Első oldal

Szombat reggel, 5:30-kor dob ki az ágy, viszonylag hamar magamhoz térek, és a fürdő felé veszem az irányt, gyors zuhanyozás majd öltözés. Még egyszer megnézem az előrejelzést a biztonság kedvéért, napsütés és 20 fok körüli hőmérséklet. Oh, yes! Gondolom magamban, de valójában mindegy is, ha ónos eső esne egész nap, akkor is ott lennék.

Tegnap este átolvastam a versenyszabályzatot és még mindig azon az egy apróságon jár az agyam: Kérlek a verseny során, ne használjatok fülhallgatót! 25 oldalon át minden részletre kiterjedően taglalja, mit hogyan csinálj, mire számíts, hol és hogyan regisztrálj, minden nagyon új. Izgulok, vajon mindent jól csináltam, az agyam el sem jut a futásig.

Péntek délután felvettem a rajtszámom az ajándékcsomaggal egyben. Külön felhívták a figyelmem, hogy a rajtszám hátúján lévő csíkot nehogy félbehajtsam, mert akkor annyi az időmérésnek. Valamint megtudom,hogy aki regisztrál a T-mobile honlapján és beírja a nevemet, vagy a rajtszámomat, annak ingyen küldik a részidő eredményeimet SMS-ben vagy mailbe végig a verseny során valós időben.

Már itt meglepett mekkora tömeg fogadott, valamint az is, hogy ennek ellenére mennyire jól szervezett az egész, úgy halad minden, mint a karikacsapás. 15 perc múlva már kifelé sétáltam a csarnokból.

Felkapom a hátizsákot, és pakolok bele mindent amit csak találok, kezembe akad a fülhallgató, nem is gondolkodom rutinosan dobom bele. Beülök a kocsiba és Baltimore felé veszem az irányt, ismét izgulok, vajon hol fogok tudni parkolni? Alig van forgalom az utakon, 40 perc múlva érkezem a külvárosba ahol máris araszol a kocsisor. Követem az ideiglenesen kihelyezett táblákat, tiltakozik a GPS, nem arra, ehh. Újratervezés, majd megint és megint, mire végre valahára feltűnik a Baltimore Ravens stadion, és ismét szerencsém van, akad még pár üres hely. Átnyújtok egy tízest, leállítom a motort. Övtáska, benne jogsi, bakkártya, telefon, minden más marad. Még egy pillantást vetek a fülhallgatóra, felveszem pár másodpercre, aztán bedobom a hátsó ülésre.

Innen bizony 1,5 kilométer séta a rajtig, legalább nem kell bemelegítenem, gondolom magamban. Korán érkezem szokás szerint így van időm nézelődni. Ezer és egy okot fel tudnék sorolni, hogy miért áll ki majd valaki a versenyből, de úgy látszik újabb okkal gyarapodik a lista. Még egy métert se futott senki, de máris vágni lehet a hónaljszagot, brutális! Nem értem na, pedig az izzadásgátló itt sem ismeretlen fogalom, belegondolni is szörnyű mi lesz itt verseny közben :)

Gyűlnek az emberek, ahogy telik az idő, szinte pillanatok alatt dagad a tömeg egy egybefüggő masszív ember folyóvá. 11.000 ember csak a fél maratont jött lefutni, a pálya egy pontján majd összeolvad a fél a teljessel és onnan 16.000 ember halad majd a cél felé.
Eszméletlen már most a hangulat, a bemondó is vicces kedvében van, elereszt pár poént, majd elhangzik a start. Konfetti hull alá a kapuban, lassan, lépésben indul meg a tömeg.

Várok kicsit, előre engedek pár ezer embert, elvégre nekem is kell valami kihívás. Aztán bevetem magam a tömegbe és lassú kocogásba kezdek, annyian vannak előttem, nem értem, hogy lesz ebből futás. Mint Augusztus 20.-án amikor a tömeg elindul hazafelé a tűzijáték után. Az első 3 mérföld keserves vergődés, próbálok a bal szélen haladni, tartania a tempómat, de fogalmam sincs, hogy ez mennyire sikeres. Hiányzik a zene, jó lenne tudni az időmet is, de nem hoztam fejhallgatót, igaz ezt már annyira nem is bánom. A teljes 21 kilométeres szakaszon emberek szurkolnak a futóknak mindkét oldalon. Mindenki jól néz ki, mindenki keményen nyomja, meg tudod csinálni, hangzik fel szinte minden percben. Néha eszméletlen vicces, amikor hegynek futunk felfelé, szeded össze minden erődet, küszködik szinte mindenki, erre a tömegből valaki elenged egy ilyet:
- Ti mind szuper formában vagytok! Erősek vagytok, és megy ez, megy ez ! Éééés, röhög az egész mezőny. 4 mérföld körül beérünk a gettósabb városrészbe, ahol szinte csak afroamerikaik laknak. Kiskölyök odaszól hangosan az anyukájához csodálkozó hanggal: Te, ezek mind fehérek! Megint vihog mindenki.

De a futókat sem kell félteni, nem sokra rá érkezik egy idősebb úr mellém, majd odaszól: - Érdekes, tavaly is pont itt hagytalak le. Aztán ismét emelkedő jön, vissza is vesz a tempóból, pár másodperc alatt utolérem. Miközben leelőzöm még odaszólók neki, szerintem te összekeversz valakivel, mind a ketten nevetünk.

Rengeteg a pályán a frissítőpont, önkéntesek állnak az út szélén, kezükben víz és Gatorade, ezért nem is hoztam magammal semmit. Elkapok egy-egy poharat és futás közben próbálom felhörpinteni, persze folyik-fröcsög minden felé, de nem érdekel, nem lassítok, már dobom is el a papírpoharat. Kicsivel fél távot követően ismét frissítő pont, ezúttal csokival és banánnal kiegészítve. Hála az égnek a mezőny nagyobbik része nem nyúl a banánhoz, ezért csak az első 2-300 méteren kell kerülgetni az eldobott banánhéjakat. Epic! Mintha a futás önmagában nem lenne elég izgalmas, komolyan mondom…

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!