Dedikált VGA-s notebook guide

Történet arról, hogyan vettem dGPU-s notebook-ot, és milyen buktatókkal találkoztam közben. – írta: Cray Tyler, 10 éve

(Figyelem, az írás nagyon hosszú. Alaposan körüljárja a problémakört. Feltételezi, hogy az olvasó kattint a hivatkozott linkekre és elolvassa az ott lévő tartalmakat is.)

Beginning
Kezdetben vala az igény, hogy kell egy notebook, amiben izmos CPU van, sok RAM, és erős dedikált VGA. A keret 200 ezer forint. A cél az volt, hogy kiváltsam az asztali gépet. Fusson rajta értelmezhető sebességgel pár játék (World of Tanks, Mass Effect 3, League of Legends), legyen benne jó nagy HDD, kb. ennyi.

Nem az első notebookomat terveztem megvenni, korábban 3 évig használtam boldogan egy MSI notit, ennyi tapasztalatom volt.

Tehát “tudatos vásárlóként” így kerestem. Meg is találtam a Lenovo G500-as modelljét, i7-es CPU-val, igaz csak 4GB RAM-mal (16GB-ra fogom bővíteni), és ATI 8750M dGPU-val.

Tudtam, hogy figyelni kell az alábbiakra (itt szubjektív elemek is vannak, mert ez az én részletes, egyéni preferencia-listám):
- fényes kijelző (mert szerintem szebb színei vannak, mint a matt kijelzőknek)
- 15 colos méret (egy desktop replacementnek ez az ideális mérete szerintem)
- 16:9 arányú kijelző
- 1366x768 felbontás, vagy nagyobb (optimálisan 1080p, ez nem teljesült)
- ODD (sok anyagom van még mindig lemezeken, cloud ide, külső HDD meg amoda)
- legalább 3 USB port (egér, billentyűzet, és még egy, pendrive-nak vagy telefonnak)
- minimum 2 év garancia

Amit kaptam bónuszba, és ami miatt a G500 mellett döntöttem, az a 8GB-os gyorsítótárral erősített 1TB kapacitású HDD. Utánaolvasva kiderült, hogy ez a megoldás sebességben valahol a pure SSD és a sima HDD között van, de közelebb az SSD-hez. Hozzáadott értéket képviselt tehát, és beemelte a gépet a best buy kategóriába.

Továbbá az ATI 8750M GPU és az Intel i7 3612QM CPU is megfelelően erősnek tűnt.

Tudni kell, hogy a G500-as vázra épülő gépek már kaphatóak 100.000 körüli áron is, szerényebb hardverrel. Az enyém elvileg a létező legerősebb kiépítésű G500, ami itt annyit jelent, hogy vettem egy Suzuki Swift kasztnit egy Ferrari motorral. Maga a gép váza egyébként érezhetően olcsóbb fajta. Az anyaghasználat jó, csak az illesztések néhol khm… mérsékelten precízek.

Itt látom elérkezettnek az időt arra, hogy megemlítsek egy oldalt, amely nagy segítségemre volt a válogatás során. Rendkívül nagy mennyiségű száraz adat található itt, remek összehasonlító táblázatokkal, amik nagyon sokat segíthetnek notebookvásárlás előtt.

A mobil GPU-k összehasonlító táblázata itt található. Általánosan elmondható, hogy ha a mid-range kategóriájú GPU-k felső kétharmadából választunk, akkor azon nagyjából minden mostani játék elfut valahogy (nyilván ami erősebb desktop gépeket is padlóra küld, az ezeket a mobil GPU-kat is megeszi reggelire).

A mobil CPU-k összehasonlítása pedig itt van. Ezzel kapcsolatban annyit tudok tanácsolni, hogy ha internet böngészésen kívül egyébre is szeretnéd használni a gépet, akkor i3-as CPU alá ne add.

Memóriából mindig jobb a több, 4 GB szerintem a minimum, de sok megfizethető árú gépet adnak már 8 GB memóriával. És középtávú upgrade-ként a 16 GB sem túlzás, főleg, ha erős CPU van a gépben. Az SSD külön téma, adott esetben ez az alkatrész dob a legtöbbet a sebességérzeten.

Összeállt a fejemben a dolog, megvettem a gépet (a típus pontosan: Lenovo IdeaPad G500 59-390049, csak a történelmi hűség kedvéért). Hazavittem, betoltam a Win7 telepítőt… és ekkor kezdődött az a történet, ami nyugodtan viselhetné az “Eszelős szívatás” címet is.

UEFI “BIOS”

Szóval a (64bites) Win7 telepítés kezdetben fura dolgokat produkált (ezek voltak az első gyanús jelek: nem bootolt be a DVD-ről, de addig állítgattam a BIOS-t, amíg végül ráerőszakoltam). A BIOS-t nem lehetett az Fn+F12 (F10?) billentyűkombinációval elérni (a post screen villámgyors, nagyon kell figyelni), de van a gépen egy (picike) hard-recovery button a power button mellett.

Ezt bármikor megnyomva nem történik semmi, kizárólag a gép kikapcsolt állapotában megnyomva és ezzel életre keltve hozható be egy oldschool menü, amiből el lehet indítani a BIOS-t.

Ekkor még fogalmam sem volt arról, hogy mi az az UEFI... Végülis jót küzdöttünk, a Win7 feltelepült. Az internet explorer böngésző (kisbetűvel) ugye kizárólag arra való, hogy az ember letöltse a Chrome-ot… ezután a Lenovo support oldalára navigáltam, és megkerestem a legfrissebb drivereket a verdához.

Merő hóbortként megtekintettem a géphez mellékelt DVD-t is, amin feltűnő módon csak Win8 driverek voltak (ez volt az második gyanús jel).

Nosza, leszedtem a legújabb (64bites) Win7 drivereket, kezdtem a chipset driverrel, tolok egy restartot az install végén… és rendkívül ijesztő boot-loopba kerül a gép. Kizárólag a szép nagy Lenovo logo-ig jut el a rendszer, bootolni nem hajlandó, újraindul, ismét megtekinthettem a Lenovo logot, ésígytovább (sokadik intő jel).

Itt kell megjegyeznem, hogy a régi asztali gépem végig rendelkezésemre állt a journey alatt, enélkül nagyon hamar feladtam volna.

Éreztem ekkor már, hogy itt valami nagyon nem kóser, így szétnéztem a neten, hogy mégis. Itt került a látóterembe az UEFI BIOS kifejezés, amiről egy elég kimerítő leírást találtam itt.

Tömören: az UEFI váltja az őőőősöreg BIOS-t. Sokkal gyorsabb, szebb, tisztább-szárazabb-biztonságosabb. Pl. kezeli a 2,2TB feletti háttértárat is, nem csak 4 partíciót kezel, hanem sokkal többet, és általánosan: sokkal átgondoltabb és rugalmasabb rendszer (nem csoda, az eredeti BIOS-t csak egy ideiglenes megoldásnak szánták, ahhoz képest simán élt 25 évet). Számunkra fontos az UEFI-vel kapcsolatban:
- nem használ master boot record-ot, nem kell “rendszerindító”-ra formázott boot diskekkel/pendriveokkal szórakozni, simán fel kell másolni a telepítőfile-okat a lemezre/pendrive-ra, azt mehet a boot.

Particionálás után így néz ki egy hagyományos BIOS-szal épült rendszeren a boot-tábla:

EFI-s rendszeren "csak semmi pánik!" pedig így fog kinézni:

- továbbá elég szervesen összeépül az UEFI-s géppel a rárakott oprendszer, népszerűtlen véleményem szerint erősen ajánlott az UEFI-s gépeket jogtiszta oprendszerrel használni.
- bár a Vista és a Win7 is támogatja, igazán a Win8 az, ami UEFI-re lett tervezve, így a fenti meglátás úgy módosul, hogy jogtiszta Win8-cal ajánlott leginkább használni az UEFI-s notit (legalábbis ha olyan laikus vagy, mint én, akkor mindenképpen).

Aki fejét csóválja most a fentebbi, szakmailag kissé nagyvonalú (vagyis pontatlan) tanácsaimat olvasván, azt megnyugtatom: elolvastam én is az általam linkelt cikket. Több, mint a felét meg is értettem, és a fentebbi következtetésekre jutottam. HASZNÁLNI akartam végre a gépet, nem warez oprendszerek UEFI-s gépekre való hákolásával tölteni az időmet.

Tehát beszereztem egy jogtiszta Windows 8.1 operációs rendszert, feltelepítettem, megszűnt a boot-loop. Előttem a szűz Win8.1, irány a Lenovo support oldala, legújabb Win8 driverek letöltése, feltelepítése, végre minden pöpec! Nos, nem.

Ősi ellenségek összezárva (AMD és Intel)
Leszedtem egy 3DMark-ot, lefutattam, szépen hozta a számokat, amiket kell. Elégedett voltam. Leszedtem a korábban említett 3 játékot (World of Tanks, Mass Effect 3, League of Legends), és itt kezdődött az “Eszelős Szivatás 2”.

Hamar rájöttem, hogy hiába volt impresszív a 3DMark-ban elért eredmény, a játékok gyalázatosan alacsony részletesség mellet botrányosan alacsony FPS-sel futnak. Már amelyik elindul, és/vagy nem fagy ki. Érezhető volt, hogy amíg a gép az IGP-t használja (ez az Intel prociba beépített GPU), addig nincs gond (elindul a játék és nem fagy, csak lassú és ronda), de amint megpróbál átkapcsolni az ATI dGPU-ra, azonnal hanyatt esik.

Itt már nagyon fogytán volt a türelmem, ezért ráhívtam a gépre a Lenovo szervizt. Részletesen elmeséltem a hibajelenséget (egyértelműen jeleztem, hogy szerintem a dedikált VGA hibás, a supportos is egyetértett), másnap jött a UPS futár, elvitte a gépet. Semmilyen papírt nem kaptam cserébe, amivel igazolni tudnám, hogy épp most adtam oda egy barna pizsamás bohócnak (UPS egyenruha) egy többhavi átlagfizetésbe kerülő kartondobozt.

A UPS support megnyugtatott, hogy ez teljesen normális, ne aggódjak, minden rendben. A Lenovo supporttól erélyesen kérjem a csomagkövetéshez szükséges kódot, amivel online tudom nézni, hogy hol-merre jár a notim, szerintük kb. 10-14 nap, mire visszakapom. Ez a gyakorlat. Nem terhelnék senkit a részletekkel, a haverjaimmal sokat sírtunk/röhögtünk azon, hogy a notim jól követhetően bejárta fél Európát (a Lenovo szerviz Lengyelországban van). Visszakaptam. A szerviz naplóban a következő (egyetlen) javítási tétel szerepelt:

“Gyári operációs rendszer újratelepítése.” (Free DOS)

Nyugodt ember vagyok, de itt azért már teli tüdőből káromkodtam. De nem adtam fel. Win8 telepít, szétnézek ismét a neten, és fény derül az Enduro technológia rejtelmeire. Amiről Abu tollából olvasható egy kiváló összefoglaló itt.

Általánosan elmondható, hogy egy akut problémáról van szó. Az Intel CPU (APU) és a benne lévő IGP elég nehézkesen működik együtt egy AMD (ATI) dGPU-val. Az Intel-nVidia is jobb párosítás ennél (kevesebb gond van vele), nem beszélve az AMD CPU + AMD GPU párosról (amikkel gyakorlatilag nincs probléma).

Tömören: az ATI GPU az IGP-n keresztül tud csak kommunikálni a hardver többi részével, ezért is van többek között, hogy a két VGA driver közül szigorúan először kell feltenni az Intel VGA drivert, az ATI addig nem is fog látszódni, amíg az Intel driver nincs feltéve.

Továbbá a gyári AMD driverek leginkább sehogy sem tartalmazzák azt az átkapcsoló rutint, ami az IGP-ről AMD GPU-ra való váltást intézné. Ennek a rutinnak a megírása a notebook gyártók feladata (esetünkben ez a Lenovo), így ezek a notik kizárólag a hozzájuk adott gyári driverekkel üzemeltethetők jó eséllyel. Ezt a Lenovo magyarországi képviselete is megerősítette.

Tehát. Win8 reinstall (fontos, hogy SEMMILYEN Microsoft update-et NEM szabad engedni a gépnek a telepítés után, és később sem!), gyári lemezen adott driverek precíz telepítése (szigorúan administratorként). No, akkor nézzük, mit alkottunk.

A helyzet változatlan. Amelyik játékhoz beállítom, hogy “High performance” módban fusson, az el sem indul. Az egyéb helyeken lévő energiatakarékossági beállításokat természetesen szinkronba hoztam. Ugyanúgy csak az IGP-t használta megfelelően a gép, az ATI kártya maximum a 3DMark futtatására volt jó.

Végső megoldás
Ekkor találtam rá az alábbi oldalra.
Itt elvileg pontosan olyan driverek vannak, amikre nekünk szükségünk van. Pontosan követtem az utasításokat, (rutinszerű Win8 reinstall után) felraktam a spéci drivert. Ezzel sem tökéletes, így nem tudok hepiendről beszámolni. A játékok többsége csak az IGP-t használja. Amelyik viszont képes kezelni a béna átkapcsoló rutint és használja az ATI dGPU-t, az valóban szépen fut. Amíg ki nem fagy. De érezhetően ritkábbak a fagyások ezzel a driverrel, mint a gyáriakkal.

Ugyanakkor kötelességem elmondani, hogy sima (nem gamer) használat közben a gép nagyon gyors és megbízható (a Core i7 matrica egészen megnyugtató látvány). Az akku idő is rendben van, főleg ha ésszel használom.

Tanulság nincs: a fentiek tudatában válasszatok dedikált VGA-s notebookot.

Epilógus
Ha nem lenne dedikált VGA a gépben, akkor 200.000 helyett kb. 150.000-ért megvehettem volna egy jó minőségű i5-ös CPU-val szerelt notit. Ami effektív ugyanazt a teljesítményt tudja, mint az én gépem ATI VGA nélkül. Most az i7 meg az i5 között azért annyira durva különbség nincs szerintem, de ezt nem tudom alátámasztani, csak sejtem.

Tehát eladni sem tudom/akarom így a gépet. Mert vagy piaci árat kérek érte (alig használt noti, 200k volt, adnám 180k-ért, tegyük fel) és tudom, hogy a leendő tulajnak gondjai lesznek a VGA-val, de nekem ez erkölcsileg abszolút nem fér bele. Vagy eladom áron alul, mintha nem is lenne ATI VGA a gépben (így lenne korrekt, és kérek érte mondjuk 150-140k-t), és akkor kb. 50k tanulópénzem bánta a kalandot.

Úgy döntöttem, megtartom a gépet.

üdv:
w0rt3xx

Azóta történt

Előzmények

  • Acer Aspire V5-131

    Kis méretű notebook Intel Celeronnal az alsó árkategóriából. No, de mit várhatunk 70.000 forintért?

  • Enduro és tuning mobil fronton

    Kis segítség azoknak akiknek NV Optimus vagy AMD Enduro-t használó laptopjuk van.

  • Samsung Ativ Book 4

    Egy nagyméretű, de könnyű, matt kijelzős, Ivy-s, dedikált VGA-s notebook a Samsungtól 200.000 alatt.