Építsük meg gyermekkorunk álom PC-jét

De ne csak úgy ímmel-ámmal pakoljunk össze valamit, hanem komolyan maxoljuk ki a témát! – írta: bacsis, 2 éve

Tesztek/játékok

Na de vissza az épített géphez. Egy ilyen gép természetesen csakis játékra készülhet, de előtte egy kis 3Dmark eredmény:

Annyi amennyi. Ekkoriban még a driverek nagyon sokat tudtak számítani a végeredménybe, tudom, most is. De az ezredforduló körül fényévekkel jobban számított a driver, mint most. Biztosan lehetne több pontot is összevakarni, de ennél a gépnél elsősorban a stabilitás, és a megbízhatóan futó játékok lesznek a cél.

Csapjunk is bele!
Én úgy gondolom, hogy aki céltudatosan 3dfx-et használ grafikára, neki az számít, hogy 3dfx és kész. Úgy gondolom, teljesen fölösleges mindenféle FPS mérésekbe belekezdeni. Egy ilyen kártyának így több mint 20 év után nem kell semmit sem bizonyítania, csak tenni a dolgát. Tudja, amit tud és kész. Úgy gondoltam, hogy bemutatom, hogy milyen nagyobb nevű játékokra lehet használni az elkészült gépet. A játékokról a képmentést DIREKT! úgy fotóztam ki a monitorról. Egyrészt mert így látható, hogy tényleg az adott gépen futtatom a játékot, másrészt a “körítés” miatt talán nagyobb hangulatot tud adni, mintha tényleg egy printscreen-t lőttem volna

Quake: (megjelenés: 1996)

A Quake. Az első valódi 3D-s játék. Ez a játék már túl volt a fénykorán, amikor az adott konfiguráció számított újnak. De a “klasszik” Quake nélkül nincs 3dfx-es gép. Kötelező darab.

Need For Speed 3 (megjelenés: 1998)

Személyes kedvencem, de szerintem nem csak nekem. Talán a széria ezen része tette igazán naggyá az egykor szebben csengő Need For Speed nevet. Ebben a részben jelent meg a rendőrös üldözéses, azaz a “Hot Pursuit” mód, ami szerintem mindannyiunk kedvence. A játékban megtalálható zenék még tovább tudják fokozni a hangulatot.

Carmageddon II (megjelenés: 1998)

A brutalitást és az autózást ötvöző játék szintén legendás. Talán a legelső rész volt a legnagyobb, pedig a második rész sem volt rossz. Természetesen 3dfx+glide támogatás adott, igaz a grafikától annyira nem is esett le az állunk, már akkor sem, de a játékélmény nagyon ott volt a szeren, hiszen itt is lehet vandálkodni masszívan, embereket elütni autókat zúzni, és aránylag szabadon csatangolni a pályákon

GTA 2: (megjelenés: 1999)

A még felülnézetes játék nem volt annyira népszerű, viszont én kifejezetten szerettem. Akárhányszor indítottam el a játékot, az intrót kötelezően végig néztem. Emlékszem az egyik korabeli újság igen magasra értékelte a játékot. De csak az intrója miatt, ami tényleg nagyon ütősre sikerült.

Unreal Tournament: (megjelenés: 1999)

Szintén egy legendásan jól sikerült játék, Ami még két évtized elteltével is le tudja kötni az embert, főleg, ha Multiplayer módban aprítjuk egymást. Igaz a Doom, és a Quake már masszívan megágyazott a multis játékoknak, de talán az Unreal Tournament volt az első, ami tényleg nagyon széles körben terjedt el.

Re-Volt: (megjelenés: 1999)

A 2000-es évek hajnalán nem volt hiány a játék ötletekből. Ezt bizonyította a Re-volt is. Itt távirányítós autókkal versenyezhettünk, ami nem csak nagyon élvezetes, hanem több játékos módban igen vicces is tud lenni, hiszen a játékon belül egymásnak különféle “fegyókkal” is tudunk borsot törni az orra alá.

Quake III Arena (megjelenés: 1999)

Szerintem senkinek nem kell bemutatni. Ez a játék is erős Multiplayer módjára alapoz, ami olyan jól sikerült, hogy máig nagyon sokan játsszák.

Age Of Empires 2: The Age Of Kings (megjelenés: 1999)

Még egy igen ütős név 99-ből: Máig az egyik legjobb stratégiának gondolom, de azt hiszem nem csak én, hanem rajtam kívül rengeteg sok játékos. Hiszen a “klasszikus Age Of 2” máig rengeteg embert köt a monitorok elé.

Rally Championship 2000: (megjelenés: 1999)

Keressetek rá az intrójára. Szintén hatalmas. Tudom én, hogy a Colin Mcrae Rally volt az etalon, sőt máig az az Isten, ha rally-ról van szó (én is imádom az aktuális Dirt Rally szériát). De én azt mondom, hogy a Rally Championship 2000 talán még élvezetesebb játék. Ez is egy keménykötésű Rally játék, ami valódi helyszínekre épül. Nagyon tetszik, hogy vannak igazán hosszú pályák is, akár 20-30 percesek is, és a törésmodell is igen jól sikerült. Szóval nálam ebből a korszakból. ha Rally, akkor csak is az RC2000.

1nsane: (megjelenés: 2001)

Az 1nsane is egy igen népszerű játék, immár az évezreden “innen” Ráadásul teljesen magyar nyelvű. Kapunk egy nyílt világot, egy halom autó közül választva lehet mindenféle “játékot” játszani, nem csak körversenyek vannak, hanem kapu foglalós, vagy jó kis Capture the flag mód is van benne. Ebben a játékban is elég jó törésmodell jellemzi az autókat.

Mint látható, a ’99-es év igen erősre sikerült játékok terén. Na nem mintha a kétezerből ne lettek volna nagy nevek. Hiszen abban az évben jelent meg a már fentebb említett Colin McRae rally 2.0, a Diablo 2, vagy a Counter Strike, de az Euro 2000 focis játék is nagyobbat ütött, mint a korábbi Fifa/focis játékok. 2001-ben is jelentek meg nagy nevek, viszont mivel ekkoriban, ahogy már írtam robbanásszerűen fejlődött az informatika világa, és gyorsabban avultak el a hardverek, mint valaha, egy 3dfx Voodoo3 a megjelenése után két évvel már erősen elavulófélben volt. Egy Max Payne például már erősen kompromisszumosan futna ezen a gépen, de a szintén 2001-ben megjelent GTA3-mal sem nagyon próbálkoznék a Voodoo3-mal. Szóval aki 3dfx-ben gondolkodik, nagyjából 2000-ig bezárólag tud válogatni a játékok közül, amit nem hátrányként említek, hanem mint tény, de ahogy a fenti példáimból is látszik, vastagon lehet válogatni a jobbnál jobb játékokból.

Végezetül pedig álljon itt egy videó, ahol a nagylányom mutatja be ezt a gépet működés közben:

Összegzés:

Manapság a retró, ahogy a bevezetőben is írtam, egyre népszerűbb. Az a jó benne, hogy a 20-30-40 éves hardverelemek is fellelhetők itthon, és fillérekből rakhatunk össze egy gépet nosztalgiázni. Viszont, mint minden hobbi, úgy ez is tud igazán borsos lenni. A különlegesebb hardver elemek, főleg, ha dobozosak, vastagon vannak árazva. Ez különösen igaz a 3dfx kártyákra. Ha egy standard P3-ast valami egyszerűbb, de korhű VGA-val akarunk összerakni, a 0-sör-csoki-5 ezer forintos tengelyen megoldható. De ha fontos számunkra, hogy márkásabb alkatrészekből dolgozzunk, teszem azt nem Acorp alaplapot, hanem Asust vagy Abitot választva, fontos hogy ne egy Nvidia Vanta feleljen a grafikai számításokért, hanem egy 3dfx, és a hangért se korabeli integrált megoldás, hanem egy SB Live!, esetleg Audigy feleljen, a végösszeg máris hatványozódik, és belekarcolhat a 20-50 ezer forintos ársávba is. De ha arra is oda akarunk figyelni, hogy minden komponens dobozos legyen, akkor nem árt, ha óriási türelemmel fogunk neki a projectnek, és ha úgy van, meg kell barátkozni az Ebay-el is, és az összeg már a (több) százezres kategóriába ugrik. Ami soknak tűnhet… de… DE!!!! úgy is lehet nézni, ha van, aki egy mostani csúcs AMD/Nvidia VGA kártya fél millió forintnál is nagyobb összeget kiad, egy olyan kártyára, ami játékra van… Hát kérem-szépen, ez a konfiguráció is játékra van. Ha az megér annyit, akkor ez miért ne érne?

Azóta történt

Előzmények

  • Beszámoló a 6. BRSZK-ról

    Részletes betekintést nyújtok a tavalyról 2021-re elhalasztott kiállításunkba és annak hátterébe.