A katasztrófa árnyékában

A Szojuz TMA-2 indítása

Az űrprogram szereplői viszont a jelenlegi problémákra fókuszáltak: a Szojuz TMA-2 űrhajó április 25-én startolt el Bajkonurból, fedélzetén Jurij Malencsenko és Edward Lu. Az űrállomást nem sokkal érkezésük előtt magasabb pályára állították a Progressz M-47-tel, és az ekkor szokásos, nagyjából két napos út után kötött ki a TMA-2 az ISS-en. A bedokkolás előtt egyszer elfordult a Szojuz, hogy az űrállomásból lefotózhassák – a NASA azt tervezte, hogy a jövőben minden űrrepülőgép-bedokkolás előtt végigfotózzák az űrrepülőgép hasát, hogy bármilyen menet közben szerzett sérülést felderíthessenek (korábban az űrrepülőgép végig a hátát mutatta az űrállomásnak megközelítéskor). A fotókat a NASA központjába továbbították elektronikus úton, hogy az így készült képek kiértékelését gyakorolhassák.

Az űrállomáshoz közeledő Szojuz TMA-2-ről készült kép

Lu lebeg be a Zvezdába Bowersox segedelmével, jobbra Malencsenko, balra háttal Budarin,
érdemes megfigyelni, ahogy utóbbi a „padlón” lévő kapaszkodókba akasztja a lábfejét a stabilitáshoz

Az űrállomás személyzete közben már bepakolt a Szojuz TMA-1 űrhajóba, és várták a visszatérést – Pettit számára különösen nehéz volt, hiszen csaknem fél éve nem látta feleségét és 2 éves ikreiket. Az átadás-átvétel gyorsan zajlott, de közben május elsején újra leállt az űrállomás fedélzeti számítógépe, de ezúttal már Malencsenko és Lu feladata volt a hibaelhárítás.

Az ISS hatodik és hetedik alapszemélyzete közös fotón a Zvezdában...

A távolodó Szojuz TMA-1 a Nemzetközi Űrállomás ablakából fotózva

Május 3-án az űrhajósok elköszöntek egymástól, majd Budarinék beszálltak a Szojuz TMA-1-be, hogy visszainduljanak a Földre. Az űrhajó visszatérése látszólag rendben indult, ám hamarosan kiderült, hogy valami baj történt: a visszatérő modulban lévő korrekciós hajtóművek vad működésbe kezdtek, az űrhajósok pedig hamarosan a vártnál sokkal nagyobb nehézkedéssel néztek szembe (nagyjából 8G-s mértékűvel, a megszokott visszatéréskori jelentkező maximum 5G körüli helyett) amikor a sűrűbb légrétegekbe értek, és ráadásul a nehézkedéstől egy antenna is tönkrement, amely a rádiókommunikációt biztosítja a végső fázisban és a földetérés után. Az űrhajó pedig bő 460 kilométerre az eredetileg tervezett leszállási ponttól, az Aral-tótól északra ért földet, mire jó két órával később egy Antonov An-12-es kutató-repülőgép rájuk talált, mindhárom űrhajós a Szojuz mellett fekve várta a mentőegységeket. A hír (főleg a még nagyban zajló Columbia-vizsgálat miatt) alig kapott komolyabb médiafigyelmet, Budarin, Bowersox és Pettit pedig a fotókon illetve a későbbi interjún lelkesen mosolyogtak, noha utóbbinak a hírek szerint megsérült a válla. O'Keefe igazgató kevésbé volt boldog, visszatérve az Egyesült Államokba keserűen megjegyezte, hogy az űrhajósokkal a világűrben a mobiltelefonján keresztül tudott beszélgetni, ellenben a leszállásuk után bő két és fél óráig semmiféle kapcsolat nem volt velük, ami brutális kontraszt.

A három űrhajós boldogan mutatja fel hüvelyujját, miközben Bajkonurba repülnek vissza

A problémákat az űrhajósok is igyekeztek kicsinyíteni, és itt nem csak a meredekebb pályán való visszatérés vagy a kommunikáció megszakadásáról volt szó, hanem olyanokról, minthogy a szél az ejtőernyőnél fogva felborította, és mintegy 13 méteren át vonszolta a talajt ért űrhajót, mielőtt sikerült végül leoldani. Ezeket például azzal tompították, hogy hosszasan ecsetelték, milyen jóleső érzés volt a kinyíló ajtón át beáradó fű és föld illata, illetve a madárcsicsergést meghallani öt és fél hónap űrbéli tartózkodás után. Pedig Jurij Szemenov, az Enyergija vezetője az elején őket tette felelőssé az egészért, mondván, valaki a fedélzeten egy rossz gombot nyomott meg. A vizsgálat viszont kiderítette, hogy a fedélzeti számítógép a fékező manőver és az orbitális, illetve műszaki modul leoldása után valamiért átváltott a hagyományosan használt aerodinamika visszatérésre vonatkozó programról a ballisztikai visszatérésre.

Utóbbi esetében meredekebben lép a légkörbe az űrhajó, és nem használja ki a modul által termelt felhajtóerőt. A Földön nem sikerült a hibát reprodukálni, ugyanakkor a jelek szerint a személyzet megfelelő parancsokat adott a számítógépnek. Végül a legvalószínűbb forgatókönyvnek azt nevezték, hogy valamiféle nagyon valószínűtlen okok miatt hibásan értelmezte a helyzetet a rendszer, és tévedésből ballisztikus visszatérésre kapcsolt át. Júniusban végül a végső megállapítás szerint egy giroszkóp a működési határánál nagyobb mértékű kitérést érzékelt, és ez okozta a számítógép hibás reakcióját – a szükséges változtatásokat az összes későbbi TMA űrhajón végrehajtják. A vizsgálat gyors lezárása mind a Roszaviakoszmosz, mind a NASA érdeke volt – a Szojuz az egyetlen módja, hogy személyzet jusson fel az űrállomáshoz, és ha az űrrepülőgép után az orosz űrhajók repülését is letiltják, akkor az űrállomást egyértelműen személyzet nélkül kellene hagyni legalábbis egy ideig.

Malencsenko és Lu a Quest modulban teljesen beöltözve – ám ez csak egy gyakorlat az űrállomáson

Az űrállomáson Lu és Malencsenko igyekezett kialakítani közben a napi ritmust. Eredetileg három űrrepülőgép-látogatás és egy teherűrhajó-váltás lett volna a közel fél évesre tervezett tartózkodásuk idején, ebből végül egy plusz Progressz látszott ekkor megvalósulónak. A legkritikusabb problémát a víz pótlása jelentette, mert korábban minden egyes űrrepülőgép-kikötéskor több száz liternyit szállítottak belőle zsákokban az űrállomásra – ennek pótlása bizony feladta a leckét a program logisztikai szárnyának. Az űrhajósok közben végrehajtották a szokásos fedélzeti tűzre, illetve vészhelyzeti elhagyásra vonatkozó gyakorlatokat (ezeket még a Miren tapasztalt balesetek miatt hívták életre), karbantartásokat hajtottak végre a levegő-keringtető rendszeren, kicseréltek egy akkumulátort a Zarja modulban, illetve szintén gyakorlatképpen beöltöztek amerikai EMU űrruhákba. Utóbbira azért volt szükség, hogy tapasztalatot szerezzenek, miként tudnak segítő kéz nélkül előkészülni egy űrsétára, ha esetleg sor kerülne rá. Tervezett űrséta ugyan nem szerepelt a programjukban, ám ha valami miatt mégis sort kell keríteni rá, most már felkészültebben indulhatnak neki.

Malencsenko a Zarjában hajt végre karbantartást 2003. június 24-én

Június 11-én kötött ki a Progressz M1-10 a Pirsz modulhoz, eközben ugye a Progressz M-47 még mindig be volt dokkolva a Zvezda hátsó kikötési pontjára. Az M1-10 egy nagy adag hajtóanyagot hozott a Zvezda hajtóművei számára, illetve rengeteg ellátmányt az űrhajósok számára, egy új testedző padot, és különféle tudományos eszközöket, amelyeket majd Pedro Duque ESA űrhajós kísérleteihez kellenek, mikor a tervek szerint a Szojuz TMA-3-on meglátogatja egy hétre az űrállomást. Lu a karbantartó feladatokon túl az InSpace (a mágneses mező hatására megváltozó tulajdonságú anyagok súlytalanságban való vizsgálata) kísérleten dolgozott, Malencsenko pedig Föld-megfigyeléseket és orvosi vizsgálatokat hajtott végre saját magán. Július elsején Lu 40-dik születésnapját ünnepelte, három nappal később pedig a nemzeti ünnep miatt rövid munkahetet tartottak az űrállomáson. Az űrállomás működtetése és a szükséges javítások mellett viszont nem sok szabadidejük maradt, ilyenkor jobbára az alattuk elsuhanó Föld látványát élvezték. Lu egyik ilyen alkalommal, miközben a Destiny nagy méretű ablakából nézett ki, egy cirka 5 cm-es, szögletes tárgyat látott távolodni az űrállomásról – nem sikerült rájönni, hogy mi lehetett az, a legvalószínűbb, hogy a külső burkolat egy darabja lehetett, de hogy miért és hogyan szabadult el, arról csak találgatni tudtak.

Még június 17-én a Roszaviakoszmosz és az Enyergija bejelentette, hogy 2004-2005 között két Szojuz űrhajósszéket elad a Space Adventures cégnek, akik Dennis Tito útját szervezték. A jelek szerint a közvetlen tárgyalásos megoldásokból túl sok bukott el, így az ezzel járó tortúrától meg kívánták óvni magukat, mivel pedig a NASA szerint 2004 nyarán már újra repülhetnek az űrrepülőgépek, ez nem fog semmiféle ütemtervvel ütközni. Közben bejelentették, hogy a nyolcadik alapszemélyzet (a vártnak megfelelően) Foale és Kaleri lesznek, és várhatóan októberben váltják le Lut és Malencsenkót, utastársuk az ESA által bérelt széken Pedro Duque, aki majd a Szojuz TMA-2 űrhajóval tér vissza velük. Hogy az űrállomás igenis igényli az odafigyelést, augusztusban újabb megerősítést kapott: augusztus 5-én a fedélzeti számítógépek és az orosz szekcióban lévő hőháztartó rendszer között megszakadt a kapcsolat, ami miatt minden nem létszükségleti rendszer leállt. Hivatalosan komoly kihatása nem volt a problémának az űrállomás fedélzetén élőkre, ám a Földi irányítással együttműködve is csaknem fél napig tartott a hibakeresés és elhárítás. Még augusztusban a két EMU űrruha hűtőköre is meghibásodás jeleit mutatta, ezért soron kívül be kellett iktatni plusz munkaórákat, hogy rájöjjenek, hol lehet a probléma.

Malencsenko újdonsült mátkája jobb híján férje életnagyságú fotójával pózol táv-esküvőjük után

Malencsenko egy speciális kérése valósult meg augusztus 10-én: elvette amerikai állampolgárságú, de orosz származású barátnőjét, Jekatyerina Dimitrijevát. Az eseményre egy csokornyakkendőt kötött, tanúja pedig az űrállomáson Lu volt, aki egyben szintetizátoron zenélt a férj bevonulásakor – a feleség és a násznép egy része a houstoni irányítóközpontban vett részt a szertartáson egy nagy kivetítő előtt. Utóbbiak ezután egy közeli étteremben ültek lagzit, ahol az újdonsült házastárs csak egy életnagyságú, kartonra ragasztott fotón tudott jelen lenni. Az egész esküvőt még egy évvel korábban kezdték el tervezgetni, amikor kiderült, hogy Jurij bekerült a hetedik alapszemélyzetbe. Az orosz irányításról azonban lepattantak, mondván az űrállomás eszközeit ilyen célú privát használatra felhasználni pazarlás. Ezután a NASA-hoz és egy ügyvédhez fordultak, miután kiderült, hogy a texasi törvények (a NASA houstoni irányítóközpontja Texas államban található) lehetővé teszik az esküvőt akkor is, ha az egyik fél kellően indokolt okból nem tud jelen lenni. A houstoni hatóságok a kérelmet jóváhagyták, így semmi jogi akadálya nem volt tehát az esküvőnek. Legalábbis látszólag. Az orosz oldalról ugyanis neheztelték, hogy Malencsenkónak, egy hivatásos katonának írásbeli engedélyre lett volna szüksége arra, hogy egy nem orosz állampolgárt elvehessen, sőt ha visszatér, akár bíróság elé is állíthatják emiatt. Persze az ügyből nem lett semmi – egy kozmonautának azért még 2003-ban is voltak kiváltságai...

Malencsenko a Progressz M-48 kikötését felügyeli a Zvezda kezelőpultjánál

Augusztus végén a Progressz M-47 helyére érkezik az M-48-as jelölésű teherűrhajó, így előbbit végleg megtöltik hulladékkal, majd 27-én leválasztják, hogy a légkörben elégjen. Az M-48 hajtóanyag, oxigén, élelmiszerek és víz mellett hoz egy laptopot, egy akkumulátort (a Zvezdában meghibásodott lecserélésére) illetve egy mobiltelefont és egy kézi GPS helyzetmeghatározót is – a Szojuz TMA-1 esete után döntés született arról, hogy a visszatérő űrhajó fedélzetén legyen egy független kommunikációs lehetőség, ami ezt a mobiltelefont jelentette, a helyzetmeghatározást pedig a kézi GPS felelt. Az űrhajósok szeptemberben nekiálltak emelt szintű testedzést végrehajtani a visszatérésüket előkészítendő, Lu befejezte a PFMI kísérletsorozatot, amelyet a Destiny modul Gloveboxában („kesztyű-doboz”, egy átlátszó falú, zárt körülményeket biztosító szekrény, amelynek belterében az űrhajós speciális kesztyűkbe bújtatva a kezeivel dolgozhat) hajtott végre, Malencsenko is befejezte orvosi vizsgálatait, többek között ultrahangos vizsgálatot hajtott végre Lun, miközben éppen edzett. Közben kicserélték a Zvezda hibás akkumulátorát, karbantartást hajtottak végre az Orlan-M űrruhákon, előkészítették Pedro Duque kísérleti eszközeit, és a fedélzeti laptopokon a hamarosan érkező nyolcadik alapszemélyzet számára előkészítették az adatokat. Októberben már a Szokol űrruháikat felvéve ellenőrzik, hogy minden megfelelő lesz-e a visszatéréskor, a tudományos eredményeiket és egyes személyes tárgyaikat összepakolják. Menet közben a Destiny modul egyik RCPM-je (gyakorlatilag egy távirányítású elektromos megszakító) meghibásodik, ami ugyan kiiktat egy kamerát, illetve bizonyos szintű redundanciát az űrállomás elektromos hálózatában, de úgy vélik, hogy ez nem jelent komoly problémát.

Jang Li-vej és űrhajója, miután visszatértek a világűrből

Október 12-én Kína belép az embert világűrbe juttató nemzetek közé: a SzenCsou-5 (ShenZhou-5) fedélzetén Jang Li-vej 21 óra alatt 14 alkalommal kerüli meg a Földet. Az amerikai és az orosz űrprogram képviselői is üdvözlik, illetve pozitívan értékelik az utat, no meg azt, hogy újabb ország képes űrhajósokat feljuttatni – ám Kína továbbra is távol van tartva a ISS-től az amerikai döntéshozók utasítása alapján, ezzel pedig gyakorlatilag az orosz űrprogramban való együttműködést is elgáncsolták. Persze azért érdekes kérdés, hogy Kína hogyan is fejlesztette ki a SzenCsou űrhajót, hiszen már ránézésre is látszik, hogy egy némileg megnagyobbított és továbbfejlesztett Szojuz űrhajót láthatunk.

Foale, Duque és Kaleri, a Szojuz TMA-3 induló személyzete

A Földön az Enyergija és a Roszkoszmosz eközben újra bejelenti, hogy továbbra is az a tervük, hogy személyzetcserekor az egyik széket űrturistáknak adnák el, egyenként 20 millió dollárért. A Szojuz TMA-3 útján ez persze némileg másképpen valósul meg: a nyolcadik alapszemélyzet, vagyis
Alekszandr Kaleri (Roszkoszmosz) és Michael Foale (NASA) mellé az ESA űrhajósa, Pedro Duque ül be, aki bő egy hetes tudományos programot fog az űrállomáson végrehajtani, amíg az alapszemélyzet leváltása megtörténik.

Az űrállomáshoz közeledő Szojuz TMA-3-ról készült fotó

Malencsenko, Lu, Duque, Kaleri és Foale a szokásos promóciós fotón

A trió október 18-án indul Bajkonurból, majd két nappal később kötnek ki az űrállomáson – érdekesség, hogy az út előtt Foale megjegyzi, hogy semmi problémája nem lenne abból, ha a Szojuzzal kellene visszajönnie, és pozitív példának hozza fel a Szojuz TMA-1 ballisztikus visszatérését, mondván ez is bizonyítja mennyire strapabíró és megbízható az orosz űrhajó. Ez csak azért érdekes, mert miközben odafönt a két személyzet éppen üdvözölte egymást, a Földön a NASA egyfelől kiadott egy feljegyzést arról, hogy a Szojuz TMA-3 hajtóanyag-rendszerének egyik túlnyomást biztosító hélium-körében szivárgás lépett fel – ezt teljesen lezárva egy másik körön keresztül megoldott a rendszer működése, de az eset némileg erodálta a megbízhatóságról nyújtott képet. A másik probléma az volt, hogy két NASA által alkalmazott illető (feltehetően egy orvos és egy tudós) nem írta alá az indulás előtt szokásos ellenőrzőlistát arról, hogy a személyzet indítása biztonságos. Indokul azt hozták fel, hogy az űrállomáson több gyógyszerből és intravénás szerből is az eredetileg előírtnál kevesebb van, nem kielégítő a létfenntartó rendszer ellenőrzése, illetve az orvosi és testedző berendezések állapota, valamint az orosz modulokban túl magas a mért zajszint. A hetedik és nyolcadik alapszemélyzet is elismerte, hogy vannak nehézségek az ISS-en, de életveszélyben sose voltak és most sincsenek.

Trükkös felvétel Duque-ról, ahogy a képe egy vízgömbben megfordul

A fenti felvétel előkészületeiről készült kép

Duque, Lu, Kaleri és Foale a Zvezdában

A politikai és szakmai viták ellenére a fedélzeten zajlott a munka, miközben a két alapszemélyzet az űrállomást járta végig, hogy a különféle felszerelések helyeit megmutassa, a fedélzeti állapotokat megbeszélje, a spanyol űrhajós a „Cervantes” elnevezésű tudományos program összesen 24 kísérletét hajtotta végre. Illetve igazából az első nap mindkét alapszemélyzet azon volt, hogy Duque el tudja kezdeni a munkát, és minél simábban tudjon az egyik feladatról a másikra áttérni. Erre azért volt szükség, mert mindössze öt napja volt ezek teljesítésére, az amerikai és orosz űrhajósok pedig úgy vélték, hogy négy nap alatt is kényelmesen átadhatják egymás között az ISS-t – noha Foale megjegyezte, hogy tisztában volt vele, hogy így is nagyjából csak annyit fog tudni, hogy hol tud aludni, hol vannak az élelmiszerek, hol vannak a ruhái, hol tud mosakodni, és hogyan kezelje a rádiót.

Duque a Destiny modulban található Gloveboxban dolgozik

A földet ért Szojuz visszatérő modul, a háttérben a „Kék madár” kereső- és mentőcsapat Zil-4096 járművei

A visszatéréshez készülődés közben (miközben Duque székbetétje már a kikötés utáni első nap átkerült a Szojuz TMA-2-be) egyszer csak nagy mértékű forgásirányú mozgásba lendült az űrállomás, olyan mértékűbe, hogy a Zarja manőverező-fúvókáit automatikusa működésbe hozta a fedélzeti számítógép, hogy stabilizálja az ISS-t. A NASA „váratlan eseményről” nyilatkozott, az orosz űrügynökség viszont arról beszélt, hogy egy űrhajós véletlenül működésbe hozott egy kart a Szojuzban, miközben pakolt, és ez váltotta ki a mozgást. A történetnek nehezen kibogozhatóak a szálai, egyfelől az adott időben az orosz irányítóközpontban nem rögzítettek arra vonatkozólag semmit, hogy a személyzet aktivált volna bármit is. Az űrhajó ettől függetlenül az előre meghatározott időben levált az űrállomásról, amelyet a Kaleri és Foale ezután az esetet megelőző állapotban a megfelelő pozícióba forgatták. A Szojuz TMA-2 útja vissza Kazahsztánba több meglepetést nem tartogatott, csak némi nehézséget okozott az űrhajósok eljuttatása először Bajkonurba majd Moszkvába az időjárás miatt.

Edward Lu száll ki egy Zil-40961 személyszállító terepjáró járműből a visszatérése után

Ezzel együtt az első Gondnok alapszemélyzet útja a várakozásnak megfelelően alakult. Nem szembesültek semmiféle komolyabb problémával, ha kis mennyiségben is, de tudtak tudományos feladatokat is végrehajtani, miközben a háttérben komoly viták, aggodalmak és támadások illetve ellentámadások zajlottak az ISS program körül. Duque rövid megfigyelés után hazatérhetett, míg Lu és Malencsenko 45 napos rehabilitációs kezelését kezdte meg Moszkvában – utóbbi immár hites felesége társaságában.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!