A Szaljut-1 űrállomás és a Szojuz-10...

Menet közben a munkálatok elkezdődtek a DOSz-1, vagyis ekkor éppen Zarjának elnevezett "civil" űrállomáson. Az Almaz OPSz moduljának hátsó felébe egy komplett Szojuz 7K-OK műszaki modult került napelemekkel együtt, ez felelt a pályamódosításokért és a pozicionálásért. Az űrállomás végébe további hajtóanyag-tartályokat helyeztek el, hogy (a Szojuznál háromszor nagyobb tömege miatt) a hosszabb hajtómű-működtetéshez szükséges jóval nagyobb mennyiséget biztosítani tudják. Mivel több energiára volt szükség, mint a Szojuz esetében, így további két, azonos típusú napelemtáblát az űrállomás elején, a dokkolópont mögött helyeztek el.

Egy DOSz belseje, a dokkolónyílás felé nézve, az űrállomás kezelőpanelje jól látható

A belteret az oldalfalakhoz elhelyezett tárolószekrények nagyjából négyzetes profilra szűkítették le, a két különböző átmérőjű rész külön feladatokra lett berendezve – a kisebb volt az irányítórendszereknek, illetve a lakó / pihenő résznek kijelölve, a nagyobbik pedig a munkaterületnek, utóbbiban helyezték el a tudományos rendszereket, egy zuhanyt, egy futópadot, illetve a WC-t. A tudományos rendszerek közé tartozó két kamerát a "mennyezetre" helyezték el, Nap- és csillagászati megfigyelésekre, és itt van a katonai Szvinyec és Orion érzékelő is (igen, a civil DOSz űrállomás is részben katonai célra lett használva). A hőháztartáshoz a hulladékhőt az űrállomás "hasán" elhelyezett radiátorokkal sugározták ki a világűrbe, illetve a Szojuznál is használt zöld szigetelőtakarókat használták fel, amelyek egyben a mikrometeorok elleni védelemre is szolgáltak. Az automata megközelítéshez és dokkoláshoz a már kipróbált Igla rendszert építették be.

A Szaljut-1 építés alatt

1971 áprilisáig a DOSz-1-et rohamtempóban készítik fel az indításra (eredetileg februárban kellett volna indulnia), már csaknem készen vannak, mikor egy titkosszolgálati jelentés felfedi, hogy a kínaiak szintén dolgoznak egy embert szállító űrhajón, amelynek az elnevezése "Hajnal" – ami azonos a "Zarja" jelentésével. Gyorsan döntést hoznak, hogy az űrállomást átkeresztelik, mégpedig "Szaljut" (üdvözlés) névre. A rakéta orrán lévő áramvonalazó kúpon viszont megmarad a "Zarja" felirat (csak 1990 után kerülnek erről elő képek). Érdemes megjegyezni, hogy az amúgy 2002-ig hivatalosan el nem ismert, és a nyugati szakértők körében sem közismert kínai űrprogramról ilyen jól tájékozottak voltak a szovjetek...

A Szaljut-1 a Proton orrán az indítás előtt, ha nem is jól olvashatóan, de látható a "Заря" (hajnal) felirat,
az űrállomás eredeti elnevezése

1971. április 19-én a Szaljut felemelkedik a világűrbe egy Proton (az UR-500K rakéta új neve) orrán. Noha hivatalosan civil űrállomás, a felszerelései között ott van a Szvinyec szenzor, illetve egy új ultraviola tartományban működő hasonló rakéta-indítás érzékelő, illetve egy optikai távolságmérő. A Szaljut (ekkor még számozás nélkül) tehát már a világűrben kering, de hamarosan kiderül, hogy nem teljesen jól alakul a világ első űrállomásának a sorsa, a nyolc levegő-keringtető ventilátorból mindössze kettő működik, illetve nem vált le az űrállomás tudományos eszközeit óvó burkolat, ami miatt a tudományos kísérletek egy részét nem tudják végrehajtani (gamma-sugárzás érzékelése, légköri megfigyelések, stb.). Ettől függetlenül az űrállomás teljesen működőképes, és indulhat hozzá az első személyzet, a Szojuz-10 fedélzetén.

A Szojuz-10 személyzete kiképzés közben

A Szojuz-10 személyzete Vlagyimir Satalov, Alekszej Jeliszejev (akik már veterán űrhajósnak számítanak 3-3 űrrepülésükkel) valamint Nyikolaj Rukavisnyikov, akinek ez az első űrrepülése. Érdekesség, hogy időközben a "mérnökök" legyőzték a "katonákat" – ennél az űrrepülésnél csak egy katonai hátterű űrhajós kap lehetőséget, a másik kettő űrhajós-mérnök. A háttérben éles harc folyik az űrrepülés időtartama körül – Misin és a politikai vezetés 30 napos űrrepülést tervez, míg Kamanyin és az orvosok a Szojuz-9 rossz tapasztalati miatt két hétnél hosszabbat nem tartanának üdvösnek. Utóbbiak főleg attól félnek, hogy vészhelyzetben nem lennének képesek önerőből elhagyni a kapszulát a földet érés után. Ettől függetlenül a tervek maradnak 30 napos küldetésnél...

A Szojuz-7K-OKSz és a Szaljut-1 dokkolása egy rajzon

A Szojuz-10 április 23-án hajnalban startol el, röviddel később eléri a kijelölt pályáját, 16 km-re az űrállomástól pedig az Igla átveszi az irányítást, majd 180 m-re az állomástól Satalov kikapcsolja az Iglát, és kézi irányítással fejezi be a dokkolást – csakhogy az nem sikerül tökéletesen. A telemetria szerint 90 mm-es rés van a dokkológyűrűk között, és ebből fakadóan az elektromos csatlakozók sem zártak és a természetesen a légmentes kapcsolat is kizárható. A személyzet és a földi irányítás órákon át próbálkozik (többek között a hajtóművekkel "rásegíteni" a dokkolásra), miközben kiderül, hogy az űrhajó zsilipajtaja is meghibásodott. Nem egész négy keringési fázis után utasítást adnak, hogy váljanak el az űrállomásról, ám a meghibásodott zsilipajtó miatt a dokkolórendszer nem engedélyezi a dokkolórúd rögzítésének kioldását. Van rá lehetőség, hogy a dokkolórudat leválasszák az ilyen esetekre alkalmazott apró robbanótöltetekkel, de akkor a Szojuz-11 nem fog tudni bedokkolni, hiszen a dokkolóbölcsőben ott marad a Szojuz-10 dokkolórúdja, így ez csak a végső megoldásként elfogadható. Némi próbálkozás árán sikerül a problémát megoldani, és szétcsatlakozni.

A Szojuz-10 fotója a Szaljut-1-ről

A legénység kelletlenül fotózza le az állomást, de nem tudnak mást tenni – vészesen fogy az oxigénkészletük (csak 3 napnyival indultak el), és hiába van az űrállomáson 3 hónapnyi ellátmány, az űrhajón nincs űrruha, de ha lenne, az űrállomáson akkor sincs olyan zsilipajtó, amelyen keresztül űrsétával esetleg át lehet szállni. Ha ez még nem lenne elég, a rövidre vágott űrrepülésük miatt éjszaka fognak földet érni, amire még nem volt példa az űrhajózás történetében. Mivel normális helyzetben a Nap a pozicionálásra szolgáló fix pont, ez most nem áll rendelkezésre a fékezőmanővernél – de a korábban a Szojuz-1-nél már tesztelt megoldással, a napos oldalon megfelelő irányba forgatással, majd giroszkóppal való helyzettartással sikerül a fékezőmanővert hiba nélkül végrehajtani. A sikeres leszállást némileg beárnyékolja, hogy a levegőellátó rendszer meghibásodása miatt enyhén mérgező lesz a Szojuz kapszulában a légkör, és Rukasnyikov elájul a visszatérés alatt.

A Szojuz-10 személyzete a kapszulájukat állja körbe, várva a mentőcsapatokat

Az utólagos elemzés szerint a Szojuz-10 nem tökéletesen párhuzamosan, hanem némileg ferdén közelítette meg az űrállomást, és feltehetően emiatt elgörbült a dokkolórúd, ez okozta a sikertelen dokkolást. Az is megállapítást nyert, hogy dokkoláskor a személyzet számára továbbra sincsenek biztosítva megbízható adatok a két jármű viszonylagos helyzetéről, noha a távolság és a relatív sebesség már adottak voltak. Érdemes megjegyezni, hogy a feljegyzések itt nem térnek ki az automata dokkolás kérdéskörére, noha elvben az Igla emberi beavatkozás nélkül is képes lett volna a manőver végrehajtására, ám mégis Satalov vezette az űrhajót (Kamanyin szerint az Igla nem volt képes erre megbízhatóan, más források szerint viszont eleve az űrhajósok és Kamanyin erőltették a kézi dokkolást)...

A Szaljut állomásoknál használt dokkolórendszer működése: egy teleszkópos rúddal az űrhajónak bele kell "találnia" az űrállomás dokkoló-fészkébe, amit annak kúpos kialakítása könnyít meg, a rúd végének rögzítőeleme csatlakozik, és ezzel "húzzák" az űrhajót a végső, zárt pozícióba, ami után már a dokkolás véglegesíthető

Kamanyin és Misin között ismét éles vita bontakozik ki. Korábban Kamanyin javasolta, hogy legyen a Szojuzok fedélzetén legalább egy-két űrsétára alkalmas űrruha, és oldják meg az űrsétával való átszállás lehetőségét az űrállomásra. Akkor Misin teljesíthetetlennek minősítette a kérést, mivel különálló zsiliprendszer nélkül csak az űrállomás teljes dehermetizálásával (légkörének elengedésével) lenne ez lehetséges. Most viszont Misin javasolja, hogy a Szojuz-11-gyel csak két űrhajós menjen fel, és először űrsétával ellenőrizzék, hogy a Szaljut dokkolója nem-e sérült meg a Szojuz-10-zel való dokkoláskor. Csakhogy az űrsétához szükséges eszközök, többek között a méretre gyártott űrruhák elkészülése hónapokkal eltolná a Szojuz-11 útját, márpedig a Szaljut addigra tervezett élettartama végére ér, és lassan eléri a sűrűbb légrétegeket.

A Szojuz-10 sajtótalálkozója a visszatérés után

A Szojuz-10 útját méltató kommünikékben meg sem említik, hogy a személyzetnek át kellett volna szállnia az űrállomása, elfedik az út valódi célját, hogy a kudarc ne derüljön ki. Közben megállapodás születik, hogy a DOSz-2 űrállomásnál lehetővé teszik majd az űrsétával való átszállást, de a Szaljut-1 esetében erre nincs már idő, 1971 júniusára tervezik a Szojuz-11 űrrepülését, amely 25 napig lenne fent, majd júliusban követi a Szojuz-12, hasonló időtartamig. Apró probléma, hogy a Szaljutot eredetileg csak 3 hónapos aktív használatra készítették fel, a Szojuz-12 pedig már ki fog csúszni ebből, de Misin félresöpri az aggodalmakat. A Szojuz-11 és 12 dokkolórúdján megerősítik a "terelőszoknyát", amely a megfelelő pozícióba vezeti a rudat, mert a feltételezések szerint ez görbülhetett el a Szojuz-10 esetében. Minden készen áll tehát arra, hogy a Szaljut a Szojuz-11-gyel végre valóban lakott űrállomássá váljon.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!