A szovjet / orosz űrhajózás múltja VII. rész

Komoly kudarcok és halálos áldozatok szegélyezték az első szovjet űrállomások előtörténetét és első repüléseit. – írta: Cifu, 1 éve

Az Almaz és a Szaljut-1 előélete

Ismerjük meg egy kicsit az Almazt, amelyet Cselomej hatalmas szerencséjére mindössze két nappal Hruscsov megdöntése előtt hagytak jóvá. Igazából Cselomej ügyesen lavírozott a politikai játszmákban, és jó úton haladt, hogy Koroljov mellé egyenrangú félnek, ne adj isten még nála is nagyobbra nőjön fel. Koroljov az OKB-1 élén ugyan elérte, hogy Cselomej UR-700 / LK-700 holdprogramja helyett az ő N1-L3 programja kapjon meg minden támogatást, sőt, még a holdmegkerülő LK-1 űrhajó helyett is a Szojuz L1-et vihette fel az UR-500K rakéta. Az Almazzal viszont nem nagyon törődött, mivel amúgy se lett volna erőforrása még erre is, noha álmai voltak a hatalmas MKBSz űrállomással, de arra sem támogatást nem tudott szerezni, és tervezőmérnöke, pláne szabad gyártókapacitása pedig végképpen nem volt rá. Cselomej szerencsétlenségére viszont más ellenlábasai is voltak: Dmitrij Usztyinov, aki hadiipari miniszterként az egyik fő felügyelője volt az űrprogramnak (a másik Szergej Afanaszjev, ő hivatalosan a civil űrprogramokat felügyelte, de a határok és a politikai játszmák ezt korántsem tették egyértelművé). Usztyinov nem igazán biztosított komolyabb támogatást az Almaz űrállomásra.


Egy korai Almaz makett, jobbra a VA visszatérő modul, hozzá csatlakoztatva a későbbi OPSz modul (űrállomás)

Az első terv még a Szojuz-VI-hez hasonló megoldást takart, amely az LK-1 holdmegkerülő űrhajó kapszuláját (amelyet VA-ként, visszatérő modulként hívtak, de gyakorlatilag rövid ideig különálló űrhajóként is funkcionálhatott) párosította egy nagy méretű, kombinált műszaki / lakó / munka modullal, amely túlnyomásos terében éltek az űrhajósok, és dolgoztak az itt elhelyezett nagy méretű távcsővel, illetve az oldalára szerelt radarral, ez a modul pedig saját hajtóművel és napelemekkel bírt. Menet közben viszont átdolgozták: a második modul lesz maga az űrállomás, amit OPSz rövidítéssel illettek, ezt pedig először Szojuz űrhajóval, majd TKSz űrhajóval látogatja a személyzet.


Az Almaz elemei: háttérben az OPSz űrállomás,
előtérben a TKSz űrhajó (a VA modul a bal oldali fehér kúpos alakú, mögötte az FGB modul)

Az OPSz cirka 14,5 méter hosszú, legnagyobb átmérője 4,15 méter, tömege 18-20 tonna körüli, és a mintegy 90 köbméternyi túlnyomásos belső teréből 47,5 köbmétert biztosít a személyzetnek (a maradékot különféle berendezések és rendszerek foglalják el). Két nagyméretű napelemtáblája mintegy 3,1 kW elektromos energiát biztosít, és a végén két hajtóművet, illetve több kormányfúvókát helyeztek el a pályamanőverek végrehajtására és a pozicionálásra. Az OPSz részére Cselomej "saját", teljesen digitális vezérlő-számítógépet szánt, az Argont.

A TKSz maga bizonyos szintig a Szojuz-féle koncepciót bolondította meg (vagy vitte tökélyre – nézőpont kérdése). Két fő modulból áll: a visszatérő modul (a továbbiakban VA modul) és a funkcionális tehermodul (FGB modul). A kettő együtt Föld körüli pályán 13,2 méter hosszú, 4,15 méter ármérőjű, és feltöltve 12,6 tonnát nyomott, és további cirka 5,2 tonnányi hasznos terhet vihetett fel az űrhajósokkal együtt.


A VA űrhajó metszete, elején az SzASz mentőtorony is látható

A VA modul feladata nevéből könnyen kitalálható: ez a 2,79 méter átmérőjű, mintegy 7 méter magas egység felel az űrhajósok visszahozataláért, és esszenciájában a Koroljov által kivégzett LK-1 űrhajó hasonló moduljára épül. Az LK-1 egy embert vitt volna Hold körüli útra, de a 3,5 köbméteres túlnyomásos belső terében Föld körüli feladatokra három embert is elhelyezhettek benne. Maga a VA valójában szintén két modulból áll: az alsó csonka kúp alakú modulban foglalnak helyet az űrhajósok, az orrán lévő "árbóc" pedig egyfajta kiszolgálóegység: ebben foglalnak helyet az akkumulátorok, a másodlagos rádiók, a fékezőmanővert végrehajtó hajtóművek, az ejtőernyők és a puha leszállást biztosító lassító hajtóművek, illetve indításkor ennek az orrán helyezték el az SzASz mentőtornyot. A kúpos modul alján lévő hővédő pajzson egy ajtót helyeztek el zsilipajtóként, ezen át tudott a személyzet az FGB modul és a VA között közlekedni.


A TKSz felépítése, kékkel jelölve a VA modul, pirossal az FGB modul,
zölddel jelölve mindkettőn belül a túlnyomásos részeket

Az igazi nagy dobás pedig az FGB, amely egyszerre látta el a Szojuz orbitális moduljának és műszaki moduljának megfelelő feladatokat. Először is cirka 46 köbméternyi túlnyomásos teret biztosított az űrhajósok számára, amely lakótérként szolgált számukra, a túlsó végén pedig egy dokkológyűrűvel az OPSz-hez lehetett kapcsolódni. Másfelől viszont az oldalán elhelyeztek két nagyobb és tucatnyi kisebb hajtóművet, amihez legfeljebb 3,8 tonna hajtóanyagot vihetett magával, a teljes TKSz számára 700 m/s delta-V képességet biztosítva. Két nagy méretű napelemszárnya 3,1 kW elektromos energiát biztosított az űrhajó számára. Azt pedig már csak a margóra, hogy az FGB a VA-tól függetlenül is irányítható, gyakorlatilag egy különálló űrhajó / űrállomás, ami persze a Földre már nem térhet vissza.


Az Almaz OPSz metszete, kb. középen látható az űrállomás túlnyomásos részének alsó felén az 1 méteres tükörrel szerelt optikai távcső, amely az űrállomás "magja"

Az Almaz eredeti koncepciója szerint az OPSz-en helyezik el a kémfelszerelést, a nagy méretű optikai rendszereket és rádióantennákat, valamint itt dolgozik a személyzet. A személyzet maga a TKSz-szel érkezik, és azzal távozik is, valamint az OPSz-re csatlakozva a TKSz a lakórészlegük. Az FGB dokkológyűrűje körül több film-visszajuttató kapszulát is elhelyeztek, amelyek tárolórekesze a zsilipen keresztül elérhető. Miután a személyzet a kívánt felvételeket elkészítette a Föld adott részéről, a filmet a kapszulába helyezték, és a Földre visszaindították. Ebben az időben még nem volt megoldott a nagy felbontású képek megfelelő továbbítása rádiótechnológiával, így ez maradt a legjobb megoldás (egyébként az 1970-es évek végéig az Egyesült Államok kémműholdjai is ezt a megoldást alkalmazták). A slusszpoén az volt, hogy adott esetben a "hátrahagyott" FGB-t fel lehet használni az űrállomás bővítésére, megfelelő többcsatlakozós dokkoló-modul alkalmazásával. Vagyis elméletileg az Almaz űrállomása minden egyes úttal egyre nagyobb életteret biztosít a következő legénység számára...


A Skylab projekt céljai – napkutatás, a Föld felszínének kutatása
és hosszútávú űrbéli tartózkodással kapcsolatos kutatások

1969 augusztusában tehát jött az ukáz, hogy meg kell előzni a Skylab űrállomást egy szovjet űrállomással. Miközben Cselomej és Misin nem beszélt egymással, Cselomej tervezőirodájanak (CKBM) Hrunyicsev gyáregységének és Misin tervezőirodájának (CKBEM) 1-es fiókirodája mérnökei úgy döntöttek, hogy kezükbe veszik a dolgot, és egy összeesküvést szőttek. A mérnökök az UR-500K / L1 programból ismerték egymást, és jó kapcsolatokat építettek ki egymás között, még ha a főnökeik ki nem állhatták egymást. A Hrunyicsev gyáregységben ekkor már nyolc tesztelési / kiképzési célú és két űrbéli repülésre szánt OPSz űrállomás-modul "alvázat" gyártottak le – vagyis maga az űrállomás teste megvolt, ám hiányoztak belőle a létfenntartó, meghajtó és kommunikációs rendszerek, amelyek fejlesztése nagyon lassan, vagy sehogy sem haladt a CKBM berkeiben. Az "összeesküvők" ötlete relatíve egyszerű volt: fogják a kész OPSz modulokat, és felszerelik őket a Szojuz hajtómű-, irányító-, valamint kommunikációs rendszereivel. Persze megvalósítani nem volt ennyire egyszerű, hát még elfogadtatni valahogy....


Pável Cibin, az OKB-256 iroda főmérnöke

A helyzetet az egyik mérnök, Pável Cibin úgy fogalmazta meg, hogy az, amit a főmérnökök ekkoriban csináltak, az elképzelhetetlen lett volna Sztálin idejében – anno ő maga és Cselomej is elég rossz viszonyban voltak, de rövid úton közölték velük, hogy ha két kommunista nem tud együtt dolgozni, akkor ott az egyik áruló, szóval most kapnak 20 percet, hogy eldöntsék mi legyen. Cibin és Cselomej ezek után teljes összhangban dolgoztak tovább...


Konsztantyin Feoktyisztov, mozgalmas életében harcolt a II. világháborúban, megjárta a világűrt,
és többek között egyike volt a tervezőirodákat összekötő "mérnök-összeesküvésnek"

Végül 1969 novemberében, a Szojuz-6 / 7 / 8 program végén sikerült Feoktyisztovnak a párt, az érintett minisztériumok és a katonaság prominens képviselőinek előterjeszteni a tervet, akik továbbították a feletteseiknek. Usztyinov december 26-án magához hívatta az "összeesküvőket", miközben a főmérnököket kihagyták a megbeszélésből – miután bemutatták a javaslatot, utasításba adta, hogy kezdjék el a munkálatokat, a "hibrid" űrállomás jelölése pedig DOSz (~Tartós Orbitális Űrállomás) lett. A háttérben a főmérnökök finoman szólva sem örültek, Misin félt attól, hogy az MKBSz-t veszélyezteti a kisebb űrállomás, ha pedig az MKBSz-re nem tud támogatást szerezni, akkor az N1 létjogosultsága is megkérdőjeleződik, amennyiben az N1-L3 Holdprogramot elkaszálják. Cselomej szintén nem örült annak, hogy kivehetik a kezéből a saját űrállomás-programját (úgy fogalmazott, hogy az összeesküvés "kalóztámadás volt a szigete ellen"), és megpróbálta katonai kapcsolatai révén elkaszálni. Ha ezt nem is, ám azt legalább sikerült elérnie, hogy a TKSz űrhajóra támogatást szerezzen, viszont az Almaz háttérbe került, a prioritás most a DOSz élvezett. Noha eredetileg egy fejlettebb, kifejezetten űrállomás-kiszolgálásra tervezett Szojuz 7K-TK űrhajóban gondolkodott Misin, a felső döntés szerint a 7K-OK-t kell úgy módosítani, hogy dokkolhasson a DOSz űrállomáshoz (ehhez ugye "csak" az orbitális modul dokkolórendszerét kell módosítani, és zsilipajtóval ellátni), ennek a verziónak a jelzése 7KT-OK. Várhatóan az 1970-es évek közepére pedig a TKSz kiválthatná a Szojuzt, ami érthető okokból nagy siker volt Cselomejnek, és nagy veszélyforrás Misin számára. Utóbbi azonban kiharcolta, hogy hosszú távon az MKBSz megvalósítása legyen a cél, miközben Cselomejt Szergej Afanaszjev (a civil űrprogramot felügyelő minisztérium vezetője, a katonai ipart felügyelő Usztyinov egyik "konkurense") arra ösztökélte, hogy folytassa az Almaz programot három műszakban...


Egy Szojuz-Szaljut-1 párost ábrázoló kép, jól láthatóak a Szojuztól örökölt napelemek és műszaki modul

Kamanyin szintén harcolt a DOSz ellen, aki a katonai programokért körömszakadtáig küzdött eddig is, és úgy vélte, hogy az Almaz háttérbe tolása újra csak lelassítja a katonai űrrepüléseket, saját meglátása szerint Dmitrij Usztyinov és Leonyid Szmirnov kisded politikai játszmái miatt egyre mélyebb és mélyebb gödörbe jut a szovjet emberes űrprogram...

Hirdetés

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények