Cyberpunk 2077 2. rész

A végjátékot befolyásoló küldetések és szerelmi szálak ismertetése erős spoiler alert mellett! – írta: Rasnac, 3 éve

Rogue

Bérgyilkos, testőr, 2077-ben pedig a legnagyobb Fixer és az Afterlife tulajdonosa. Fél-szerelmi szál tartozik hozzá és hatása van a végjátékra.
A szerelmi szálat nem befolyásolja a nemed és a karaktered hangja sem. Bármilyen nemű és hangú karakterrel elérhető!

Röviden, de velősen: Rogue egy igazi veterán. A 2013-as, Johnny által szervezett rajtaütés alkalmával is ott volt, ahol Alt Cunningham-et próbálták kiszabadítani, a lélekölőt pedig elpusztítani. Sajnos azonban ez egy elég félresikerült akciónak bizonyult (ennek átélését meghagyom nektek).
A következő években tört ki a Negyedik Céges háború, aminek csúcspontja az Arasaka torony és a fél NightCity megsemmisítése volt. Rogue-t láthatjuk, ahogy ő is ott volt Johnny-val a torony felrobbantásánál, és szerencsére az egyik túlélője az ott történteknek. A háború ezt követően záródott, és ezzel Rogue szóló praxisa is leáldozott. A következő évekről sok mindent nem tudunk, de annyi biztos, hogy 2077-ben már az AfterLife tulajdonosa, és a fixerek királynője.

A történetünk csónakja akkor kezd Rogue felé integetni, amikor kiderül, hogy az Ereklye „készítője” dobbantott régi munkahelyéről, az Arasakától, és új ajánlatokkal más nagymenők felé próbál evezni.
Ez a szál egyszerre két karaktert is a képbe hoz, Rogue-t és Panam-et is itt látjuk elsőként.
Rogue karakterét Johnny mutatja be nekünk, aki pár szót ejt arról, milyen egy rafkós nőszemély, és ad pár tanácsot. A küldetés a fősztorihoz tartozik, így a vele való kapcsolat elmélyítése jó pár küldetés után nyílik meg.

Amennyiben teljesítetted a „Chippin In” küldetést, elérhetővé válik a Rogue-szál. Rogue megtudja, hogy Johnny-t hordozzuk a fejünkben, és Johnny privát találkozót kér Rogue-gal. Amit mi természetesen teljesítünk is, így Rogue és Johnny fog találkozni, egy kis autós nosztalgikus mozizás keretein belül.
A mozizás közben fontos, hogy ahol lehetőség van, ott válasszuk a Csók lehetőséget, ezzel „aktiváljuk” a romantikus szálat, és indul a felnőttes tartalom. Vagyis mielőtt beindulna, Rogue még a ruha levétele előtt meggondolja magát.
A jelenet befejezését követően elérhetővé válik az egyik végjátékszál!

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • PolyCore Defense bemutató

    Amikor egy játék nem akar több lenni kategóriájában, mégis ezt olyan minőségben teszi, ami miatt érdemes róla beszélni.

  • Cyberpunk 2077 egy év után

    Megannyi frissítés, csiszolás, újrakiadás és ígéret után lássuk, érdemes-e karácsonyi ajándékként gondolni rá?

Előzmények