James Cameron's Avatar

A sokal által már régóta várt film és játék végre megérkezett. Vajon beváltja mindkettő az ígéreteket? – írta: Darth_Revan, 14 éve

A játék

[/IMG

Fejlesztő: Ubisoft Montreal
Kiadó: Ubisoft
Megjelent platformok: PS3, Xbox 360, PC, Wii, DS, PSP
Tesztelt platform: PC
Típus: Third-person shooter (TPS)
Megjelenés időpontja: 2009. december 1.

James Cameron új filmje játékadaptációjának az elkészítési jogát egy már tapasztalt csapat, a kanadai Ubisoft Montreal kapta, amely többek között felelős a Prince of Persia: Sands of Time, Far Cry 2 és az Assassin's Creed II-ért is csak hogy néhányat említsek. Sajnos látszik, hogy az erőforrásaikat inkább a nem rég megjelent Assassin's Creed II-re összpontosították az Avatar helyett, mert ugyan több mint egy egyszerű filmes játék, de sajnos még így is egy kicsit felemásra sikeredett.

Történet
A filmmel megegyezően a játék is a gyönyörű, ám veszélyes Pandora holdon játszódik, ahol az RDA bányássza a Föld energia ellátása szempontjából igen fontos Unobtanium ércet, magára haragítva ezzel a őslakos Na'Vi fajt. A játék a film történései előtt két évvel játszódik bemutatva Pandora múltját és Jake érkezése előtti eseményeket, tehát akik arra számítanak, hogy végigjátszhatják a film eseményeit, azoknak sajnos csalódniuk kell. A játék főszereplője Able Ryder őrvezető akit kitűnő kódfejtése miatt hívtak Pandora-ra annak reményében, hogy megtalálja a téglát az emberek között aki információt ad ki a Na'Vi-nak. Sajnos az nem derül ki, hogy 5 évig tartó út mellett is miért minket választottak ki és miért csináltak belőlünk is Avatar-t, sőt még aki a filmet nem látta az azt se igazán tudja meg, hogy mi is az az Avatar. A történet már ezen a téren is elég hiányos és ez még csak fokozódni fog. Kicsit csalódottan tapasztaltam, hogy a játék azt feltételezi, hogy a főhős már gyakorlott az Avatar irányításában (pedig az átvezető alapján nem az) és az első rákapcsolódást sem sikerült eléggé hangulatosan visszaadni, hiányzik a varázslat belőle, hisz röviden csak körülbelül annyiból áll, hogy befektetnek minket az irányítóba, jön egy pár másodperces átvezető ahol még szédelgünk az új testben, majd puff, lekapcsolnak és megy tovább a történet emberként ismét. Körülbelül 1 órányi játék után elérkezünk arra a pontra, ahol választhatunk, hogy ki oldalán kívánunk tovább harcolni, ám maga ez a választás is elég hirtelen jött és szintén nem lett igazán jól felépítve és drámaian visszaadva, szinte olyan érzésem volt mintha játszanék és váratlanul csak felugrana egy ablak, hogy "Na, ki oldalán akarod folytatni, RDA vagy Na'Vi?". Sok olyan dolog hiányzik amely nem csak a játékidőt tudta volna növelni, hanem a hangulatot is, mert több ponton is lyukas a story vonala, amelyeket illett volna betömni mivel sok olyan dolog történik amelyet csak említve hallunk (vagy még úgy se) és ha vették volna a fáradságot akkor akár úgy is belekerülhettek volna a játékba, hogy a játékos a földön kereste volna az állát. Próbáltak sok helyen rövidíteni a fejlesztők és a játékos képzeletére bízni a történteket, a korábbi játékait alapján nem ezt vártam.

Játékmenet és irányítás
Az első játék indításánál választhatunk férfi vagy női karakterek közül, melyek részleteit a játékos nem változtathatja, fix mindegyik. Akármelyiket is választjuk először mindenképp az RDA oldalán kezdünk és később válik lehetőség választani, hogy maradunk az RDA oldalán vagy átmegyünk a Na'Vi-hoz. A magas kék őslakókkal nem annyira jó móka játszani mint amilyenre néhányan számítanak, ugyanis az íjon kívül nincs más távolsági fegyverünk, csak közelharciak (bár néha tényleg izgalmas tud lenni egy nagy buzogánnyal szétcsapni a tömegben). Az RDA oldal már kicsit jobb, ott kapunk sok-sok választható gépfegyvert vagy ha akarjuk akkor a lángszóróval gyújtogathatunk is. Akármelyik oldalt is választjuk bizonyos dolgokban megegyeznek, ilyenek a küldetések stílusa amely leginkább egy MMO-ra hasonlít: vannak quest (küldetés) adók akiknél tipikus MMO-kban megszokott küldetéseket kell felvenni (öld meg ezt, gyűjtsd be azt, robbantsd fel amazt). Ezek túlságosan is könnyűek és néhányat elég gyengére sikerült megtervezni, például a Na'Vi oldalon lesz egy olyan feladat, hogy fel kell jutni egy óriási RDA gunship tetejére és kulcspontokat megsértve leszedni azt, azonban ezt az érdekesnek ígérkező feladatot sikerült elrontani azzal, hogy sem a helikopter nem lő ránk, sem az emberek és ha megsemmisítem az egyik kulcspontot akkor egyszerűen lerak ok nélkül a játék a helikopterről és vissza kell másznunk a következő miatt. Ismerős lehet a tapasztalati pont (XP) gyűjtés is, amelyeket ellenség megölésével és küldetések teljesítésével szerezhetünk. Gyakorlati hasznát azonban az XP-nek nem igazán láttam azon kívül, hogy minden szintlépéskor kapunk új fegyvert és képességet, mivel RPG/MMO-kkal ellentétben itt nincsenek sem nekünk, sem szörnyeknek nyilvántartott szintjeik és talentjeik, vagy legalábbis nincs jelentőségük mivel nem fogunk találkozni nálunk nagyobb szintű ellenséggel akit érdemesebb inkább elkerülni. Próbáltak a készítők filmes hangulatot kelteni az átvezetőkkel amik többnyire jól ellátják a feladatukat, de főképp Na'Vi oldalon bizonyos esetekben nem csak, hogy viccesek, de már inkább a szánalmas kategóriába mennek át. Ellenségek terén sem bővelkedik a játék, oldaltól függően van ember, Na'Vi, egy kis robot helikopter és néhány állat, ennyi. Bármelyik oldalt is választjuk kapunk egyedi képességeket is, amelyek közül a fegyverekhez hasonlóan négyet tudunk kirakni a gyors gombra, ilyen képességek például a légicsapás és sebzésnövelés az RDA oldalon vagy a láthatatlanság és a bénítás a Na'Vi oldalon. Rendelkezésünkre áll egy adatbázis amely a két oldalról és a holdról tartalmaz mindenféle információt és melynek tartalmát XP gyűjtésével tudunk feloldani. Maga az MI agyilag zokni, többször is beakadnak a gép által irányított karakterek valamilyen tereptárgyba és olyan is előfordul, hogy hiába állnak ketten egymás mellett, simán le tudod szedni egyenként őket anélkül, hogy visszalőnének. Lehetőségünk van gyors utazni a fontos pontok között melyeket kiválaszthatjuk a megjelenő térképen és azt is megtekinthetjük, hogy egy adott területen a küldetések hány százalékét csináltuk már meg. A játékba beépítettek a készítők egy Conquest nevű mini-játékot is melyet a gyors utazó ponton keresztül tudunk elérni. Ennek a mini-játéknak az ötletét a Risk adta, és a lényege egy körökre osztott stratégiai játék ahol a cél a hold különböző pontjai feletti irányítás megszerzése és megtartása. Talán csak itt van igazán haszna az XP-nek, mivel az előzőleg összegyűjtött XP a "költőpénz" itt. Jó móka tud lenni, de sajnos elrontja ezt az a tény, hogy gyakorlatilag semmi fontos, egyedi jutalma nincs neki. Akik arra vágynak, hogy a maguk módján bebarangolják az egész holdat, azoknak szintén csalódniuk kell, a küldetések célpontjaihoz adott útvonalakon van lehetőségünk eljutni és csak adott területek érhetőek el. A játék zenéjéért a filmmel ellentétben nem James Horner, hanem Chance Thomas a felelős, amely a szinkronhangokhoz hasonlóan bizonyos esetekben kitűnően visszaadja Pandora hangulatát, máskor viszont nagyon nem illik az adott szituációhoz. A játék másik legnagyobb problémája a történet mellett az irányítás. Földi járművekkel és állatokkal még nem is nagyon van gond, de a légiek irányítása miatt még sok-sok gyakorlás után is emlegetjük a készítők feljebbvalóit amikor nem sikerül egy manőver és beleütközünk valamilyen tereptárgyba. Kellemes csalódást jelentett viszont a mellett, hogy az RDA bázist és az Otthonfát sikerült hangulatosan, a filmben látottak szerint lemodellezni, hogy amikor oldalt kell választanunk akkor a játék csinál egy külön mentést, így ha később meggondoljuk magunkat akkor nem szükséges az első 1 órát újra végigjátszani. A maximalisták akik szeretnék megcsinálni mind a két oldalt és az összes mellékküldetést, azok nagyjából 15 óra játékidőre számíthatnak.

Grafika és teljesítmény
A játék grafikai megjelenítéséért az elsőnek a Far Cry 2-ben használt Dunia grafikus motor a felelős amely a mellékelt képekből is láthatóan kitűnő munkát végez, gyönyörűen visszaadja a Cameron által elképzelt világot.

------------------------------------------------------------------
Minimum gépigény:
-------------------------------------------------------------------
CPU: 3.2 Ghz Intel® Pentium® 4, 2.66 Ghz Intel® Pentium® D, AMD Athlon™ 64 3500+
RAM: 1 GB
(2 GB minimum Windows Vista® és Windows® 7 OS-hez)
VGA: 256 MB DirectX® 10.0 vagy DirectX 9.0 kompatibilis videókártya Shader Model 3.0 vagy nagyobb támogatással
DirectX: DirectX 9.0 vagy DirectX 10
Operációs rendszer: Windows® XP, Windows Vista®, Windows® 7
HDD: 4 GB
Hang: DirectX 9.0 kompatibilis hangkártya
Hálózat: 128 kbps szélessávú kapcsolat

------------------------------------------------------------------
Használt konfig:
-------------------------------------------------------------------
CPU: Intel Core 2 Duo X9100 3.0 Ghz
RAM: GEIL 4 GB DDR3 1066Mhz
VGA: NVidia Geforce GTX280M 1GB DDR3
DirectX: DirectX 10
Operációs rendszer: Windows Vista® Business 64bit
HDD: WDC WD3200BJKT 320 GB
Hang: Realtek High Definition Audio
Hálózat: 5MBit/s ADSL

1680x1050 felbontáson mindent maxra tolva is gond nélkül fut a játék, még ahol le is esett az FPS ott sem lehetett észrevenni szembetűnő lassulást. A motort ugyan kicsit lebutították a készítők (többek között kikerült a dinamikus időjárás is), de ennek köszönhetően csodaszép grafika mellett tudják játszani még a régebbi géppel rendelkező felhasználók is. A játék másik nagy újdonsága, hogy ha a Playstation 3, X-Box 360 vagy a PC-s változatot vásároljuk meg és rendelkezünk HDMI valamint megfelelő TV (például Samsung PN42A450P) vagy monitorral akkor 3D módban is játszhatunk, amely játékok terén látványban ugyanakkora mérföldkő mint a film a filmek terén, Pandora életre kel a szobádban! (A Wii változatból ez a funkció kimaradt)

Többjátékos mód
Nem lenne teljes egy játék többjátékos mód nélkül. Már a Left 4 Dead 1-2 szerver keresője is fel tud néha idegesíteni mivel nem ad lehetőséget a pontos szerver kiválasztásában. Ez az Avatar esetében még ennél is rosszabb. A gyors utazásnál már tapasztaltak szerint jelenik meg Pandora térképe ahol kiválaszthatjuk, hogy milyen játékmódot szeretnénk:

-King of The Hill: el kell foglalni bizonyos pontokat a térképen, majd megtartani őket amíg az ellenség pontjai nem érik el a nullát. Battlefield rajongóknak ismerős lehet.

-Capture The Flag: szokásos multi móka, el kell lopni az ellenség zászlóját és visszavinni a saját bázisunkra.

-Capture and Hold: Gyakorlatilag ez is King of The Hill annyi különbséggel, hogy itt nem bázisokat, hanem kristályokat kell elfoglalni és megtartani, valamint mindkettő csapat több ponttal indul.

-Team Death Match: Az a csapat nyer amelyik több játékost ölt meg az ellenséges csapatból a számláló lejárta előtt.

-Final Battle: pályától és oldaltól függően kristályokat vagy rakétákat kell megvédeni illetve elpusztítani az idő lejárta előtt.

Ez a választó ablak elsőnek még tetszett is, azonban később már zavaró volt, hogy forgatni kellett a térképet keresgélve a pályát amire menni szeretnék. Igen pályát, mivel az adott 10 darabból mindegyikre fixen be van állítva a játékmód (2-2 pálya van mindenből) így nincs lehetőség ennek megváltoztatásában. Összesen 8-8 fő tud összecsapni a harctéren, de ha csak nincs 15 barátunk akit be tudunk hívni, akkor körülbelül ennyi embert annyi esélyünk van találni mint tűt a szénakazalban. Szerver kereső gyakorlatilag nincs, nem tudod kiválasztani egy adott listából, hogy melyikhez szeretnél csatlakozni, inkább automatikusan berak és a barátaid is csak úgy találnak meg, ha egyenként behívod őket. Nem tudom, hogy e miatt vagy az alacsony játékosszám miatt, de csak egyszer sikerült olyan játékot találnom ahol már 7-7 ember harcolt, utána sehol senkit, mintha mindenki eltűnt volna. Nagyon idegesítő még a visszaszámláló is, amely szerver indításnál (legyen az gyors vagy privát amit később mégis megnyitottunk a nyilvánosságnak abban a reményben, hogy jön valaki) elkezd 28 másodpercről visszaszámlálni és amikor lejár, elindítja a játékot még akkor is ha csak egyedül vagy a szobában. Ugyanez a számláló jelen van a játék befejezésénél is ami miatt 28 másodpercig fixen bámulni kell az összesítés ablakot. Arra sincs lehetőség, hogy megnézd a játékosok pingjeit így ha valaki lagol akkor nem tudhatod, hogy a te vagy az ő internetkapcsolatával van-e gond. Maguk a térképek közül is néhány elég gyengén van megtervezve, mivel itt is adott útvonalakon lehet közlekedni, de néhány pályát úgy terveztek, hogy elkerülhetetlen legyen az összecsapás, amely CTF játékmódban nem igazán kellemes. A két oldal sincs megfelelően egyensúlyozva, mert az RDA játékosai kétféle jármű közül is választhatnak amikkel gyorsan el tudnak jutni a fontos pontokhoz, de a Na'Vi játékosai számára nincsenek lovagolható állatok biztosítva, ők csak gyalog tudnak közlekedni, viszont jó játékosok kezében erősebbek is lehetnek, ha sikerül egy RDA játékoshoz közel kerülni, egy suhintással elintézhető. Vannak még kisebb-nagyobb hibák, többek között előfordulhat az is, hogy nem éledsz újra és újra kell indítanod a játékot, mert a menüt se tudod behozni. Ilyen súlyos szarvashibák mellett nem is csoda, hogy alig vannak online játékosok, főképp ha az ubi.com szerver mint ma reggel is, nem elérhető.

(Update: A patch felrakásával picit már több játékost sikerül szerencsére találni, de még így is háromszor kellett próbálkozni, hogy felengedjen az ubi.com szerverre és minden sikertelen csatlakozás után visszatölt a főmenübe.)

Összegzés
Egy fontosnak mondható dolgot még szeretnék megemlíteni, biztos vannak itt sokan akik rendelkeznek valamilyen "virágboltos" oldalhoz hozzáféréssel (természetesen csak nézelődni!) és feltűnt nekik, hogy december 1. óta még mindig nincs feltörve ez a játék. A válasz erre az, hogy a kiadó a játékot még az ezidáig feltörhetetlen védelemmel látta el, aminek a neve: Solidshield Protection System. A másolásvédelem mellett a játékot az interneten keresztül is aktiválni kell, melynek a lehetősége, mint ahogy a dobozon az apró betűs rész is tájékoztat, limitált. Pontos számot nem közölnek, de a korábbi tapasztalatok alapján ha nem tévedek akkor 3(!) lehetőséget kapunk a játék feltelepítésére és aktiválására, ami ha elfogy, akkor telefonon kell kérni újabb lehetőséget amit vagy kapunk, vagy nem. Nehéz véleményt mondani az Avatar-ról, egyik oldalon adott egy játék aminek a története tele van hiányosságokkal és kihasználatlan lehetőségekkel és játékmenetbeli hiányos és átgondolatlan elemekkel, másik oldalon pedig egy olyan alkotás ami a gyönyörű grafika keltette hangulat miatt a hibák ellenére mégis nehéz letenni, és ha rendelkezünk a megfelelő eszközökkel, akkor a 3D-nek köszönhetően (ha a zene is pont jól el van találva az adott helyzethez) szinte a moziban tapasztalt élményt otthon is átélhetjük. Ha szereted a filmet, akkor a játék is nagy eséllyel tetszeni fog a felsorolt hibák ellenére is. Az Avatar láz még csak most kezd beindulni, jönnek az akciófigurák, Happy Meal ajándékok és már elkezdtek megjelenni Na'Vi nyelvoktató weblapok. Remélhetőleg kialakul akkora rajongótábor, hogy Cameron Úr és a fejlesztők az Avatar 2-höz tervezett játék elkészítésére jobban odafigyelnek és sikerül azt már úgy megcsinálni, hogy elsősorban ne csak a film rajongóinak érje meg a beszerzést.

Ha valaki kedvet kapott a játékhoz és szeretné kipróbálni, az többek között megtalálja a PC Guru szerverén az 1.5 GB méretű demót. Azoknak akik pedig megvásárolják, mindenképp érdemes letölteni és felrakni az első, 171 MB-os patchet, mert nem csak a multi miatt fontos (eltérő verzió miatt nem talál minden játékost), de sok grafikai bugot javít és bizonyos gépeken az elemek megjelenése is javul.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!