CoolReader - alternatív Paperwhite

Bár még bőven vannak hiányosságai, kipróbálásra szerintem mindenképpen érdemes a program. – írta: Mike76, 11 éve

Bevezető

Nemrég írtam egy összehasonlító cikket a Kindle 4 és Kindle Paperwhite használata során szerzett benyomásaimról, és már ott is megemlítettem, hogy meglehetősen felemásak a Paperwhite-tal kapcsolatos érzéseim. A korábban használt e-könyv olvasóim esetében is előfordult már ilyen, a következmény pedig mindig az adott készülék pimpelése, majd a CoolReader nevezetű program felrakása lett.

A CoolReader egy gyors, kisméretű, több platformra elérhető olvasóprogram. Annak idején már használtam Windows és Linux alatt, felkerült az androidos okostelefonomra, valamint ezzel működött első, Koobe Junior típusú könyvolvasóm is. Amikor a kezembe került egy Kindle 4, és jött az elégedetlenség érzése a beállítási lehetőségek szűkössége miatt, szintén a CoolReader volt az első választás.

Ilyen előzmények után talán nem csoda, hogy amikor a Paperwhite-ot használva morogni kezdtem, rögtön a CoolReader jutott eszembe. Nem eléggé vastag rajzú betűk, túl kicsi vagy túl nagy betűméret, alig állítható margó és sorköz, az elválasztás hiánya - mindezekre a CoolReader nagyon praktikus megoldásokat nyújt. Az már csak hab a tortán, hogy egyéb formátumok (epub, fb2, rtf, txt, htm) konverzió nélküli olvasása is lehetővé válik általa.


CoolReader Android alatt

Előrebocsátom, hogy a CoolReader nem tökéletes szoftver. Alapvetően egy FictionBook (FB2) formátumhoz készített olvasóprogramról van szó, ennek minden előnyével és hátrányával. Szerencsére a program lehetőségei bőven kárpótolnak a hiányosságokért.

A telepítéséhez sajnos a készülék jailbreakelése szükséges. Ez elvileg akár a készülék meghibásodásához, a garancia elvesztéséhez is vezethet, így a következőket csak saját felelősségre ajánlom.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

  • Kindle 4 vs. Paperwhite

    A cikk alapjául három fekete Kindle 4 és egy Paperwhite használatával szerzett tapasztalaim szolgáltak.