Kép forrása: www.npr.org

Ekkor érezte meg a jelenlétet. A jelenlétét, valami idegennek. Azonnal éberré vált és ösztöneit legyőzve lett immáron tudatos lénnyé. Felismerte az érkezőt. Eljött hozzá a „kapcsolat”. Bizsergésként érezte a belőle ható, nyugalmat keltő kisugárzást, miközben tudta, hogy ez nem neki van szánva, hanem az álmában önkéntelenül mocorgó, szeretett feleségének. Élete párja lassan elnyugodott és mély, álmok nélküli álomba zuhant. Már nem zavarhatta kettejük eszmecseréjét. A kései látogató kezdte a beszélgetést:

-Nem mehetsz el holnap. Most nem engedhetünk meg semmilyen veszteséget sem a szervezet tagjainak sorában. Most, hogy kijelöltük számukra az utat, már óvatosabbaknak kell lennünk. Mondhatnám azt is, hogy kényes pontjához érkeztünk a tervnek és nem hibázhatunk. Te is tudod, milyen következményekkel fog járni a te holnapi halálod. Nem csak a Hetek nevében, de mint a barátod is, kérlek, hogy ne menj el holnap erre az útra. Mi vagyunk az univerzum őrzői, az utolsók, és ha te holnap meghalsz, akkor a testvéred élete is veszélybe kerül. A kettőtök halálával már kevesen lennénk, mi öten, hogy a helyes utat mutassuk és megtartsuk a sok-sok idegen faj számára. Lehet, hogy minden összeomlana. Lásd be! Holnap másként kell döntened. Kérlek!

Hosszan tartó csend telepedett az otthonos és melegséggel teli szobára. A „kapcsolat” szinte kétségbeesetten próbálta megfejteni a másik agyának kusza gondolatait. Semmit sem értett, és nem értette meg a másikat. Így nem... Gyűlölte a bizonytalan csendet és egyre biztosabb volt: veszített. A lelkét adta volna egyetlen kimondott szóért, mire végre valahára megszólalt a Hetek másik tagja:

-Tudod, rengeteget gondolkodtam. Az univerzumról, az életről, rólunk, a munkánkról és az emberekről. Sokat mérlegeltem. Régóta járok közöttük és figyelem őket. Egy voltam közöttük, de soha nem közülük. Vagy, ha úgy tetszik, tanultam őket. Megpróbáltam emberré válni. Sokszor. Igen, nagyon sokszor éreztem a kudarcot, az elkeseredést, mert nem ment, nem sikerült. Mindig volt valami, ami miatt kilógtam a sorból, no nem olyan látványosan, de azért én mindig éreztem. És egykor eljött a nap. Az a bizonyos nap, mikor emberré lettem. Úgy igazán, vagy tán még jobban is, mint szerettem volna. Emberebb lettem az embernél. És végre megértettem őket. A filozófiájukat, a hitüket, a történelmüket, a lényüket és lelküket, az indítékaikat és korlátaikat. És a jövőjüket! Megláttam bennük a lehetőséget. Az új univerzum szelének a fuvallatát, melyet egyszer majd ők eresztenek a végtelenbe.

Túlságosan sokfélék, - egójuk és hitük szerint is - ahhoz, hogy nekik is a mi utunkat ajánljuk, kényszerítsük. Ők szabadok. Nem kényszeríthetőek semmire, ami mögött egy felsőbb hatalom működését sejtik. Semmire, amit mi felajánlhatunk nekik. Te is láthatod! Még soha egyetlen faj sem ébredt tudatára, hogy mi fogjuk a kezüket, óvjuk, s vezetjük őket. Csak ŐK. Megérdemelnek egy esélyt a döntésre, a szabadságra. Van bennük erő s akarat, és valami olyan, a bensőjükből fakadó késztetés, amit mi soha sem érthetünk meg. Talán a mi őseink is egykoron így kezdhették és válhattak a világ őrzőjévé. Talán. Ez hát a válaszom, ki nem mondott kérdéseidre. Mert én már közéjük tartozom, mert már egy vagyok közülük és nem köztük. Tőletek pedig most elbúcsúzom. És holnap reggel elmegyek. És meghalok. Értük. Értetek. Mindenkiért.

Ez az én Döntésem!

A kapcsolat megérezte a bizonyosságot és kérdés nélkül, szinte gyászos csendben eltűnt a szobából. És másnap reggel a Hetek egyik tagja felkelt és elindult, hogy…

Részlet a TIME’S, 1963. november 22. péntek esti különkiadásából:

… gyászol egy feleség, egy ország, egy nemzet és az egész világ. Ma, késő délelőtt orvul meggyilkolták az Egyesült Államok 35. elnökét, John F. Kennedy- t. A …

Goór László