Két űrállomás a világűrben – ismét

Baturin, Padalka és Avgyejev, a Szojuz TM-28 induló személyzete

1998. június 8-án az STS-91 küldetést teljesítő Discovery űrsikló lekapcsolódott a Mir űrállomásról, ezzel pedig az utolsó Űrsikló-Mir út is a legvégső szakaszába lépet. A Mir fedélzetén két orosz űrhajós maradt: Talgat Muszabajev parancsnok és Nyikolaj Budarin fedélzeti mérnök, az űrállomás jövője viszont még ködös jövőképek között őrlődött. Jurij Koptev, az orosz űrügynökség, a Roszkozmosz vezetője határozottan kijelentette, hogy nincs pénzük a Mirt tovább üzemeltetni, és 1999 júniusában belevezetik a légkörbe, irányítottan megsemmisítve azt. A Roszkozmosznak annyira nem volt pénze, hogy többek között több hónapos elmaradásban volt az elektromos számlák kiegyenlítése terén, így a bajkonuri kozmodrómban július végén lekapcsolták az áramszolgáltatást, ami csak azért volt probléma, mert a Mir következő személyzete augusztus 3-án indult volna. A problémák miatt erre végül tíz nappal később kerülhetett sor. A Szojuz TM-28 fedélzetén Gennagyij Ivanovics Padalka parancsnok, Szergej Vasziljevics Avgyejev fedélzeti mérnök és Jurij Mihajlovics Baturin kutató-űrhajós indul a világűrbe. Baturin kapcsán érdekesség, hogy Borisz Jelcin nemzetvédelmi tanácsadója, illetve a Védelmi Tanács titkára, aki épp, hogy csak befejezte az űrhajós-kiképzését. Más szóval Baturin inkább volt politikus, mint űrhajós...

A némileg megkopott MIR felirat a központi modul külső borításán

Az űrállomáson a Mir hátsó kikötési helyét a Progressz M-39 teherűrhajó foglalta el éppen, és mivel a hátsó Kursz dokkoló automatika önellenőrző áramköre hibát jelzett, egy teszt keretében lekapcsolódott, majd újra bedokkolt automatikusan, hogy a rendszer működőképességét ellenőrizzék. Ez a teszt sikeresen lezajlott, majd a Progressz M-39 némileg távolabb parkoló-pályára állították. A Szojuz TM-28 fedélzetén a biztonság kedvéért ott volt egy csere Kursz elektromos doboz, ha esetleg mégis szükség lenne rá. A Szojuz augusztus 15-én meg is közelítette az űrállomást, és bár minden rendben lévőnek tűnt, mikor 20 méterre járt az űrhajó, az irányítóközpontból (a CUP-ból) utasították Padalkát, hogy vegye át az irányítást, és dokkoljon be kézzel. Az űrhajós tökéletesen hajtotta végre a feladatot, és nem mellesleg ezzel a fizetési csekkjére is felkerült a kézi dokkolásért járó bónusz.

A Szojuz TM-27 visszatérő modulján földet ért űrhajóson: Baturin, Muszabajev és Budarin

A Mir fedélzetén az EO-25 két tagja üdvözölte vendégeiket, majd Muszabajev és Budarin át is adta a stafétabotot Padalkának és Avgyejevnek, akik az EO-26 keretében veszik át azt. Az elkövetkező napokban az új személyzet az űrállomáson uralkodó állapotokkal ismerkedik, a korábbi személyzet tárlatvezetése által. Augusztus 25-én Muszabajev, Budarin és Baturin beszáll a Szojuz TM-27-be, majd visszatérnek a Földre. Baturin visszatérése után arról beszélt, hogy a Mirt további két évig lehetne még üzemeltetni, és egyáltalán nincs olyan rossz állapotban, mint ahogy azt sokan lefestik. Az űrállomásra közben visszadokkol a Progressz M-39, hogy a fedélzetén elhelyezzék az időközben összegyűlt szemetet. A dokkolás érdekessége, hogy a CUP-ból azt az utasítást kapják az űrhajósok, hogy ha a teherűrhajó Kursz által irányított közeledésekor bármi rendelleneset tapasztalnak, azonnal meneküljenek a Szojuzba, és térjenek vissza a Földre – szerencsére semmi említésre méltóra nem került sor. Az űrállomás személyzete szeptemberben orvosi vizsgálatokat hajt végre magán, illetve geofizikai és asztrofizikai megfigyeléseket hajtanak végre, valamint felkészülnek a belső űrsétára. Szeptember 15-én a Mir bázismoduljának dokkoló részében beöltöznek Orlan-M űrruháikba, és egy mindössze fél órás munkával a Szpektr modulban újrakábeleznek néhány energia- és vezérlőkábelt.

Szeptember 30-án kiderül, hogy az ISS nemhogy 1998-ban, de 1999-ben se lesz tartósan lakott, így újra felmerül, hogy a Mirt tovább üzemeltessék – amit a Roszkozmosz határozottan cáfol, leginkább azért, mert a tengerentúlról rosszalló tekintettel nézik az ilyen híreket, lévén az ISS már így is egy évet csúszott, és leginkább az orosz Zvezda modul miatt. Később még olyan ötletek is felmerülnek, hogy a Zarját (és a Unityt) a Mirhez dokkolják be, amíg a Zvezda el nem készül. Az ötletet finoman szólva sem fogadják kitörő örömmel – alig burkoltan jelzik a NASA részéről, hogy felejtsék már el a Mirt, és koncentráljanak inkább a Zvezda befejezésére.

Avgyejev űrséta közben

1998. október 25-én elindult a Progressz M-40 Bajkonurból a Mirre, hogy leváltsa az M-39-et. A szokásos ellátmányon túl a megszokott hajtóanyagmennyiség dupláját viszi magával – hogy majd csökkentse a Mir keringési pályáját a végső megsemmisítés előtt. A rakterében viszont még új tudományos berendezések is vannak – 1999 elején még egy francia és szlovák vendégűrhajós látogatna el a Mirre. November 11-én Padalka és Avgyejev immár az űrállomásról is kilép, űrsétájuk közben „elengedik” a Szputnyik-41 amatőr rádió-műholdat, illetve kihelyeznek egy mikrometeorit-begyűjtő panelt. Utóbbi kifejezetten a Leonida-raj átvonulására készül fel. A személyzet a legaktívabb időszakban (november 27-én) az idő nagy részét a Szojuz TM-28-ba visszahúzódva tölti, miközben az űrállomást úgy fordítják, hogy az (és a túlvégén lévő Progressz M-40) a meteoritok beérkezési irányába nézzen. Az űrállomás azonban szerencsére nem szenved el semmi komolyabb találatot.

A Zarja modul indítása 1998 novemberében

November 20-án a Zarja végre elindult a világűrbe egy Proton-K orrán, és cirka 400 km-es magasságban pályára állították. Az ISS első modulja immár a világűrben, amit rögtön követett a következő lépés...

Az STS-88 legénysége, első sor: Krikaljev és Currie, hátsó sor: Ross, Cabana, Sturckow és Newman

A Unity indítására az STS-88 jelű űrsikló utat jelölték ki, és 1997 végén kellett volna eredetileg indulnia – a sors úgy hozta, hogy 1998. december 3-án kerülhetett végül sor rá az Endeavour űrsiklóval. Csakhogy az első indítási kísérletnél az elsődleges hidraulikus rendszer ellenőrző rendszere hibát jelzett, és azt elhárítani csak az indítási ablak legutolsó másodpercében sikerült – így végül egy nappal később, december 4-én emelkedhetett el az űrsikló a földről. A személyzet Robert Cabana parancsnok, Frederick Sturckow pilóta, illetve Jerry Ross, Nancy Currie és James Newman űrhajósok, valamint Szergej Krikaljev a Roszkozmosztól.

A még magányosan repülő Zarja

Két nappal később a Canadarm robotkar „elfogja” a Zarját, és a rakterében lévő Unity modullal összekapcsolja. A személyzet következő feladata a két modul végleges összekapcsolása: Newman és Ross három, egyenként nagyjából 7 órás űrsétát hajt végre, hogy a két modul közötti energia- és adatkábeleket összekösse, a Unity antennáit felszereljék, illetve kapaszkodókat helyezzenek el rajta, amelyeket a későbbi űrsétákhoz lehet majd használni.

Az Endeavour rakterében „kikötött” Unity és a hozzá kapcsolt Zarja, ahogy Ross és Newman dolgozik rajtuk

Krikaljov és Cabana a Zarja zsilipajtajának kinyitása előtt

Az űrsikló személyzete a Unityre bedokkolt űrsikló segedelmével pedig ha csak ideiglenesen is, de birtokba vehette azt, december 10-én (a második űrséta után egy nappal) Cabana és Krikaljov együtt lebegett be először a Unitybe, majd onnan a Zarjába. A Nemzetközi Űrállomás immár hivatalosan is emberrel a fedélzetén kering a Föld körül...

Az STS-88 személyzete az ISS építésének megkezdését „ünnepli”

Az Endeavourról készült kép a „hátrahagyott” ISS űrállomásról

December 13-án lezárták a Unity és az űrsikló közötti (PMA-2 jelű) átjáró belső és külső ajtaját, majd az űrsikló elengedte a két modulból álló űrállomást, alaposan körbefilmezték minden szögből, majd eltávolodott tőle. Az űrsikló még három napot töltött a világűrben, többek között két kis méretű műholdat állítottak pályára róla, majd visszatért a Földre.

Eközben az Enyergija cég (aki hivatalosan „tulajdonosa” a Mirnek) bejelentette, hogy egy külföldi céggel tárgyalnak arról, hogy a Mirt tovább üzemeltessék. Az űrállomáson eközben rutinműveletek zajlottak, majd december végén magasabb pályára állították, hogy a szokottnál erősebb légellenállás miatti magasságvesztést ellensúlyozzák. Eredetileg még két külön Szojuz út lett volna Mirre, mindkettő esetében két orosz űrhajóssal, illetve egy francia illetve egy szlovák vendég-űrhajóssal. Mivel menet közben felmerült kereskedelmi út került az asztalra, ezért a két már lekötött utat összevonták.

Bella, Afanaszjev és Haigneré – a Szojuz TM-29 induló személyzete

A Szojuz TM-29 legénysége így az orosz Viktor Afanaszjev, a francia Jean-Pierre Haigneré és a szlovák Ivan Bella. Haigneré útját a francia űrügynökség, a CNES fizette, és csak úgy érdekelte őket egy újabb út, ha Haigneré a tartós személyzetbe kerül be, vagyis fél évig a Miren lehet, illetve űrsétát is tehet. A szlovák űrhajós útjának költségét a szovjet adósság egy részének leírásába számolták bele (állítólag 20 millió dollár értékeben), míg a hat kiválasztott tudományos kísérletet, amiket Bella végrehajt, a szlovák állam fizeti. A francia program a Perseus nevet kapta, míg a szlovák program elnevezése Štefánik, Milan Ratislav Štefánik politikus, csillagász és pilóta után, aki az I. világháború idején a független Csehszlovákia létrehozásáért küzdött, és az ország létrejöttekor annak védelmi minisztere lett.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!