A Páring hegység szívében, 1300 méter tengerszint feletti magasságban fekszik a Kárpátok egyik legnagyobb mesterséges tava, a Vidra-tó. A Lotru folyó felduzzasztásával hozták létre 1965 és 1972 között. A mindössze 121 méter magas és 350 méter széles egyedi kőtömbökből épült gátja önmagában nem nyújt különösebb látványt, de a mögé szorított tóba ömlő patakok-tavacskák vize a Vidra-tavon lévő erőművet emeli Románia második legnagyobb energiatermelőjévé a Vaskapu vízerőmű után. A tó területe 12,4 km², térfogata 340 millió m³, a tó felszíne pedig élénken tükrözi vissza a környező fenyvesek smaragdzöld jellegét.

Lélegzetelállító, rejtélyes és élettel teli vidék ez, amely szavak nélkül is megszólítja a természet szerelmeseit. Ózonnal telt levegőjét szinte harapni lehet, mígnem hegyormain fél évig is kitart a tél fagyos páncélja, finom homokos partja pedig a tengerpart látszatát ébreszti. Az idilli környezet önmagában is páratlan élményt nyújt, de ez a vidék egy hatalmas álom megvalósítására lett kiszemelve.
„Aki álmodott, álmodik tovább. Nem mond le a csábító mélységről, a kifürkészhetetlen vonzásról, tiltott vidékre merészkedik, megkísérli megérteni a felfoghatatlant, látni a láthatatlant; újra meg újra visszatér hozzá, elszántan nekifeszül, lép egyet előre, aztán még egyet; így hatol be az ismeretlenbe, hogy ott a végtelen gondolatok elképesztő bőségére leljen.”-Victor Hugo

Az 1976-os Montrealban tartott olimpiai játékokon való sikeres részvétel alkalmával született meg Nicolae Ceaușescu államfő fejében az ötlet, hogy az 1984-es téli olimpiát Romániában rendezzék meg, méghozzá a Vidra és Voineasa közötti területen.

Elképzelései alapján a legnagyobb ilyen jellegű befektetés került volna megvalósításra, egy hatalmas üdülőkomplexum formájában, mely 85000 versenyzőt és látogatót tudott volna vendégül látni. A vidék nyolc különböző téli sportra nyújtott volna lehetőséget. Szerepelt a tervek között egy 900 méter hosszú lesiklópálya; fedett bob pálya építése; 1650 méter hosszú nehezített ugratópálya kialakítása, alpesi jellegű férfi szlalom pálya; modern motoros szán csúszda a tó partja felé irányítva és gyakorló – oktató sípályák is a két üdülőhely között. A tervek itt is átcsaptak határtalan megalomániába. Minél több, minél nagyobb, hogy a világ csodájára járjon és az államfő nevét és munkásságát hirdesse.

A megépítés 1978-ban hivatalosan is parancsba lett adva és 1984-ig teljes erőbedobással folyt a munka az Erdészeti és Építőanyagok Minisztériumának minden tiltakozása ellenére is. Hiába ellenezték a fák kivágását, a terv megvalósítása mindennél fontosabbnak bizonyult.
Azonban az 1984-es téli olimpiai játékok megrendezésének jogát Szarajevó kapta meg, maga mögé utasítva így több kommunista országot, amitől az államfő nemcsak rettenetesen mérges lett, de gyakorlatilag ez jelentette a projekt halálát is. Nem tudta elfogadni a vereséget és a hatalmas lendületből, a milliós befektetésből csupán elvetélt álom maradt. Bár a 2010-es olimpia megrendezését még elnyerhették volna, a lelkesedés elszállt.

„Amikor lemondunk az álmainkról és megtaláljuk a békét, van egy rövid nyugodt időszakunk. De a halott álmok elkezdik gyötörni a bensőnket, és tönkreteszik a környezetünket is. Amit el akartunk kerülni a harcban -a csalódást és a vereséget- az lesz gyávaságunk kegyetlen hagyatéka.”- Paulo Coelho
1989-ben az építkezés 80%-ban készen állt, 1100 szálláshely volt átadásra készen, fedett sportteremmel és egy 8 kilométer hosszú fáktól mentes sípálya övezettel. De a rendszerváltásnak köszönhetően a tulajdonjog átkerült a Szakszervezetek Szövetsége kezébe és attól kezdve minden munkálat abbamaradt. Bár azóta voltak és vannak adminisztrációs változások, a vidék sorsára hagyva egyre jobban az enyészet martaléka lesz.

Harminc év mozdulatlansága köszöntött ránk érkezéskor. A tó partján a régi rozsdás feliratokat követve, rázós úton jutottunk el az egykori üdülőtelep épületegyütteséig. A lépcsőfokok repedezve omlanak a lábaink alatt. A járdát feltöri a vadul burjánzó növényzet, mely felkapaszkodott a falakon, lassan körbefonja az épületeket. A lépcsőzetes építkezés itt is megfigyelhető, háromszor három kisebb szálló, majd a háttérben az óriás betonszörny. Közöttük, mint egy szerpentin vezet az út, de a látvány kicsit sem bizalomgerjesztő. Az ajtók többsége lelakatolva, az ablakok betörve.

A széltől megtépázott függönyök lobognak, míg az épület előtt is hallani a folyosókon kísérteties nyikorgással csapódó ajtókat. Amit lehetett, mindent elloptak, vagy tönkretettek a vandálok. Törmelékek és falfirkák mindenütt. A földszinten található egykori konyha és étkezde most egy hangár látványát kelti, felszedett padlóburkolat, felgyújtott szemét és borzalmas szag. A sporttermet megközelíteni is alig lehet a dzsungelszerű bozót miatt.

Az óriás mögött a Vidra villák állnak, az az öt egyforma kisebb vendégház, mely most is fogadja a látogatókat. A háttérben még mindig jól látszik a sípálya helye, az elrozsdázott, kiborított oszlopok a drótkötélpályáról és a korhadt, mohával benőtt függőszékek lécei.
A hely őrzi az akkori rendszer hangulatát, nyomasztó és szívszorító. Miközben a természet, a földi paradicsom minden szépségével reménykedve várja a feloldozást.
“Ez a Föld, ez ád nekünk otthont, ide születtünk, itt pihenünk meg.
Kell, hogy érezd, hogy óvjad, hogy féltsed, kapaszkodva bele
Az élet minden erejével, a szeretetünk ezernyi gyökerével,
Hogy örömmel töltse el létük a szívünket, az életünket.
Hát kérlek Titeket, Emberek, óvjuk, féltsük, szeressük ezt a Földet! “- Szatmári Delina

Szöveg: Habarics Ilona
Fotó: Habarics Ilona és Zsolt