Elátkozott erdő - paródia

2. oldal

Rádöbbenek, hogy a drótkerítés nincs ott. Csak sűrű köd, és a sötét erdő. Elkezdek szaladni, hátha hamarabb kiérek innen. Hangokat hallok. Fák gallyai törnék, kutyák morognak vékony hangon. Egyre gyorsabban futok, nem akarok megállni.

Elmúltak a zajok, megállok. Kicsit kifújom magam. A fák lombkoronája szinte teljesen összeér, így nagy a sötétség. Még jó, hogy van zseblámpám. Persze azok a ku**a elemek félig le vannak merülve, alig világít ez a nyomorék lámpa.
Az egyik fához leülök, s ahogy nekitámasztom a hátam egy fa törzsének, már alszom is.

Hangos zajra ébredek. Három kutya közelít felém. Lassan jönnek, s közben morognak. Ezek meg fognak ölni, az biztos. Az egyik csivava már majdnem a lábamhoz ér, amikor hirtelen felrúgom. Gyorsan felállok, előkapom a vasrudat, aztán mindegyikre lesújtok vele egy hangos „ak***aanyád!” közben. A távolban feltűnik valami, de látván a harcot, inkább elfut.
Végük. Unalmamban feldobom a tetemeket a fára. Kettő fent maradt, egy leesett. Na még egyszer, hopp… sikerült!

Éhes vagyok, és szomjas. Nem jó itt, haza kellene már mennem. Ahogy sétálok, a kis ösvény mellet van néhány bokor. Elmegyek az egyik mellett, és az megmozdul. Óvatosan szétcsapom az ágait a vascsővel. Egy lány fekszik ott, s alszik a bokorban. Körülbelül annyi idős lehet, mint én. Közben felébred, mert alaposan végigtapogattam a melleit. Egész jók. Sikít, de rávetem magam, s birkózunk pár percig. Majd amikor kicsit elcsendesedik, elmondom neki, hogy nem akarom bántani, s én is eltévedtem ebben az erdőben. Kapok egy pofont a mellekért. Majd elkezdünk normálisan beszélgetni. Van egy órája, ami vízálló, és van rajta naptár, plusz hét dallammal tud ébreszteni, és még valutát is vált, ráadásul tiszta időben az internet is bejön rajta a Kossuth rádióval együtt. Csak a hónapok és a napok változnak, az évszám nem. Arra a megállapításra jutunk, hogy beszart az órája.
Örül, hogy találkozott valakivel. Szorosan átölelem, majd lefekszünk. Később, mielőtt elaludnánk, ismét gondolkozom. Se gumi, se gyógyszer, és mi…
Nem érzem biztonságban magam.

Szinte egyszerre ébredünk fel, leszámítva a fél órás eltérést. Mondom neki, hogy jó lenne valami kaját keresni, mert nagyon éhes vagyok.
- Gyere velem, mutatok valamit! – mondja nevetve.
- Te már tudod, hogy mi merre van itt?
- Nem, de láttam a közelben egy gyümölcsfát.
Megfogja a kezem, s elkezdünk szaladni. Egész jó érzés, rég volt igazi barátnőm. Hogy merre megyünk, azt nem tudom.

Nemsokára odaérünk egy kis patakhoz. Azt mondja, hogy menjek át rajta, s a túloldalon ott lesz egy bokor, amin narancssárga bogyók vannak. Abból egyek meg 10 marékkal, s jöjjek vissza. Egy kis szünet után megjegyzem neki, hogy hülye vagy b****meg. De nagyon. Iszom gyorsan a patakból, majd a közeli vadalmafáról szedek pár almát. Könnyes szemekkel néz rám, majd gyorsan elkezdi enni az almát.
- Te ettél a bogyókból? – kérdezem.
- Majdnem… - válaszolja halkan.
- Atyaúristen… - mondom én is halkan.

Sétálunk tovább. Kis idő múlva leülünk, s elkezdünk beszélgetni. Elmondja, hogy nincs testvére. Csak unokatestvére van. De abból húsz.
- Hogy kerültél ide? – kérdezem tőle kíváncsian.
- Majd elmondom. – válaszol szomorúan.
- Kíváncsi leszek rá…
Megölelem, mert látom, hogy sír.
- Ne aggódj, kijutunk innen. – mondom.
- Hiszek neked… -és közben hozzám bújik.

Az írás szombatitomi engedélyével és jóváhagyásával készült!