Corsair 760T - A csodálatra méltó

Nem hittem volna, hogy a Corsair 600T után lesz számomra olyan ház, ami szebb, nagyobb, jobb lesz, de mégis rátaláltam, a 760T személyében. – írta: Black Dragon, 10 éve

Összegzés

Amikor megvettem a házat, sőt, amikor már megrendeltem magamnak, elég nagy elvárásaim voltak vele kapcsolatban, mert nagyon szerettem a 600T-t, és nem akartam, hogy erős megbánásban legyen részem.
Szerencsére pont az ellenkezője történt, ahogy kibontottam, és megláttam, egyből tudtam, hogy ez magasan a legjobb házam lesz az eddigiek közül. Nem akarom ecsetelni, hogy miért jó, mert eddig is azt olvashattátok, és mindjárt a pozitívumok/negatívumoknál is kiderül, inkább arról az oldalról közelítem meg a dolgot, hogy a Corsair számomra meg tudta alkotni azt a házat, amit mindig is szerettem volna. Kb. olyan dolgot csinált, amit az Apple sok esetben, nem tudta, milyennek kell lennie, de megalkotta, és telitalálat. Ehhez nem tudok mit hozzáfűzni, tényleg így érzek ezzel kapcsolatban, és nem azért, mert éppen az újdonság erejével hat.

Viszont nem tökéletes a ház, legalábbis tudnék adni pár tanácsot még azzal kapcsolatban, hogy mit lehetne javítani, amitől még jobb lehetne.
Az első az lenne, hogy szerintem nem kellene az oldallapokra rakni ezeket a "hatalmas fogakat", mert így is mágnesekkel rögzíti magát alul és felül, tehát szerintem, ha még több mágnessel rögzítik végig a ház oldalánál, akkor elég erősnek kell lennie, hogy ne kelljen ez a játékszer oda, vagy legalább csak az egyik oldalára. De ugyanakkor ennek a kivitelezése nem könnyű, mert akkor elég nehézkes lesz a kinyitása, és megfogni is nehézkes lesz, mert biztosan összetaperolod a plexit. De azért előbb-utóbb el tudnék képzelni egy ilyen koncepciót is.

A másik dolog az oldallapok levehetősége. Tételezzük fel, hogy a géped bent van a sarokban, vagy ha nem ott, akkor egy olyan helyen, ahol a fal mellett van a gép egyik oldala. Ilyen helyzetben ki kell bányászni onnan, mert legalább 30 fokban ki kell nyitni, hogy le tudjuk venni, ez pedig nem minden esetben könnyű. Ez nyilván nem minden embernél fordul elő, de ez is egy apróság.
Apróság még az, hogy a ház alsó részét (belül) fehérre festették, pedig szerintem ez nem illik oda, feketének kellett volna lennie, ha már belül minden fekete. Nem értem a dolgot.

Illetve még a felső fedlap lehet idővel, de az tényleg idővel bajos. Ugye műanyagból készült, ezért aki beengedi a napfényt rá, az lehetséges, hogy idővel kicsit sárgásabbnak tűnik majd, mint a ház többi fém része. Nem tudom miért választották a műanyagot, nyugodtan lehetett volna fém is, nem változtatott volna semmin. Aki oda rakja fel a radit, annak úgy is le kell vennie, és nem fogja visszarakni, aki pedig nem veszi le, annak szebben mutatna. A levegőt így se úgy se engedi át, de ez van.

Számomra ezek tűntek fel elsőként, de ezek mondhatni eltörpülnek az összhang miatt, mert az tényleg mindent visz. A plexi sajnos elég sérülékeny, tehát vigyázni kell rá, és a port is vonzza, tehát érdemes mindig valamivel letörölni. A kábeleket érdemes szorosan a tálcához, vagy amihez lehet odakötni, mert ugyan van hely a kábeleknek, nem néz olyan jól, ha egy hatalmas púp van az oldalán.
Szellőzés terén makulátlan (a felső fedlapos dolgot leszámítva), az idő bent hűvös, és nyáron is ezt várom el tőle, de ha esetleg látjátok Hardveraprón a hirdetést róla, akkor tudni fogjátok, hogy mégsem szellőzött olyan jól. :D

Viszont semmi sincs ingyen, és ezért is ott kellett hagyni bő 48 ropit, ami nem kevés. De mit kapunk ezért a pénzért? Amit már több mint 2 oldalon át olvashattatok. Nekem megérte, és szerintem mindenkinek meg fogja érni, aki a 600T-hez viszonyítja az árát, vagy egyéb ilyen felszereltségű házhoz, mert ilyen páratlan belátást egyik ház sem garantál jelenleg a piacon (full plexi házat leszámítva). Viszont akinek mégis sok lenne ez az ár, és nem szeretne ilyen csillogó fancy házat, annak tudom ajánlani az Obdisidian 750D-t, hiszen a 760T erre épül, csak a külseje más, és 8k-val olcsóbb.

Mindennek megvan az ára, és csak rajtatok múlik, hogy mit engedhettek meg magatoknak, de egyet biztosan tudok állítani nektek. Ez a ház egy átlag usernek, de még egy komoly vízhűtéses rendszert kiépítő profinak, is kiváló szolgálatot fog teljesíteni, és a szobát is fel tudja dobni ezzel a remek designnal.

Most pedig megpróbálom értékelni a látottakat.

Pozitívumok:

- Nagyon tágas.
- Jó bekábelezhetőség.
- LED-es ventik.
- Sok hely további ventilátoroknak és radiátoroknak.
- Csodálatos külső (plexi oldallapokat is beleértve).
- Ventilátorszabályozó (4-hez).
- HDD rack helyek (az alap 2-n kívül további 2 is elfér).
- "Eltüntethető" DVD olvasó.
- 9 bővítőkártyahely.
- Magas talprész, szép kivitelezéssel (bár fémnek jobban örültem volna).
- SSD rackek (4 db).
- Porszűrők.

Negatívumok:

- Hátulra is adhattak volna LED-es ventilátort.
- Felül le kell szedni a fedlapot, ha oda akarjuk rakni a radiátort.
- HDD rack el volt ferdülve (kétlem, hogy ez mindennapos eset, de akkor sem megnyugtató).
- A ház alsó része belül fehér, szerintem feketén szebb lett volna.
- Oldallapok levételéhez hely szükséges (már akinél).
- Több csavart is adhatnának (radiknak).

Ha pontozni kellene, akkor egy erős 9/10-et adnék neki, de remélem, a cikk után lesznek olyan öngyilkosjelöltek, akik megveszik még ezt a szépséget, és alátámasztják az állításaimat vele kapcsolatban.
Ha pedig megveszik, és nem tetszene nekik, akkor szívesen fogadom az anyukámmal kapcsolatos leveleket, hiszen mindjárt anyák napja.

Köszönöm minden érdeklődőnek a figyelmét, remélem, legalább annyira élveztétek a cikk olvasását, illetve a képek nézegetését, ahogy én tettem azt élőben. Remélem, sikerült pár emberben teljes összezavartságot keltenem, és valami fura érzést előhozni belőle, ami arra sarkallja, hogy megvegye a 760T-t.
Ha képekbe kellene öntenem az értékelést, akkor ezt a kettőt tudom felmutatni.

Aki esetleg valamit nem talált a cikkben, de érdekelne, netán valami kérdése támadt, az nyugodtan írja meg kommentben, amint tudok, válaszolok rá.
A képek minőségéért elnézéseteket kérem, csak a telefonom állt rendelkezésre, de remélem, nem ezen fog múlni a vásárlás.:)

Akinek nem lett volna elég ennyi kép, annak külön feltöltöttem ide a OneDrive mappámba megtekintés céljából az összes fényképet, amit csináltam.

Továbbá, aki szeretné mindezt videó formájában látni, annak ezt a linket tudom ajánlani, mindent elmond benne, amit tudni kell a házról.

Aki nem bír magával, és szeretne pontosabb információkat tudni a házról, az az illető mindent megtalál róla a Corsair oldalán.

Ha egyből a vásárlás mellett kötelezted el magad, akkor irány az árgép!

Köszönöm, hogy elolvastad!

Black Dragon

Azóta történt

  • Phanteks Enthoo Pro

    Előbb-utóbb eljön az idő, amikor öregecskedő házunk helyett új kell, lehetőleg hosszú távra, fél pénzzel...

  • Thermaltake Core V21 - kicsiben is nagy

    Moduláris gépház a kompakt rendszereket kedvelő gamereknek avagy egy kissé meghízott a Core V1.

  • Full carbon mATX dobozka

    Meglévő mATX konfigot épitettem be a lehető legkisebb házba, kapott új elő és hátlapot, majd az egészet lefóliáztam.

Előzmények

  • Revoltec Seventy 2 ház bemutató

    A ház jól tükrözi a minőséget, és a használhatóságot, amire tervezték, de a táp elhelyezése problémás és hangos a ventilátora.

  • Beköltözés: Corsair Carbide 300R

    Mindent egybevéve egy igen jó minőségű, könnyen szerelhető, tágas házat kapunk a kb. 20.000 forintért.

  • Cubitek Mini Cube

    Letisztult, elegáns forma és remek belső kialakítás, mindez alumíniummal fűszerezve. Vigyázat, Lian-Li?!