Folyóvízi alapismeretek - bevezető

A folyóvízi horgászatról szóló első írásom. Mikor, hol, mire érdemes próbálkozni? – írta: Alg, 12 éve

Mire?

Erről csak egészen röviden, egyrészt már érintettük a témát a fenti két részben, másrészt később részletesen ki lesz tárgyalva.

A keszegek gyakorlatilag mindenhol ott vannak, könnyen horogra csalhatók a fent említett helyek bármelyikén.

A pontyok már fifikásabb népség, de megfelelő etetéssel és helyválasztással, főleg nyáron-ősszel el lehet csípni őket. A jó pontyos helyek elég zsúfoltak szoktak lenni, éppen ezért nem is szeretem őket.

A márna a mélyebb, gyorsabb folyású, kemény talajú részeket kedveli, nem szeret az iszapban turkálni. Egy jó feederbottal fárasztása igazi élmény, nagyon jó sporthal.

A kecsege sokak szemében amolyan mesebeli, elérhetetlen halnak számít, pedig nem nagy ördöngösség a horogra csábítása. Ugyanaz igaz rá, mint a márnára, annyi kiegészítéssel, hogy a meredek, agyagos partoknál is érdemes próbálkozni, és főleg éjszaka (olyankor a csalit cincáló keszegek sem zavarnak).

A balin gyakorlatilag mindenhol ott van, rabol, mutatja magát. Megfogni nem egyszerű, nem is szoktam rá próbálkozni, de öcsémnek azért sikerül néha elcsípni egyet-egyet.

A harcsa nappal a legmélyebb gödrökben, padkák alatt pihen, éjszaka aztán portyára indul és a felsorolt helyek szinte bármelyikén megjelenhet. A célzott folyóvízi harcsázás külön műfaj, elég csak a kuttyogatásra gondolni. Partról azért nem egyszerű harcsát fogni, bár nem lehetetlen.

A süllő elsősorban kövezések lábánál tölti a napjait, hogy aztán éjjel a felszínre jöjjön vadászni, ennek alapján érdemes a horgászatát tervezni.

Nos ennyi lenne az alapozás, hamarosan folytatjuk egy konkrét módszer bemutatásával, addig is tessék kimenni, sétálni, a vizet figyelni, helyeket keresni, jegyzetelni :)

Elvetemültebbek hajnalban figyelhetik a keszeg- ponty- márna- és kecsegeugrásokat is! :)