Megjelenés, megszólalás

Csomagolás, külső

Nem érdekel különösebben, pontosabban hosszú távon a célszerszámok csomagolása. Oké, legyen igényes azért, védje meg a terméket, legyen egy kis hangulata az átvételnek, kibontásnak, de aztán úgyis megy a gardróbba/pincébe/szemétbe, túl sokáig nincs célkeresztben.

A DT 770 a beyerdynamic arculatát tükröző visszafogott szürke stílusban kreált dobozban érkezik, melybe belátást enged műanyag oldala, így könnyen ellenőrizhető, hogy nem téglával terhelt csomagot vettünk át. Persze DJ füles még lehet belőle, de ez nem valószínű.

A csomagban pont az van, ami szükséges: a fejhallgató, a 3,5-6,3 mm TRS (köznapi nevén jack) aranyozott csatlakozó-átalakító, valamint egy kis fekete műszálas zsák a szállításhoz.

Maga a fejhallgató: nem szép. Legalábbis párom szerint, én viszont szeretem a céleszközöket, a haditechnikát, így számomra az elfogadható szintet megüti. Ez nem egy utcai menőzős fejes, de nem is ebbe a szegmensbe van pozícionálva.

Cserélhető bőrborítással ellátott, fekete színű acél fejpánt masszív tartókkal, vastag, kemény, matt felületű műanyag kosarak szofisztikált ezüst felirattal, no meg a szürke művelúr párnák. A kábel 3 m-es, egyelőre strapabírónak tűnik, a gyári feltekerésből adódó csavarodást elfelejti, nem akar egy életen át visszaugrani bele.

Ellenben a csatlakozó törésvédője sajnos gyárilag meg van hajolva, ez lehet egyedi csomagolási probléma is. Félreértés ne essék, messze van a megtöréstől, de ezen látszik, hogy merre fog majd tönkremenni.

Hallgatózás

Első gondolat: hú, ezzel végre lehet mindent halkan hallgatni. A K240 csak rendesen hajtva mutatott be minden részletet, itt viszont nincs mese, azonnal az arcukban van minden. Kis- és nagy hangerőn is olyan tranzienseket produkál már a dobozból kivéve is, hogy első körben nem is sikerült egy bő óránál tovább hallgatni, elfáradt a fülem.

Második gondolat: miezabasszus? Hallgattam Audio-technika ATH-M50-et, az mélyhangsúlyosnak tűnt, de ez ha lehet, rátesz egy lapáttal. A közepek a messzeségben, a magas megint csak az arcunkban. Úgy érzem nem vicceltek az 5 Hz - 35 kHz frekvencia-átvitellel, mert ezt tényleg inkább csak érezni, nem hallani. Persze ez csak a mélytartományra vonatkozik, a magasat kutya és/vagy denevér hiányában nem tudtam tesztelni.

A zártság előnye, az izoláció jól működik (pl. asszonypanasz schnitt), de a többit még szokni kell. A közép viszonylagos távoliságán túl a mélyközép egy tartománya is kiesik, Steve Harris basszusgitárjának inkább a csörgése érvényesül, mint a hangszer teste. A magasak is sziszegősek, de vegyük figyelembe, hogy ez a fellelési állapot, vár még ránk egy 300 óra burn-in, mire "végleges" lesz a hangja. Ez egyébként érdekes, ezen a fejesen fokozattan hallani az átalakulást, már olyan 24 h járatás után is kicsit visszavettek a mélyek és kerekedtek a magasak, de ez csak természetes.

Ellenben a részletesség kategóriájában szinte páratlan. Leginkább a drágább AKG K701-hez tudnám hasonlítani, azzal nyugodtan egy kategória, ha nem jobb annál, de ezt most csak emlékeim alapján mondom, ami az ember hangemlékezetével számolva nem egy sziklatömb-szerű viszonyítási pont.

Minden apró változtatást meghallunk, minden apró, korábban eddig nem hallott cicergés, zizgés, pattogás felbukkan, mégpedig akkor is, ha az éppen futó hanganyaghoz képest elenyésző a hangereje. A K240-en eddig csak "ssssshhh"-nek hallatszódó eső-felvétel itt brutális, szinte inden egyes cseppet igyekszik egyenként visszaadni, szinte cirógatja a fület.

A mélyek sem kenődnek, a sub-basszus önmagához képest gyors, öklözősen kemény, ez adja füles fárasztóságának egy kiadós részét (kombinálva az amúgy is meglévő mélyhang-kiemeléssel). Nagyon jó vele különböző korokból származó felvételeket hallgatni, a hangmérnökök basszushoz való viszonya változott pöppet' az évek során.

Felvételi- és utómunka során gyors haladást tesz lehetővé, a beavatkozások mikéntje és mértéke könnyen felmérhető, pontos döntéseket lehet hozni, és az idő ebben a műfajban bizony fokozottan pénz. A fejessel gyorsan kevert próbadalok hangfalakon is megfelelően szólalnak meg, nem kell elölről kezdeni mindent. Ehhez persze az is kell, hogy ismerjük, szokjuk a füles hangját, hogy megfelelően ítélkezhessünk.

Amint viszont nem lehet vele, az az énekfelvétel pontos követése. A fülesben jól hangzó ének máshol meghallgatva hamis, esetleges, de hát ezért van az auto-tune, ugye. Erre a célra egy Sony MDR-7506 sokkal megfelelőbb, aminek megvannak a közepei ehhez - azon aztán sírunk napestig, vagy felkérünk egy profi énekest, hogy vegye át a terepet, csak szenvedéseink érjenek véget.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!