Építsünk 486-os workstationt!

Bemutatom, hogy egy jó kis 486-os konfigot hogy izmoztam ki. – írta: bacsis, 9 éve

Ismerkedjünk az előzményekkel

Már régóta, értsd, hosszú-hosszú évek óta vágytam egy mindent elsöprő teljesítményű, minden hájjal megkent 486-ost építeni, amihez az évek folyamán szép lassan gyűltek azok a különleges hardverek, amiket még valamikor a 2000-es évek elején megálmodtam iskolás fejjel.

A projektnek amúgy már többször is nekiálltam, de valahogy mindig elvérzett a kivitelezés valahol, többnyire a hiányos tudás volt a dolog fő oka, ami egy ilyen kaliberű platformnál nem hiányozhat, hiszen nem úgy működtek a 90-es évek közepén megjelenő hardverek, mint most, azaz összedugod és megy, de nem ám. Problémák voltak ezúttal is dögivel, de mindent majd szépen sorjában.

Tehát 486-os…
Nagyjából elhatároztam, minek is kell megfelelnie a konfignak. Szerettem volna VESA busos VGA kártyát, ami önmagában nem nagy szám, de mellé egy PCI-os Voodoo1 is tervben volt. Tehát, olyan alaplap kellett, amin van még VESA busz és már felkerült a PCI busz is. azaz egy 486 VIP (VESA, ISA, PCI) lap kellett, amiből sajna nem túl sok készült, és mára különösen ritkának számít. Szerencsére nekem van 4 ilyen alaplapom.

Első alaplap előszed, majd úgy terveztem, hogy SCSI alapú háttértárat fogok használni, mert az jó. Így tehát SCSI vezérlő, rá az ODD és a HDD rátűz, és kezdődjék a telepítés.
De az első alaplap olyan érdekességet csinált, hogy csak a CPU-ba integrált L1 cache letiltásával volt hajlandó bebootolni, de ami nem lett volna elég, a HDD kezelése is érdekesen történt, a partíciós tábla állandóan megsérült, és formázáskor óriási területű bad sectorokat jelzett, miközben a HDD-k hibátlanok voltak.

Így hát lapcsere történt, de sajna a második lappal sem voltam befutó, mert ez az alaplap szimplán nem volt hajlandó felismerni a SCSI eszközöket. Érdekes. Mi köze az alaplapnak a SCSI HDD-hez és ODD-hez? Azt a kártya, és a SCSI kártya BIOS-a vezérli, nem? Magát a kártyát látta a gép, de a rá kötött eszközöket a SCSI kártya nem.

Jó, ismét alaplap csere, de sajnos megint nem örülhettem, mert ez az alaplap is csak tiltott L1 cache-sel volt hajlandó bootolni, továbbá a floppy meghajtót sem vezérelte.
A 4. alaplap pedig megint azért hasalt, mert a SCSI-s ODD-t már látta, de a HDD-t ez sem.

Lemondtam tehát a VESA-s VGA kártya+PCI-os 3D gyorsítós felállásról, tehát az álmom most sem lett 100%-os, de úgy voltam vele, ha ezt leszámítva összejön a dolog, ám legyen.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények