Az iPhone-hatás

Ahhoz, hogy megértsük, hogy mi okozta a Windows Phone bukását, meg kell értenünk, hogy mi okozta az iPhone sikerét.
Korábban már említettem, hogy a csőlátással bíró, az évek során "elkényelmesedett" szaksajtó csak az iPhone hátrányait és korlátait látta, amiből volt neki rendesen. Szerény véleményem szerint még most is van, ezért sem kedvelem az iPhone-okat, DE a hátrányok mellett olyan előnyöket tudott nyújtani az embereknek, amiket akkortájt senki még csak megközelíteni sem tudott.
Felsorolok most pár ilyen előnyt, a teljesség igénye nélkül.

Stabilitás: a legelső iPhone, bár inkább volt egy feature phone, mintsem okostelefon, meglehetősen stabilan tette a dolgát, és mindezt villámgyorsan. Az akkori iPhone-os ismerőseim mindig azzal dicsekedtek, hogy sosem fagy le, nem lassul le, stb. Ez a fajta megbízhatóság nyilván minden embernek fontos, sőt az üzleti életben akár kulcskérdés lehet.

Kijelző: bár fizikai billentyűzete nem volt az iPhone-nak, akkora kijelzője volt, amit az akkor konkurens modellek még csak megközelíteni sem tudtak. "Óriási" 3,5 colos kijelzője volt, ami a kor színvonalához képest még magas felbontásúnak is számított, illetve a színvilága is élenjáró volt.
Mindezt úgy, hogy maga a kijelző egy korábban telefonokban nem nagyon használt érintésérzékelő eljárást használt, rezisztív (nyomkodós) helyett kapacitív érintőkijelző volt, ami lehetővé tette, hogy az Apple elhagyja az akkortájt "kötelező" "nyomkodós ceruzát", valamint a karcálló Gorilla Glass alkalmazását.
Ennek köszönhetően az emberek egy új szinten tudtak kapcsolatba lépni a telefonjukkal. Némi megszokást igényelt (maga Jobs is félrekattintott néha a Keynote-on), de a mai világ bizonyítja, hogy alapvetően sokoldalúbb, effektívebb (ha nem is pontosabb és gyorsabb) ez az interakció a szigorúan gomb alapú vezérlésnél. A gombsor helyére kinyúló kijelző pedig sokkal nagyobb felhasználói élményt nyújtott, mint egy szimpla gombsor. Lehetett rajta játszani, filmet nézni, rajzolni, jegyzetelni, írni, netezni.
Egész egyszerűen lefőzte a korábbi modelleket. És nem azért, mert volt végre egy nagy kijelző (hisz azt a Nokia kommunikátorok is tudták, már 5 évvel korábban is), hanem mert ezt olyan módon tálalták, ami az emberek számára egyszerre volt vizuálisan vonzó, funkcionális, könnyen, maceramentesen használható, intuitív és addiktív.

Dizájn: ha már szóba került az intuitivitás, nem mehetünk el amellett, hogy az iPhone menüje - el kell ismerjük - vizuálisan vonzó, és strukturálisan logikus felépítésű.
Ez két elképesztően fontos tényező. Jobs mindig is jó volt abban, hogy tudott átlagfelhasználói fejjel gondolkodni. Nem azt nézte, hogy a programozók mit tudnak gyorsan, olcsón megoldani, leprogramozni, hanem azt, hogy egy átlagos felhasználó mit szeretne maga előtt látni, mit és hogyan használna.

Ökoszisztéma: Ez az iPhone sikerének (úgy a felhasználók között, mint üzleti értelemben) az egyik legfontosabb kulcsszava. Látni kell ugyanis, hogy az iPhone egy meglehetősen zárt szisztéma. Ennek az Apple szemszögéből óriási előnye, hogy mindent kézben tud tartani, a fejlesztésektől, a frissítéseken át, a legfontosabb profitig.

Az App Store bevétele...

Normál esetben, ha valami zárt, arra azt szoktuk mondani – legalábbis felhasználói szemmel nézve – hogy az rossz. És minél zártabb, annál rosszabb. A gyártóknak viszont általában annál profitábilisabb. Valószínűleg ezt az Apple is tudta, mert a kezdetektől tudatosan építettek a hardvereik köré egy olyan ökoszisztémát, ami bár semmi mással nem kompatibilis, az Apple világában (majdnem) minden felhasználó, (majdnem) minden létező igényét ki tudja elégíteni. És mivel minden (kis túlzással) csak és kizárólag az Apple engedélyével létezhet, a profit is rajtuk halad keresztül, ergo az Apple lényegében (majdnem) mindenből profitál, ami kapcsolatba kerül a saját ökoszisztémájával. Elég csak a böngésző mizériára, vagy a Jack csati elhagyására gondolni, mindkét lépés dollár milliárdos bevételt jelent, vagy fog jelenteni az Apple-nek.

Mindezt pedig becsavarták egy olyan köntösbe, ami nem hogy nem szúrja a felhasználók szemét, hanem kifejezetten szívesen öltik magukra.
Mert szép, mert gyors, mert logikus, mert használható, méghozzá stabilan, megbízhatóan, intuitívan, vizuálisan vonzó módon. Van is erre a cégnek egy mottója, "It Just Works".
„Egyszerűen csak működik”. Ez az, amiért a felhasználók imádják az iPhone-okat. Nem kell hackelni, berhelni, csak használni. Az mondjuk sűrűn előfordul, hogy valamilyen - akár egészen alap - funkciókért is fizetni kell, de az Apple nagyon jól tudta, hogy akinek van 500-700 dollárja egy telefonja, annak lesz 10-20 dollárja arra is, hogy megvegye azt a pár alkalmazást, amit napi szinten használ. Vagy havi szinten fizessen például egy legális, maceramentes zenei szolgáltatásért.

Szóval Apple szemmel nézve, ott a hardver, ami bődületes profitot termel, hála az OS kiváló optimalizálhatóságnak (és natív futtathatóságának), és az ebből következő relatíve olcsó hardverkövetelménynek. Egy iPhone ma is jól elvan 2-3 gigabájt RAM-mal, míg a konkurenciánál ez ma már belépő kategória, és a csúcsmodelljeikben 2-3-szor ennyi sem ritka. Ez nyilván harmadakkora komponens- vagy akár gyártási költséget jelent, mindezt úgy, hogy az iPhone-ok a piac legdrágább készülékei között mozognak. Olcsón előállítható hardver, méregdrágán eladva, logikus következmény, hogy dőlnek a milliárd dollárok.
Másfelől pedig ott van a szoftveres környezet, ami szintén sokmilliárdos bevételt termel az Apple-nek, és a fejlesztőknek is, hiszen mint említettem, az Apple prémium termék (még ha nem is minden országban), amit alapvetően a tehetősebb vásárlók vesznek, aki anyagi helyzetüknél fogva könnyebben adnak pénzt szellemi termékekért, mondhatni igen nagy vásárlási potenciállal rendelkeznek.

Az Apple tehát degeszre keresi magát a hardveren, és a szoftveren. Jó üzlet, mi több kiváló. Ezt ismerték fel a Microsoftnál, annál a cégnél, aki ekkor már majdnem egy évtizede benne volt a telefoniparban, igaz, eddig javarészt csak OS beszállítóként. A készülékgyártásra volt ugyan egy jókora bukással járó kísérletük, Kin One és Kin Two néven, de ez már közvetlenül a WP-s érát előzte meg.

Ráadásul nem elég, hogy az iPhone üzletileg is kirobbanó siker volt, de az újfajta felhasználói megközelítésnek hála egyszersmind elavulttá tette az abban a korban létező okostelefonos platformokat, mint például a Windows Mobile, vagy akár a Nokia saját üdvöskéje, a Symbian.

Nagyjából minden gyártó rájött, hogy lépnie kell. A piaci szereplők nagy része korábban csak klasszikus (buta) telefonokat gyártott, így bár hardveresen képesek voltak okostelefonokat gyártani, szoftveres környezetük nem volt. Hogy, hogy nem, a Google (pontosabban az OHA) is elő tudott kapni a bűvész kalapból egy okosplatformot, amit akkor már vagy 3 éve fejlesztettek. Ez volt az Android, amit ingyen adtak a hardvergyártó partnereknek, azzal a feltétellel, hogy integrálniuk kell a szoftverbe a Google saját ökoszisztémáját (YouTube, Gmail, Chrome, stb.).
A klasszikus piac sztárgyártói, az okos piac árvái úgy kaptak az OS után, mint fuldokló a mentőöv után. Egyes gyártóknak ez nagyon bejött, mint például a Samsung, Huawei, Lenovo, Oppo, mások (Motorola, Sony(Ericsson), LG) komoly veszteségeket szenvedtek az új pályán. Írhatnék egy külön cikket, hogy melyik androidos gyártó mit csinált jól, rosszul, mért lett a világ egyik vezető márkája, vagy miért bukott óriásit, de ezen cikknek nem ez a témája.
Beszéljünk inkább a Nokiáról.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!