AMD HD 4770 vs 7770: generációk harca

Az AMD videokártyák generációról generációra javulnak, nő a teljesítményük. De mennyi is az annyi? – írta: Mikeee89, 10 éve

Egy kis törióra

A napokban nyugdíjba küldtem a kiöregedő AMD Radeon HD 4770 videokártyámat, de előtte azért néhány tulajdonságban és játékban összehasonlítottam az utódjával.

2009-ben a 40 nanométeres videokártyák előfutáraként az AMD kiadta a HD 4770-et, mintegy tesztpéldányt. Ő volt az első fecske, és azóta sem állt meg a fejlődés, manapság már jócskán 30 nm alatt, de inkább 20 nm környékén járunk.


A HD 4770 és a doboza

Az első tesztek alapján látszott, hogy az új kártya valahol teljesítményben a HD 4830 és a HD 4850 között van, és némi tuninggal akár utol is éri a nagyobb testvéreket. Sokáig olvasgattam, néztem teszteket, gondolkoztam és végül a HD 4770 mellett tettem le a voksomat. Egy Intel Pentium DualCore E5400 processzort, egy MSI P43 Neo-F alaplapot, valamint kezdetben 2x1 GB DRR2 (jelenleg 3x1 GB) RAM-ot kapott játszópajtásként.

A videokártyán 512 MB GDDR5-ös memória kapott helyet, talán picit fájó pont, hogy csak 128 bites memóriabusszal rendelkező RAM-ok kerültek rá. De gondolom az AMD célja nem is egy csúcskártya előállítása volt, hanem, hogy tesztelje az új gyártástechnológiát, valamint betömje az űrt a középkategória felső szegmensében.

Az első hírek alapján eléggé népkártya lett, bár azért még látszottak az új csíkszélesség kezdeti hibái, mert a TSMC, aki akkoriban (és azóta is) gyártotta a kártyákat, alig tudott elegendő mennyiséget előállítani, így igen hamar hiánycikk lett a 4770-es.

Mindent összevetve, jól tette az AMD, hogy kiadta, mert jó teljesítményű és kedvező áru lett videokártya, a mai napig nem bántam meg, hogy megvettem.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények