Bacsis fülei kiállítása

Több hetes felkészülés után sikerrel vettük a fülei BRSZK-t, amelynek kiállított gépeiből én kilencért feleltem. – írta: frescho, 6 éve

Szombat

A szombati nap nagyon sűrűre sikerült. Az emberek kétharmada az első napra jutott. Néha azt sem tudtam, hogy hol áll a fejem. Meleg volt, tömeg és folyamatosan újabb emberek jöttek más-más kérdéssel, kéréssel. Az biztos, hogy ennyi gépet és embert ekkora helyre nem volt jó ötlet bezsúfolni. Az áram is elment egyszer vagy talán kétszer, de sikerült viszonylag gyorsan elhárítani a hibát.


Magyar részleg

A home computer részlegen három veszteséget könyveltem el az első napon:

- Egy joystick nem kattogott tovább. Volt 3 tartalékos, amiből bevetettem egyet. Csodálatos módon csak egy tűzgomb követte az első joyt a túlvilágra másnap, pedig a Commando, a Pets Rescue és a Dyna sem kedvezett a túlélésüknek. A játékosok pedig kitettek magukért…
- A Commodore Plus/4 egy Control gombot vesztett. Nem tudom, mit árthatott, de valaki lekapta a helyéről. Legalább nem rakta el, így talán meg tudom ragasztani. Ami bosszantóbb volt, hogy innentől folyamatosan figyelni kellett. Mindig akadt valaki, aki így is lenyomta, amitől a játék nem futott tovább.
- Az Atari STe beadta a kulcsot. Hangja volt, de képet nem volt hajlandó adni. Egy Amiga 600-as ugrott be helyette. Utólag azt mondom, hogy a helyettes nagyobb sikert aratott, mint az Atari tette volna MIDI modullal együtt.


A beugró Amiga 600

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • Kompozit videókonverterek

    A régi mikroszámítógépekhez jól jön egy kompozit videokonverter, amivel monitorra tudjuk kötni a gépet.

Előzmények