Az első interaktív könyv története

Ki ne tudna írni? Írtam én is egy science fictiont, ami egyeseknek tetszett, de a lektor átíratná velem. Nem is olyan egyszerű ez... – írta: d_smoulder, 5 éve

4/1. oldal

Az első interaktív könyv története. 1.

Azért most került elő ez a téma, mert úgy gondoltam, hogy több célt is megvalósíthatok vele egyszerre, melyek már régebben körvonalazódtak bennem. Van köztük olyan, mely néhány hete bukkant fel, és van olyan, amin akár több évtizede is gondolkodtam már, de nem létezett még hozzá megfelelő eszköz, vagy az idő volt kevés, esetleg más foglalkoztatott éppen.

Interaktív könyv? Ha felmész az internetre, hamar rájössz, ilyen már van. Többféle is. Hogy lehet ez az „első”? Jobbat nem találtam, ilyen egyszerű. Egyrészt én már több évtizede kitaláltam ezt a stílust. Akkor, amikor még nemigen volt sem szövegszerkesztő, sem internet.

Akkor még jobbára csak nyomtatott könyvek léteztek, és ez komoly akadálya volt az ilyen jellegű művek kezelésének, használhatóságának. Persze később már lett számítógép, lett szövegszerkesztő, lett net, és kitalálták a hiperlinket is. Úgyhogy már minden adva volt, meg is tanultam valamilyen szinten a HTML nyelvet, készítettem is néhány honlapot, de mégsem gondoltam, hogy neki itt az idő. Másrészt viszont éppen lefedi a név a tartalmat.

Persze ahhoz, hogy könyv szülessen, írni is kell.
Ki ne tudna írni? Írtam én is egy science fictiont. Az ismeretségi körömben, akik olvasták, azoknak – lehet udvariasságból csak, de – tetszett. Levédtem, beküldtem egy kiadónak, és a lektor is dicsérte, csak kérte, hogy (három mondat kivételével) írjam át az egészet.

Tehát nem is olyan egyszerű dolog ez az írás!

Főleg nem, ha tovább bonyolítjuk azzal, hogy olyan könyvet tervezünk, amiben a cselekmény nem egy lineáris olvasmány. Értem ez alatt, hogy a jelen művek – és itt csupán a témában érintettek többségére gondolok – cselekménye klasszikusan olyan felépítésű, hogy van az eleje, a kibontakozás, majd egy lezáró rész és kész. Az olvasónak nincs választása. Kezdi az elején, végigolvassa, majd befejezi a végén és élményekkel gazdagodva leteszi a kezéből.

Azonban, ha a történet folyamán az olvasó döntheti el, választhatja ki, hogy mi történjen, milyen irányba folytatódjon a cselekmény, akkor ennek a jóval bonyolultabb logikai szerkezetnek a segítségével sokkal több élményhez juttathatjuk az olvasót, annak függvényében, hogy hányszor olvassa újra meg újra, más-más logikai útvonalon a történetet.

A sokaságon túl egy teljesen más minőségű élményt is nyújt persze ez a stílus. Mégpedig egy kicsit rávilágít magára az írás titkaira is, egy kicsit enged látni a „kulisszák mögé”, ha kiragadjuk magunkat a történetből és elemző szemlélőként vizsgáljuk a művet.

Egy ilyen mű megírása komoly feladat. Nemcsak a cselekményt kell több szálon futtatni az élvezhetőség kedvéért, hanem a több szál tovább sokszorozódik, a „választás”-ok számszerűsége okán. Jelentősen nehezítve a mű élvezetéhez szükséges harmónia megteremtését.

A probléma a következő: Amennyiben a cselekménynek van egy szála és ezt kétfelé válasszuk egy olvasói döntés lehetőségének az okán, akkor két lehetőség adódik. Vagy két vége lesz a szálnak és így a műnek is, vagy valahol vissza kell vezetni ezt a szálat az eredeti történetbe; így innen ismét egy szálként folytatódik.

Ez tök egyszerűnek tűnik, nem is kell semmi másra ügyelni, csak hogy mindkét szálon ugyanazok a személyek és helyszínek legyenek, azonos állapotban a csatlakozási ponton (térben, időben). Hogy közben mi történt az egyik, illetve másik mellékágon, az a szabad írói fantázia eredménye. Minden elágazással hasonlóan bonyolódik a helyzet, nem beszélve a több szál vezetése esetén előálló feladatokról.

Nem túl nagy elvárás szerintem, hogy egy cselekményben legyen három-négy szál, mindegyik öt-tíz elágazással. Ez a matematika jelen állása szerint 15-40 elágazás. Ez azt jelenti, hogy ennyi vége lehet, illetve ennyi visszavezetést kell kontrollálni. Kitűnik már most, hogy jócskán generál tervezési, szerkesztési feladatokat ez a technika. Nem beszélve a terjedelemből és a kezelhetőségből adódó nyilvánvaló problémákról.

Igen, a hagyományos, nyomtatott kiadás esetén a terjedelem is probléma, de a kezelhetőség még inkább. Gondoljunk csak bele a „Lapozz az 1072. oldalra!” típusú megoldásra egy-egy olvasói választás esetén. Majd amikor a szál (esetleg) visszatér, egy ismételt lapozási kérés. Hát lássuk be, nem éppen komfortos megoldás, ez így macerás. Szerencsére már kitalálták a számítógépet, a szövegszerkesztőt, az internetet és a hiperhivatkozást is, így ezen eszközökkel az olvasókat meg lehet kímélni a terjedelmi gondoktól is és a lapozgatásos macerát is kipipálhatjuk.

Marad azonban a tervezés és a szerkesztés.

Jó hír, hogy ezek eddig is voltak, csak egy kicsit kevesebb, egyszerűbb, átláthatóbb formában, de a fenti eszközök ebben is nagy segítséget jelentenek. Az őket megelőző időszakhoz képest töredékére csökkentik a ráfordított időt.

Kitűnő megoldásnak mutatkozik a webes megjelenés, ha mindjárt nem szülne további problémákat. Ilyenek – ahogy szokták mondani, a teljesség igénye nélkül – maga a holnap előállítása, a programozás. Továbbá, mivel a legtöbb ember, aki írásra adja a fejét, a szórakoztatáson, illetve az ismeretátadás, netán népszerűség élményén kívül jövedelmet is szeretne termelni.

A programozás megfelelő tudással, pénzeszközzel ismereteim szerint leküzdhető. A jövedelem viszont már egy keményebb dió. A nyomtatott könyvek esetében az eladott példányszámból származik a bevétel. A neten terjesztett művek estében nem igazán van üdvözítő megoldás. Persze lehet regisztrálni a belépő felhasználókat, lehet pénzt kérni egy-egy letöltésért, de tudjuk, ami felkerül a netre az már csak a felhasználó jó szándékán múlik, hogy fizet-e érte, vagy csak használja.

Országunk polgáraira – mivel magyarul íródna a mű, ezért leginkább az ő érdeklődésükre lehet számítani – inkább jellemző a „csak használja”, mint a „vásárló” jelző. Persze, azért van haladás ezen a téren, de míg bármely zene, könyv, egyéb ingyen is elérhető, addig az ezekből származó jövedelem a tulajdonosnak csekélyke pluszt jelent.

Ötleteim ugyan vannak a megoldásra, azonban van, amit jogilag nem szabad megvalósítani, másokat pedig technológiailag nem tudok (még) kivitelezni.

Nyilvánvaló, hogy a neten lehet másképp is pénzt keresni. Tudom, sokan meggazdagodtak már belőle. Én mégsem látom a „nagy lehetőséget”. Persze ez bizonyára az én tudatlanságomnak köszönhető. Az általam ismert „látogatásonként megjelenő reklámokból befolyó összeg” bizonyára jó dolog, de nem igazán tűnik ideillő megoldásnak. Tény azonban, hogy nemigen ismerek más lehetőséget, mégis a „nyomtatott könyv értékesítéséből” származó profit megszerzését szeretném megoldani/elérni. Minden más csak további „ajándék”.

Ezért köztes megoldást kell alkalmazni. Nem a web a megfelelő fórum a megjelenésre – ez a lényeg –, és ehhez minden rendelkezésre áll, csak a pénz, az fránya pénz, az hiányzik, meg „némi” szervezés. E módon a könyvek, továbbmegyek, a napi sajtó is elektronikus úton – papírmentesen – profitbiztonságosan terjeszthető.

Amennyiben a fentiek megragadtak, lehet tovább is fokozni az ötletelést.

Hirdetés

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények