A Voszhod-program és a Voszhod-1

A szovjet űrprogram helyzetét jól körülírja, hogy 1963-ban a Vosztok-5 és -6 páros repülés után nem volt határozott út kijelölve, hogy most mi legyen a következő lépés, tervben volt a 8 és 10 napos Vosztok-7 és -8 út az időtartam-rekordokra hajtott, míg a Vosztok-9 és -10 tudományos kísérletek végrehajtását tűzte ki célul. Koroljov szerette volna, ha az űrrandevú és dokkolás is megvalósulna, továbbá sort kerítenének egy űrsétára is, de az előbbire a Vosztok nem volt alkalmas alapvető áttervezés nélkül, utóbbihoz viszont tervben volt egy célnak megfelelően átalakított, zsilippel ellátott Vosztok megépítése (Vosztok-11 és -12), ám végül ez félbemaradt.

A 7K (vagyis a Szojuz) űrhajó fejlesztése eléggé lassan haladt, hiába szerették volna a program prominens vezetői, hogy 1964-re elkészüljön, Boris Csertok az űrhajón dolgozó mérnökök szavait idézve úgy fogalmazta meg nekik, hogy még egy tarajos sül sem fog 1964-ben azzal az űrhajóval repülni, nemhogy ember. Eközben viszont a "túlparton" bejelentették a kétüléses Gemini űrhajót, illetve a három személyes Apollo-űrhajót. A legenda szerint Hruscsov egy telefonbeszélgetésben megkérdezte Koroljovot, hogy lehetséges-e három embert feljuttatni a Vosztokkal. A főmérnök kijelentette, hogy ez lehetetlen. Majd kicsit később visszatérve a témára már azt mondta a főtitkárnak, hogy meg fogják oldani.

A Voszhod belseje, három embernek már kissé szűkös....

Ehhez pedig a korábban megrendelt, de még nem elkészült négy Vosztok (-7-től -10-ig szánt) űrhajót tervezte három személyessé alakítani. Koroljov korábban is már feltette a kérdést Konsztantyin Feoktyisztovnak, a Vosztok űrhajó tervezőjének, hogy lehetséges-e több embert belepasszírozni a Vosztok kapszulájába - Feoktyisztov határozott nemmel válaszolt, mert két katapultülés sehogy sem fért volna el ott. Drasztikus lépésre volt tehát szükség - nem kell katapultülés, volt a felkiáltás. Sőt, az űrhajósok szkafandert sem viseltek, erre az volt a magyarázat, hogy az első hat Vosztok repülésnél nem tapasztaltak soha nyomáscsökkenést, és mivel a kapszulával együtt terveznek földet érni, ezért menet közben sem kell ettől félni. Ha pedig már csak az egyik bejáratra volt szükség, és mindegy, hogy merre szállnak be, az űrhajó gömbjét 90°-al elforgatták az oldaltengelye mentén, így a Vzor a bal oldalt ülő űrhajós mellé került, a kezelőpanelt és az irányítókart pedig a középen ülő "pilóta" elé helyezték.

Kapott egy plusz ernyőt a leszállóegység, és az ernyők rögzítőkábeleire kis rakétákat erősítettek - ezeket közvetlenül a talajfogás előtt begyújtva kellően puha leszállást lehetett elérni. A rakétákat viszont egy nem túlzottan megbízható, lefele lógó érzékelő gyújtotta be, amely sietve lett megtervezve a célra. A világűrben való biztonságosabb visszatéréshez két kis méretű, szilárd hajtóanyagú fékezőrakétát is beépítettek, amely helyhiány miatt az űrhajó tetejére került, így a műszaki modul fő hajtóművének esetleges meghibásodása esetén is lehetséges volt a megfelelő időben történő visszatérés. Erre pedig azért volt szükség, mert az eredetileg egy embernek 10 napra elegendő készletek ugye három embernek cirka három napig elégségesek csak, de végül a tömeglimiten belül maradás miatt csak két napra elegendőt lehetett felvinni. Ugyan alacsonyabb pályára készültek, hogy legfeljebb három nap után visszatérjen magától az űrhajó, de a fentiek miatt ez a "biztonsági" tényező nem volt immár elégséges.

Ha ez még nem is lett volna elég rizikó, külön problémát jelentett, hogy közvetlenül az indítás utáni mintegy egy percben a személyzetnek semmiféle menekülési lehetősége nem tudtak biztosítani. Az amerikai űrhajóknál használt mentőtorony (amely vészhelyzetben leválasztja az űrhajót a rakétáról és pillanatok alatt biztonságos távolságba viszi) szovjet változatának a fejlesztését megkezdték, de amúgy sem fért az indításhoz használt rakéta teherbírásába még annak a plusz tömege is. A Vosztok repülések is sok rizikót hordoztak maguknak, de még így is kevesebbet, mint a Voszhod...

A Voszhod-1 legénysége, Konsztantyin Feoktyisztov, Vlagyimir Komarov és Borisz Jegorov

A szovjet űrprogram feje ezek ellenére megint további vad belső harcokba bonyolódott - mégpedig a személyzet kiválasztása terén. Koroljov mérnököket, tudósokat és orvosokat szeretett volna látni az űrhajókon, Kamanyin, az űrhajóskiképzés katonai hátterű vezetője viszont kötötte az ebet a karóhoz, hogy csakis tapasztalt és kiváló fizikumú katonai pilóták jöhetnek szóba. A Voszhod-1 személyzetébe viszont Koroljov egy katonai pilótát engedett "parancsnokként", illetve egy mérnököt és egy orvost akart látni. A jelöltek közé sorolt két mérnök Konsztantyin Feoktyisztov és Georgij Katij, orvosnak pedig Borisz Jegorovot nevezte meg - itt annyit engedett, hogy a tartalék személyzetébe orvosként a Kamanyin által jelölt Alekszej Sorokin kerülhetett. Kamanyinnak és a szovjet légierő programban érintett vezetőinek finoman szólva nem tetszett Koroljov listája: Feoktyisztov nem volt jó kommunista, a párttagságba való felvételéről hallani sem akart, és (szovjet normákhoz képest nyíltan és) mélyen elítélte a sztálinizmust.

De még mindig elviselhetőbb volt, mint Jegorov, aki noha katonai orvosi intézményben dolgozott, de jazz-rajongásáról és lázadó természetéről volt híres. Az elsődleges személyzet egyetlen valóban katona tagja Vlagyimir Komarov maradt. Az eset ugyanakkor rámutat, hogy Koroljovnak egyre nagyobb hatása volt az űrhajós programra is, a katonai vezetés (és Kamanyin) kárára. A margóra oda kell írni, hogy Feoktyisztov esete némileg meglepő - ő volt Koroljov és később Misin alatt is a személyzettel repülő űrhajók főmérnöke a Vosztok, a Voszhod és később a Szojuz esetében is. Hogy a veszélyes űrrepülésben miért kockáztatta Koroljov egyik legtehetségesebb és legjobb emberének életét, nehéz megítélni - legalább annyira lehetett jutalom, mint büntetés...

Az erőltetett menet persze a mérnökökre várt, mindössze fél év alatt át kellett építeni a félkész Vosztokokat, amelyből egyet ember nélküli tesztrepülésre szántak. Az ernyőkábelekre szerelt fékezőrakéták főpróbáját a Zenyit-4 kémműhold (hivatalosan Kozmosz-34 műhold) útján került sor 1964 július 9-én, csakhogy nem jól működtek, sőt, akkor gyulladtak be, mikor a gömb alakú visszatérő modul már 300 métert gurult egy lejtőn lefele, ahol földet ért...

Koroljov ezután földi teszteket rendelt el, a 9 tesztből háromban 7,5 méter per másodperc, hatnál pedig mindössze másfél méter per másodperc sebességgel ért földet a kapszula, és mindegyiknél a földet érés előtt aktiválódott. A leckét megtanultuk, lépjünk tovább - ennyi volt a reakciója. Ez után a személyzet nélkül Voszhod út jött 1964. október 6-án, amelyet Kozmosz-47 néven jelentettek be. Egy napig keringett fent, miután a fékezőrakétáit begyújtva sikeren leszállt. Csakhogy az erős szélben az ejtőernyők mintegy 160 méteren át vonszolták a talajon a kabint, mielőtt a keresőcsapatok rátaláltak. A problémát nem ítélték veszélyesnek, mondván, ha ember lett volna a fedélzeten, csak kioldja az ernyő rögzítését, és a probléma meg van oldva.

Ez a kép később készült, de ilyen "roncs-legelő" vette körül az indítóállások környékét, emlékeztetve arra, hogy milyen sok sikertelen indításra volt példa....

Eljött hát október 12, és a három űrhajós beszállt kapszulájukba. Feoktyisztov későbbi visszaemlékezéseiben megjegyezte, hogy a torony tetején körbenézve a környéken több, korábbi sikertelen rakétaindításból ott maradt roncsdarabot is meglátott - nem valami jó ómen. Ehhez képest az indítás után nem egész tíz perc múlva a csaknem tökéletes pályán keringve odafent teljesen más érzések borították el. Hármuk közül a mérnök volt legkevésbé felkészülve a tartós súlytalanságra, a repülőgépek fedélzetén átélt rövid ideig tartó súlytalanság nem igazán segített neki erre felkészülni. A helyzeten pedig csak rontott, hogy a zsúfolt és szűkös térben elég kényelmetlenül fértek csak el.

A Voszhod-1 beltere, itt még habszivacsokkal kitömve

Viszont sűrű programjuk miatt nemigen értek rá gondolataikat megosztani egymással. Jegorov orvosi kísérleteket hajtott végre magán, vért vett, pulzust mért, kognitív rendszert vizsgáló teszteket töltött ki. Feoktyisztovra várt a kamera kezelése, illetve fizikai kísérletek végrehajtása, például a folyadékok viselkedésének vizsgálata súlytalanságban, hogy jobban megértsék, hogyan viselkedik a hajtóanyag a rakéták fokozataiban. Komarovnak a kísérletek végrehajtásában kellett segédkeznie, illetve az űrhajóval való kézi irányítású manőverezési teszteket kellett végrehajtania. Eközben még üdvözölniük kellett a Tokiói olimpia résztvevőit, majd a "szokásos" üdvözlő beszélgetésre is sor került Hruscsovval. Az egy napos programba mintegy hatórás alvási periódus is szerepelt a 9. és 13. keringés között. A visszatérés előtt ugyan engedélyt kértek, hogy egy nappal meghosszabbítsák útjukat, ám erre nemleges válasz érkezett - a szűkös létfenntartási keret miatt aggódtak, hogy egy esetleges sikertelen hajtóműindítás után kevés idő maradna reagálni.

Jegorov a Voszhod-1 fedélzetén

A 16. keringési fázisban így elindult az automata visszatérési manőver, és az űrhajó biztonságosan leszállt. A személyzet némileg meglepődött viszont azon, hogy nem került sor hivatalos ünneplésre, és nem indultak egyből Moszkvába, ahogy elvárható volt. Végül csak egy nap késéssel értesültek arról, hogy miközben ők odafent keringtek, idelent Hruscsovot vértelen puccsal eltávolították a hatalomból, az új főtitkár pedig Leonyid Brezsnyev lett - akinek most fontosabb dolga is akadt, mint a hős űrhajósok fogadása. Így október 19-én kerülhetett csak sor a szokásos ünnepi ceremóniára, a kitüntetésekre és jutalmakra...

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!