Pofonokat oszt az LG-nek a Samsung

Az LG nagyon szépen ráfordult a kapura a G6-tal, de megtorpanni látszik, a labda már a Samsungnál van. – írta: Bastee, 7 éve

Miről is van szó?

Ahhoz, hogy átlássuk a két új dél-koreai csúcsmodell erőviszonyait, mindenekelőtt érdemes őket megneveznünk, és időrendben az elejéről kezdenünk. A 2017-es év egyik legvártabb telefonja a Samsung Galaxy S8/S8+ és eredetileg jelentősen kisebb várakozás előzte meg az LG G6-os modelljét. A tavalyi évben a Samsung összességében jobb, használhatóbb telefont tudott prezentálni, miközben az LG egy moduláris (egyéb kiegészítőkkel bővíthető) készülékben gondolkodott, megőrizve a kivehető akkumulátort, mégis unibody fémházzal. Nagyon szubjektív dolog a dizájn, de a telefon elölről egész jól festett, hátulról már kifejezetten csúnya, és ügyefogyott volt.

Ha egy telefon ki tudná fejezni, hogy "buta vagyok", na az pont ilyen arcot vágna. A kivehető akkumulátor alulról kihúzható ötlete nagyon szép elmélet, ám az illesztési hézagok, és ezek elvetemedése megint hátrány volt. Picit mentségükre szóljon, hogy minőségben majdnem kihozták az anyagokból, amit lehetett.

Összességében így is remek telefon volt, jó hardverrel, zseniális kamerával, és kevesebb betegséggel. mint az előző generáció. Mindemellett személyes véleményem, hogy a legjobb kamerarendszerrel rendelkezett, főként a hátlapi főkamerára gondolok, de az előlapival sem volt különösebb probléma.

A készülék nagyon kis számban fogyott, mire elérhetővé vált, sokan már lecsaptak a Samsung modelljeire, a szolgáltatók is hamar kivették a kínálatból, majd hol feltűnt, hol nem. Az LG viszont egy új csúcsmobilt is készített V20 néven, amivel szinte minden rendben volt, hozta amit a G5, viszont kijavította, ami ott nem volt megfelelő. De sajnos ez nem minden országba jutott el...

2017 eleje...

Nem volt kérdéses, hogy az LG-nek nagyon kell mutatnia valamit, hiszen a G4 nem volt hibátlan, a G5 innovációja fordítva sült el. Mesébe illő marketing fogással, tényleg a felhasználók visszajelzései és igényei alapján kialakított telefonnal szálltak versenybe, gyakorlatilag a legnagyobb vetélytárs előtti bejelentéssel és tervezett megjelenéssel, hardveresen visszafogottabb, de jól ismert, bevált alkatrészekkel, belegyúrva a V20 előnyeit és minden felbukkanó kritikát kijavítva.

Azt hiszem nem túlzás, hogy nagyon sok ember lett kíváncsi, hogy mit hoztak össze valójában, hisz nagyon ígéretes volt az egész. Bemutatás előtt folyamatosan csepegtek az információk, gyakorlatilag nem is maradt meglepetés magára a rendezvényre, de ez egyáltalán nem volt baj, hiszen minden mobil kommunikációval foglalkozó oldalról folyt az LG G6. Bár kamerás képességeit az elődnek is elismerték, legjobbnak nem nevezték (velem ellentétben). Az új modell ezen a téren is kiküszöbölni készült a csorbát, ami a gyenge minőségű másodlagos hátlapi kamerát érintette. Ez a tény vitán felül áll, az inkább funkciójában, mintsem minőségében volt kiemelkedő.

Eljött a bemutatás napja, és az egész bemutatás rövidebb volt, mint vártam, és nem éreztem, hogy bármikor leesne az állam. Több, mint a fél műsoridő a kijelzőről szólt, és a köré épített dolgokról. 16:9-es kijelzőkről átállt az LG G6 a 18:9-es kijelzőarányra, és a kijelző sarkai le lettek kerekítve. Nagyon jó dolognak tartom, bár sokan megkérdőjelezték, hogy miért?!
Nekem a fő kérdésem az volt, hogy egy flagship modellt egy Temple Run játékkal kell demózni? Biztos, hogy ez a legmegfelelőbb módja? Nagyon büszkék voltak a telefonra, de valahogy nekem csalódás volt ez a bemutató. Egy percig nem volt kétségem azonban a készülék felől, gyönyörű lett, nagyon sok extráról lemondtak az LG-nél. Én áldásos dolognak tartottam, hiszen úgy gondoltam, így fog kialakulni az, hogy jelentősen olcsóbb lesz a Samsung S8-as modelljeinél, és vígan nyomkodjuk majd, mire a Samsungra csak várunk.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények