előrenyomulása jelentette.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!