Cyberpunk 2077 vélemény (és nem csak a játékról)

Eljött, megérkezett, de sokan nem örülnek és keserű, krómmal, vérrel és töltényekkel teli szájízzel tekintenek rá. – írta: Rasnac, 3 éve

Spoilermentesen – Történelemóra

Egy kis történelem és ami mögötte van – Cyberpunk, mint fogalom

A Cyberpunk mint szót és fogalmat, a 80-as évek elején kezdték használni.
Jelentése a cyber, azaz technológia függő, az ember életéhez szorosan kapcsolódó, szinte már-már azzal eggyé váló állapotot jelenti, mikor már anélkül létezni sem tudunk és a belénk épített gépek ezáltal felül kerekednek az emberen. A punk szó, mely a mindenkori rendszer ellen lázadó, a tech kütyük (kiberverek, kiberdekkek) függője és használója.

Azonban elsőként, igazán mélyen beleásva és megragadva a lényegi részét, 1984-ben megjelent William Gibson: Neurománc című regénye volt, mely bemutatta azt az alternatív lehetséges jövőképet, mely nem a hagyományos sci-fi vonalát követte. Nem több száz évvel vagyunk a modern kor előtt, és a világűrben keressük az emberiséget kipusztító más fajokat, hanem egy sokkal földhözragadtabb, közelibb, sokkal valóságosabb ezáltal félelmetesebb jövőképet mutat. Mely akár még meg is történhet. Vagy már történik is?

Ez a világ került aztán később kibővítésre és megírásra, melyet 1988-ban a Cyberpunk szabálykönyve írt le és ezzel az asztali szerepjáték megalkotásra került. Ezt követte 1990-ben a második Cyberpunk 2020 szabálykönyve, mely egyszerűsítette a harcrendszert tartalmazott és a történelmet is kicsit kipofozta.

A világ melyet ezek a könyvek leírtak, egy, az akkori embernek szinte elképzelhetetlenül zsúfolt nagyvárosokat, ahol folyamatosak voltak a bandaháborúk, napi szintűek voltak a bérgyilkosságok és az utca embere a mocsokból próbált meg feltörni, hírnevet szerezni.

Megavállatokat, melyek kizsigerelik a hétköznapi embert, széttépik, akik az útjukba kerülnek és katonai, gazdasági fejlettségüket kihasználva akkora hatalommal bírtak, mint korábban maga az állam.
Testi átalakulásokat, úgynevezett kibervereket, króm augmentumokat, új végtagokat, fegyvereket, agyi stimulánsokat, műszemet – és csak a képzelet szabott határt milyen kütyükkel lehetett felszerelni magad – a netrunnerek, azaz kiváló hekkerek világát és a kiberteret írta le. Ugye milyen jól hangzik? Ez azonban nem mindenkinek való, és ha csak egy percre is lankadna a figyelmed valaki azonnal bedarál, jól megcsócsál, kitépi a kibervereid, majd kiköp téged a legközelebbi szeméttelepen.

Ebbe a vad, zord és mocskos világba kalauzol el minket a Cyberpunk 2077, melynek fő helyszíne Night City. Az 1990-es évek elején atombomba robban az USA területén ezzel gyakorlatilag egy óriási gazdasági válságot előidézve. Az USA szétesése és a válság hatására az infrastruktúrák hiányának következtében létrejöttek a Nomádok, akik hontalan klánokként rótták az országot. Magát Night City-t 1994-ben alapították Coronado City néven, majd később a város alapítója, Richard Night után kapta a nevét, akit saját erkélyén - miközben állítólag a város nagyságában és szépségében gyönyörködött - gyilkoltak meg.
Az ezt követő években, a város maga volt a háborús zóna, különböző megavállalatok és utcai bandák folytonos harca destabilizálta a várost, azonban a megavállalatok győztek, több évnyi harc után helyreállt a rend. A város a 2010-es években kezdte visszanyerni igazi fényét. A világban eközben lezajlottak a céges háborúk (szám szerint három), melyek újra rajzolták a vállalatok által uralt területeket, elvileg minden győztes legnagyobb elégedettségére és úgy tűnt, kezd a világ ismét ugyanabba a kerékvágásba, azaz káoszba fulladni, ahonnan indult. A háborúk meghozták a várt fejlődést, a harci implantátumok, kiberverek és azok kereslete megnőtt, az utcát elárasztották a cyberpunkok.

A negyedik céges háború 2021-ben tört ki, mely akkora volt, mint egy világháború, azonban a csaták mindenhol zajlottak, nem csak egy városra vagy egy területre fókuszálva. Ezzel felperzselve mindent és megsemmisítve az ismert Internetet is. Egy hackernek köszönhetően gyakorlatilag megszűnt az ismert Net. Majd 2023-ban ismét nukleáris katasztrófa történt, ezúttal, Night City-ben. Az Arasaka torony, mely szinte a város középpontja volt, megsemmisült és a város nagy része is vele együtt. Szerencsére a város nem lett az enyészeté. A háború abbamaradt, azonban akkora már olyan károkat okozott, mely visszafordíthatatlannak bizonyult. 2024-től egészen 2070-ig gyakorlatilag semmi nem fejlődött, a technológia stagnált, az országoknak közel 40 évébe telt mire újraépítettek mindent, köztük az Internetet is.
Ezen kemény időszak után csatlakozunk be a játékba. 2077-et írunk, melyben a korrupció szárnyal, Night City pedig önálló városként, az államoktól teljesen függetlenül működik.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • Cyberpunk 2077 egy év után

    Megannyi frissítés, csiszolás, újrakiadás és ígéret után lássuk, érdemes-e karácsonyi ajándékként gondolni rá?

  • Cyberpunk 2077 2. rész

    A végjátékot befolyásoló küldetések és szerelmi szálak ismertetése erős spoiler alert mellett!

Előzmények

  • Ryzen 7 3700X: 15 év után újra AMD

    Az AMD Athlon 64 3500+ volt az utolsó mohikán, amit még 2005-ben vettem, azóta csak Inteleket nyúztam...

  • Cyberpunk, Chippin In

    Nem vagyok sem ember, sem gép | csak a kettő között valami pép | forró szerelem, frankó dinamó | tenyerelj a gombra, eressz szabadon.