Apple, Facebook, Google...! Fizetni is kellene!

Az adóparadicsomok definíciója

Ma a világ kereskedelmének közel 2/3-a történik a vállalatokon belül, azaz egy cég különböző leányvállalatai kereskednek egymással. Ezen kereskedelmi érték több mint 50 százaléka megy keresztül különböző adóparadicsomokon, hogy aztán minimális adózással a tulajdonosokhoz kerüljön vissza, megkárosítva ezzel közvetlenül az egyes nemzetgazdaságokat. (Farny et. al., 2015)
Ebben a fejezetben egy rövid kitekintés erejéig bemutatom, hogy mitől válik adóparadicsommá egy ország, utána pedig igyekszem felderíteni, hogy a nagy transznacionális vállalatok milyen konkrét módszerekkel minimalizálják az adófizetési kötelezettségeiket.

Az adóparadicsomoknak nem létezik általánosan elfogadott standard definíciója. Többféle megfogalmazás is lehetséges. Az OECD az 1998-ban kiadott „Harmful Tax Competition: An Emerging Global Issue megfogalmazása szerint az az adóparadicsomok előre meghatározott, jól definiált kritériumok alapján olyan adórendszerek, melyek bizonyos pénzügyi és gazdasági tevékenységeket előnyben részesítenek, mindezt teszik úgy, hogy ez a többi szektor és piaci szereplő számára káros, torzítják a kereskedelmet és a beruházásokat, valamint általánosságban ássák alá az adórendszerbe vetett bizalmat.

Ez a káros, adókulcsokat minél jobban csökkentetni igyekvő tevékenység nem csak az egyes nemzetállamokra nézve előnytelen. Globális szemszögből vizsgálva a problémát egyrészt gondot jelent az említett adócsökkentési verseny melyben a szegény országok abszolút vesztésre vannak ítélve, másrészt az adókedvezmények és az adómentességek differenciált befektetési ösztönzőket kínálnak a különböző ágazatok számára ezzel torzítva a piacot. Sokszor egy adóparadicsom nem az ország határaihoz van kötve, hanem kialakulhatnak országon belül, kis szigetekben is. Ilyen adósziget például Angliában a London szívében található City, ahol az itt bejegyzett vállalatokra külön szabályok vonatkoznak, mely elősegíti a külföldi tőkebeáramlást.

Az OECD 4 általános kritériumot fogalmazott meg, amelyek, ha egyszerre állnak fent, akkor adó-paradicsomról beszélünk.

• Az adórendszer a szóban forgó országban nullás vagy rendkívül alacsony nominális adókulcsot alkalmaz a vállalati nyereségre.

• Nem tart fönn kapcsolatot más államok adóhatóságával, nem ad ki releváns információt az ott bejegyzett cégek pénzügyeiről.

• A közzétételi, bevallási követelmények tekintetében hiányos vagy nem megfelelő átláthatóság jellemzi az adott országot. Az alapszabályok és azok végrehajtása nincs egyértelműen meghatározva és szabályozva.

• A valós gazdasági tevékenység nem feltétel, e nélkül is működhet papíron a cég. Ez azt a következményt vonja maga után, hogy a befektetéseket, és a pénzügyi műveleteket kizárólag adózási okokból végzik.

Ezen kritériumok mentén további adókedvezményekhez vezető jellemzőket is lehet azonosítani. A külföldi illetőségű adóalanyok számára gyakran külön feltételeket kínálnak e paradicsomok annak érdekében, hogy vonzóbbá váljanak a beruházások szempontjából. Az OECD e főbb jellemzőket azonosította:

• A titoktartás, a banki anonimitás és a bizalom legkülönfélébb formái jelennek meg.

• Offshore szolgáltatások nyújtása a külföldiek számára (például a nullás adókulcs) Hozzá kell tenni, hogy sajnos az ilyen típusú feltételek egy bizonyos mértékig megfelelnek a pénzügy piaci előírásoknak, feltételeknek.

• Aránytalan pénzügyi szektor a helyi gazdasághoz képest.

• Az ország politikai berendezkedése és a hatóságok tevékenysége gyakorlatilag nem szól bele a cégek üzletmenetébe.

• Ezen országokban a politikai stabilitás kimagaslóan fontos, a politikai erők mindent alárendelnek e célnak.

• Helyi szakmai tanácsadócégek tömege nyújt pénzügyi szolgáltatásokat, illetve támogatást a külföldi vállalatoknak, hogy a lehető legnagyobb mértékben tudják kijátszani a szabályokat és mérsékelniük a fizetendő adót. (Farny et. al. 2015)

Sajnálatos módon ezen adóparadicsomok nem csak a pénzügyi szektort gyengítik, hanem aláássák az egész szolgáltatási iparágat. Ezen befektetési, és adóoptimalizálási struktúrák más országok adóbevételeit is erőteljesen csökkentik, így a torzulások makroszintűek. Továbbá ez a fajta fél-illegális tevékenység az adófizető polgárok adózási morálját is aláássa, hiszen mindenkiben felmerül a kérdés, hogyha a nagyok nem fizetnek, én, mint egyén, miért tenném.

További súlyos gond a már említett banktitok melyben csak az utóbbi néhány évben történ érdemi előrelépés. Ausztria, Luxemburg, Belgium, és Svájc voltak azon európai államok melyek nem adtak ki semmilyen információt az ügyfeleikről, ezzel válva melegágyává a feketegazdaságnak. A változás 2009-ben következett be, amikor nemzetközi nyomásra ezen országok elkezdtek információt szolgáltatni kormányzati kérésekre.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!