Akkor most mi is ez a Tajvan igazából?

Tajvan elvileg egy ország, szerencsére gyakorlatilag is, holott azért hivatalosan Kína része. Viszont ebből csak azt érezni, hogy a gazdasági kapcsolatok persze erősek és hogy a tajvaniakban van egy örök para, hogy Kína előbb-utóbb izomból lerohanja őket katonailag, de ebben a sejtelemben élnek több 10 éve, szóval megszokták a fenyegető óriás jelenlétét. Ráadásul Tajvant valaki mindig megpróbálta lenyomni. Az őslakosok állítólag maya felmenőkkel rendelkeznek, de ez kicsit olyan, mint Magyarország, nem tudsz mutatni egyetlen vér szerinti magyart, még akkor sem, ha valamelyik degenerált a magyarosítja a nevét és elétesz valami bárói titulust. Keveredünk, ezt jobb lenne most már elfogadni, a tajvaniaknak érdekes módon nincs identitási problémájuk.

Holland erőd falának maradványa, a téglát Jakarta fővárosából szállították ide

Spanyol és portugál hajósok már a 16. században felfedezték a szigetet, de nem álltak neki a gyarmatosításnak. Szóval a hollandok kezdték az igazi erődemonstrációt a 17. században, aztán jött Koxinga (ez azért akármelyik shoot'em up játékban elmenne főgonosznak), a Ming diszantia képviselője kizavarta az európaiakat a szigetről. Utána jöttek a japánok, ők elég sokáig harcoltak a szigetért és a szigeten a kínaiakkal, de aztán stabilizálták magukat a második világháború végéig, amikor is kínai fennhatóság alá került megint a sziget, ugyanakkor egyre erősebbek lettek a függetlenedési törekvések, plusz az amcsik is megtámogatták egy rakás lóvéval a tajvaniakat. A 70-80 évektől folyamatosan szakadt el Tajvan a kínai kommunizmustól, és 1996-ban olyan autonóm kormány alakult, amelynek tagjai semmiféle kapcsolatban nincsenek a kínai kormánnyal. Azért lehet, hogy ha egy tajvani olvassa ezt az egy bekezdésnyi history-t, akkor agyérgörcsöt kap, de a lényeget azért eltaláltam, ha már az összefüggésekre nem világítottam rá.

Japán beütésű templom Taipei Ximen városrészében

Tehát kábé 1996 óta mondhatjuk, hogy Tajvan élete gyökeresen megváltozott. A stratégiai fontosságú sziget totál vegyes összetételű lakossága a saját lábára állt, lett nemzeti öntudatuk, ők a tajvaniak. Pont a fenti, viharos történelmük miatt nagyon furcsa emberek. Rengeteg vérvonal keveredik, nagyon örülnek az idegeneknek, mert büszkék a szigetükre és az elért teljesítményükre. A Computex is alapvetően egy belterjes buli: tajvani cégek mutatják be a termékeiket, néhány külföldi vállalat manapság már eljön szintén, de pont az a durva, hogy egy 24 milliós országban olyan elektronikai ipar fejlődött ki, amelyik világszinten a japánokkal verseng. Asus, Acer, Gigabyte, HTC - csak a legnagyobbakat említve, de az ázsiai piacra gyártó vállalatok száma is magas.

Egy sima, belvárosi homlokzat Taipeiben

Tajvan földrajzilag elég idétlen. A nyugati part, ami Kínára néz, viszonylag lapos, itt zajlik némi mezőgazdaság, de egyre kevesebb, hiszen a nagyjából 35 ezer négyzetkilométeres szigeten csak úgy fér el ennyi ember, ha a városok egymást érik ott, ahol lehet. Ez csak a nyugati parton létezik, mert a keleti rész igen durva hegységet vonultat fel, amelyek nem túl lankás dombok, lévén van 3000 méternél magasabb pont is. Itt kábé az őslakosok és a buddhista szerzetesek éldegélnek. Erre az egészre jön rá, hogy mivel a Csendes Óceán nyugati csücskében fekszik a sziget, ezért szubtrópusi az éghajlat, ami egy európai embernek nagyon gyilkos. Nyáron - azaz mostanság - este is 30 fok van, a páratartalom 89%-os, légmozgás alig-alig, olyan az egész, mint egy bazi nagy szauna. Akkor is, ha nem süt a nap. Ha süt, akkor tényleg megdöglesz. Télen - ha lehet - még nagyobb a szívás, ugyanis tizenpár fok van, de ugyanez a párás idő, amit ilyenkor már úgy hívunk, hogy nyirkos, rádtapad a ruha, de még hideg is van, jó kombináció. Esni random szokott, naponta többször is előfordul egy időre, aztán villámsebesen kisüt a nap, nagyon változékony az időjárás.

A földrengések ellenére igen magas épületeket emelnek

Bár különösebben nem készültem fel rá, de amikor egyik reggel még a hotelszobában kómáztam, akkor éreztem, hogy kissé remeg a ház, tartott ez az egész 30 másodpercig, de annyira nem volt jelentős, hogy különösebben foglalkoznom kéne vele. Aztán a hazautazásom előtti hajnalban, 5:00-kor arra ébredtünk legmélyebb álmunkból Daywalker polgártárssal, hogy erősen reng a föld, lötyög a klotyóban a lé, meg úgy egyáltalán olyan volt az egész, mint egy centrifugáló Hajdu Minimat tetején feküdni. És Daywalker azt motyogta, hogy "ez az, aminek gondolom?" én meg mondtam neki, hogy "hát nagyon úgy fest", és közben a hotelszobákban mások is felébredtek a jelek szerint, mert csapkodták az ajtókat és kissé emelt-riadt hangon ordibáltak egyesek. Aztán amilyen hamar indult, úgy vége is lett, kicsit sasoltunk még, hogy lesz-e utórengés, aztán aludtunk békésen tovább, de azért reggel lecsekkoltuk, hogy 5.9-es verziószámú eseményt éltünk meg.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!