AGP-s királyok

Nagy VGA-s cikkem első kiegészítése: az AGP-s csúcskártyák erősebb kihajtása – írta: GAI, 9 éve

Bevezető

Üdvözlök minden érdeklődőt!

Több, mint két év telt el a nagy videokártyás cikkem megjelenése óta, és most újból kedvet kaptam a VGA teszteléshez. Az eredeti cikk hatalmas méretei miatt pár kérdést nyitva hagyott, melyeket két kiegészítő cikkben fogok megválaszolni, ezek közül az első olvashatjátok most.

Az AGP (Accelerated Gparhics Port) volt az első, kifejezetten VGA kártyák számára fejlesztett alaplapi csatlakozó, melynek első változatát 1996-ban mutatták be, és több revízióváltás után 2004-ben váltotta a modernebb, és nagyobb átviteli sebességet biztosító PCI Express, ám ezután még évekig készültek VGA kártyák AGP foglalathoz is. Főleg az ATI támogatta sokáig az elavultabb szabványt, hiszen ők DirectX 10-es modelleket is kínáltak AGP-re, míg az NVIDIA az utolsó DirectX 9-es generációval, vagyis a GeForce 7-es szériával befejezte az AGP támogatását.

Jelen írás témája tehát, hogy kiderítsük: melyik a legerősebb AGP-s kártya? A régi cikk végeredménye bevallottan nem a teljes képet mutatja, hiszen az elavultabb kártyákkal való kompatibilitás miatt többnyire régi, olykor shadereket egyáltalán nem alkalmazó játékokkal teszteltem. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy a három dx9-es generáció csúcskártyáit, valamint a legexkluzívabb dx10-es AGP-s modelleket újbóli, sokkal erősebb kihívás elé állítom: viszonylag modern, shaderintenzív játékokkal is lemérem a teljesítményüket. A teszteket 5 benchmark programmal, és 20 különböző játékkal végeztem el, utóbbiakat kétféle részletességi szinten is vizsgáltam.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények