Emberek

Az itteni emberek ultra jó fejnek tűnnek, legalábbis a mi szemszögünkből nézve. Megakedvesek, mindig van egy mosoly ha a tekintetünk összeakad, csípik az idegeneket, nagyon vendégszeretőek, odafigyelnek, udvariasak és toleránsak. És mindenki geek, de tényleg. A metrón az összes ember a telefonját babrálja, zenét hallgat, alig beszélgetnek egymással, ugyanez volt a buszokon, a repülőtéren, a HSR-en, stb. Ezek betegesen kockák, a csajok is, de ők még bónusz a giccsesen édibédi vonalra is gerjednek. Azaz látsz egy lányt, teljesen normálisan felöltözve, akkor biztos, hogy nagy, pink telefonja lesz, vagy maci alakú hátizsákja. Kell valami cute minden csajnak, mert különben nem tudom, talán nem érzik magukat lánynak.

Ezzel a cipővel van némi gond...

Merthogy - bocsánat előre is - a férfiak nem különösebben maszkulin típusok. Szőrmentesek, izmosnak nem mondhatóak, de általában nem is dagadékok, meg hát ugye általában kicsik. Szeretem ezt az országot, mert itt magasnak számítok. Egyébként állítólag nagyon odaadó típusok, a tajvaniak tök hűségesek egymáshoz, bár a lányok hisztisek és királynői elbánást várnak el. Cserébe egy 18 éves tajvani lány nem sokat változik 40 éves koráig, formásak, sok kedves arcú is van köztük, de… A tajvaniak nemigen sportolnak, ezért elég puhányok. Nincsenek focipályák, stadionok, tenisz csarnokok, semmi ilyesmi. Mondjuk ekkora páratartalom mellett én is kiköpném a belem, de ezek ehhez hozzá vannak szokva, például nem izzadnak, vagy legalábbis nem csinálják feltűnően.

Teltház Tainan legjobb tésztás éttermében

No, eddig szidtuk egy kicsit a népeket, de jöjjön az, amit itthon biztos nem tudnánk és nem is akarnánk megcsinálni. A tajvaniak elképesztő mennyiségű melót nyomnak le. A 10-12 órás munkanap simán standard, és szombaton is tolják. Suli is van, ráadásul az iskola is reggeltől estig tart, utána még írjál leckét. Nagyon keményen dolgoznak, ennek meg is van a gazdasági eredménye, de egy csomó dolgot nem csinálnak. Nem nagyon utazgatnak, például. A sportról már esett szó, de nincsenek kocsmák, pubok, sokkal kevéssé van éjszakai élet, mint mondjuk nálunk, bár biliárdozni szeretnek és tudnak is, de az éjjeli programok is a vásárlással, vagy a kockulással vannak összefüggésben.

Esti vásárlás Ximen utcáin

Semennyi piát nem küldenek, mert nem bírják az alkoholt. Ha te kimész és megiszol két sört, kábé isten vagy, a helyiek ettől már kisgyerekké változnak és a padlón fetrengenek, ezért nem is erőltetik. A bor ismeretlen fogalom, rövidekből is csak kétféle van: egy cirokból főzött pálinka, ami állítólag nagyon kemény és csak az öregek isszák, meg az őslakosok által csinált rizspálinka, ami viszont nem olyan erős és édeskés íze miatt európai nőknek is életszerű ajándék. Tök jó, hogy pont nem vettem, pedig frankón tervben volt. Drogok nincsenek a szigeten, a fogyasztásért is komoly börtön jár, a terjesztőkre halálbüntetés. A tisztaság felemás, a turistás helyek ragyognak, de ha kicsit benézünk a kulisszák mögé, akkor azért rohadnak a dolgok, csatornaszag van, a csótányok akkorák, mint a hüvelykujjam, nagy, húsos dögök. Patkány is van, de inkább délebbre. A szemetelés viszont nagyon nem menő.

Taipei: a főpályaudvar előtt részt megfesti a lemenő nap fénye

A helyiekkel legnagyobb sajnálatomra nem volt túl sok kommunikációm, pedig a végefelé leültem volna dumálni egy-két ittenivel. Mondjuk nyelvi problémáink tutira lettek volna, ezek ugyanis nem annyira beszélnek angolul, vagy csak nekem nem volt szerencsém (de ennyiszer?). Mindenesetre így is ötször több interakcióm volt a lakossággal, mint bárhol máshol, ha látják, hogy valami papírdarabbal szerencsétlenkedsz és kérdőn nézegetsz körbe, akkor előbb-utóbb odajön egy lakos és megkérdezi, hogy tud-e segíteni. Több ilyen élményem is volt. Amikor a Maokong hegyről jöttem le a csillével, akkor beszállt a kabinomba három lány félúton, két amerikai-típusú, meg egy helybéli, aki idősebb is volt (meg hát a két usák nagyon elgyötörten nézett ki, míg a tajvani lány olyan volt, mintha most esett volna át egy illatos fürdő plusz alapos masszázs kombináción, épp csak nem szürcsölt egy banános shake-et), meg szebb is. És beültek ezek hárman, az usákok legyezték magukat random tárgyakkal, és nem beszéltek sokáig egy rohadt szót sem, aztán a tajvani lány megkérdezte tőlük, hogy mit akarnak ebédelni, tradicionális kínai, vagy mekdonác. És hát nyert az utóbbi, és láttam, hogy valami eltörött ennek a helyi lánynak a lelkében, aki közben észrevette, hogy én is ott ülök, rám mosolygott, majd megkérdezte, hogy beszélek-e kínaiul. A magyart javasoltam, de az neki nem volt meg (nahát), éreztem, hogy el akarja mondani, csak angolul nem lehetett, hogy rábízták ezt a két kis idétlent, itt csillézik velük a dög melegben és próbál jófej lenni, de valószínűleg negyedik napja kell sajtburgert ennie, az még Bochanak is sok lenne.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!