Dawn of War 2 BÉTA-teszt

Háború kovácsolás a négyzeten. Nem hazudtak a Relic-es srácok, amikor azt ígérték, hogy a Dawn of War... – írta: grimetime, 15 éve

Háború kovácsolás a négyzeten.

Nem hazudtak a Relic-es srácok, amikor azt ígérték, hogy a Dawn of War második része valóban forradalmi újításokat fog hozni a pécés RTS frontra. Kedvenc Warhammer játékunk folytatása a hangsúlyt ezúttal nem az építkezés / fejlődés folyamatára, hanem a harcok kivitelezésére, a taktikára helyezi. Az előző részben megszokott nagy volumenű ütközeteket felejtsük el: A DoW kettőben maximum 5-6 squadunk lesz, és a legtöbb fajnál a squadokba tartozó katonák száma is csökkentve lett az elődhöz képest. Ebből egyenesen következik, hogy a manőverezés és a map "uralása" még fontosabb szerepet élvez, mint az első Dawn of War esetében. Default játékmódban a DoW kettőben 500-500 foglalás-ponttal kezdenek a felek - értelemszerűen aki hamarabb eléri a nullát, az veszít. Az ellenfél pontjait úgy tudjuk csökkenteni, ha a pálya három kulcspontjából legalább kettőt birtoklunk. Ez a rendelkezésünkre álló maréknyi squaddal igencsak nehéz és összetett feladat, főleg ha gépeket is szándékozunk gyártani - ugyanis most már a masinák nem tartoznak külön kategóriába, hanem a gyalogosainkal azonos 100 pontos cap limitet fogyasztják. A taktikai mozgások megkönnyítése érdekében az építkezést az energiát nyerő építmények felhúzására, illetve bázisunk (3 tieren keresztüli) fejlesztésére korlátozták a fejlesztők. Játékstílusunkat nagyban befolyásolja a map elején választott commander is - mind a négy faj (Space Marines, Orcs, Eldar, Tyranid) 3 ilyen hero közül választhat. Ezeket nagyjából a harcos - gyógyító - építkező/support kategóriákba lehet besorolni. Minden commanderhez különböző skillek, illetve lehetséges fegyver-armor-attack upgradek tartoznak, melyek tier fejlődéssel értelem szerűen tovább bővülnek. Hőseink egyes szinten jóval gyengébbek, mint az első Dawn of War esetében, de négyes-ötös szintre érve már nagyon komoly dolgokat lehet velük művelni. Nem csak a commanderjeink upgradejei lettek ezúttal bő lére eresztve, hanem a squadoké is. Egyes fejlettebb squadokat akár 4-5 dologgal upgradelhetünk (tábornok, gránát, extra fegyver, extra védelem, stb), nagyban befolyásolva ezzel specializálódásukat.

Micro over Macro!

A Dawn of War 2-ben az ellenfél kifürkészése kiemelt szerepet kap, mivel csekély számú squadból, és az eddiginél arányaiban kevesebb "nyersanyagból" kell ütőképes válasz-kombinációt alkotnunk. A győzelemhez vezető út nagyjából még mindig ötven százalékban a megfelelő hero+egységek+upgrade kombináció kiválasztásán múlik - lehet ugyan fatális hibát véteni ilyen téren, de ha nem vérprofi az ellenfelünk esetleg még lehet időnk korrigálni egy-egy rossz lépést. [Egy tanács csak így zárójelben: a kezdő "scout"-egységek érthető okokból jóval erősebbek lettek, vegyük meg nekik a fegyver-upgradet és használjuk őket, mert megéri!] A másik legfontosabb elem ezúttal - amire mindenképpen ügyelnünk kell a győzelem érdekében - az ellenfél bekerítése és a győzelmi pontoktól való elzárása. Egyes mapokon ez nehezebb mint másokon, de általában ha egy útra le tudjuk redukálni az ellenfél kitörési lehetőségeit, akkor már nyert ügyünk van. A támadó útvonalak lefogásában a repülő-jumpoló squadok, valamint a knockbackel rendelkező egységek is óriási segítséget nyújtanak. Előbbiek sokat erősödtek a második részre, valóban nagy zavart kelt egy távolsági támadó squad soraiba érkező jumpolás. Bár fedezéket az előző részben is használhattunk (igaz, még csak gödröket), ezúttal ezeknek is fontosabb szerep jut. Kapunk bevehető épületeket, és ezúttal szinte minden tereptárgy mögé be tudnak bújni a gyalogos katonáink - igencsak megnehezítve ezzel az ellenfél dolgát. Az egyetlen igazi counter-attack a bebunkerezés ellen a fedezék gépekkel való "lebontása" (persze, ha van lehetőségünk meg is kerülhetjük :P) - ha ezt nem tesszük meg a legerősebb tankunkat is simán szétsz*pathatja egy fedezékből tüzelő mezei rakétás squad.

Gépigény?

Nem kell félni. Az én közepes konfigomon (x2 6000+, 2gb ddr2, Radeon 4830) 1680x1050-ben ULTRA-HIGH beállításokkal 3v3-as ütközetnél is reccenés nélkül futott a játék.

Első blikkre...

Tetszik. Nagyon tetszik. Vérbeli új-generációs taktikai játék a Warhammer világában. Nagyon nagy lesz a learning-curve, ha valóban magas szinten el akarjuk sajátítani a Dawn of War második részét trükkjeit. Újra kell tanulni az egész játékot. Még több dologra, és sokkal nagyobb pontossággal kell figyelnünk, mint eddig. Ez persze csak elősegíti a játék pro-gamer körökben való elterjedését, ami szintén pozitívum. Én biztosan előrendelem a DoW kettőt, találkozzunk a harcmezőn!

[ Ha valaki kedvet kapott a játékhoz, annak lehetősége van február közepéig ingyenesen játszani a béta verzióval. Ehhez nem kell mást tenni, mint szombaton (jan.24.) délután 16.00-kor ellátogatni IDE -> http://www.eurogamer.net/articles/dawn-of-war-ii-beta-keys-this-weekend-blog-entry , és regisztrálni egyet a kiosztásra kerülő 3000 ingyenes kulcs közül.... ]

Az írás eredetileg a szerző blogján, a http://www.chromeshelter.com/-on, illetve a http://www.lokalhoszt.hu-n jelent meg.

Azóta történt

  • Sötét Imperium

    Két kezdőkészlet és egy könyv rövid bemutatásán keresztül foglalom össze a Warhammer 40 000 univerzumot.