A Pincegép építésének története #4
A ModTech Hall-on első díjat nyert Pincegépem építésének története, negyedik befejező rész. – írta: Bari, 12 éve
Bevezetés
Üdv Minden olvasónak!
E kreálmányommal a 2010-es ModTech Hall-on a casecon kategóriában megnyertem az első helyet.
A Pincegép elnevezés a számítógép használatának helyére utal. Egy nagyrészt lom tárolására használt pincét alakítottam át műhelynek, ahol a pincegép jelenleg is használatban van. A tervezést nem beleszámolva nagyjából 7 hónap alatt készült el, de voltak kisebb nagyobb kihagyások más elfoglaltság (teljes konyhafelújítás) miatt. A ház készítéséről annak idején a Radikalmod.hu-n jelent meg részletes munkanapló az építés során, ami jelenleg sajnos az oldal körüli gondok miatt nem elérhető.
Igyekszem részletesen bemutatni, hogy készült. A korábbi bejegyzések itt 1-1 oldalnak felelnek meg. Igyekeztem könnyen emészthetően fogalmazni, a munka közben készült bőven fénykép is. A teljes befejezésig közel 450db , így az olvasnivaló mellett látnivaló is akad bőven.
A korábbi részek itt érhetőek el: első rész, második rész, harmadik rész.
Jó olvasást
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Monitor PC projekt!
Hogyan készült burkolat nélküli monitorokból, perofált lemezből és MDF lapokból egybeépített számítógép.
-
Egy régi asztali lámpa új élete
Erergiatakarékosságból ledesre alakítottam egy régi halogén izzós asztali lámpát.
-
Külső vezérlőpanel
A történet még 2007 szeptemberében kezdődött, mikor kislányom nekikezdett jobban jönni menni a lakásban.
Előzmények
-
A Pincegép építésének története #3
A ModTech Hall-on első díjat nyert Pincegépem építésének története, harmadik rész.
-
Csiszolószalag készítése házilag
Hogyan készítsünk házilag csiszolószalagot kisméretű multi gépünkhöz ahelyett, hogy drágán vennénk?:)
-
A Pincegép építésének története #2
A ModTech Hall-on első díjat nyert Pincegépem építésének története, második rész.