GameBoy Advance felturbózása

Bemutatom, hogy miként is lehet egy letűnt kor termékét kicsit fiatalabbá varázsolni. – írta: orion1025, 7 éve

A konzol

Bizonyára senkinek nem kell bemutatni a szóban forgó konzolt, mely 2001-ben indult világhódító útjára és összesen 81,51 millió példány talált belőle gazdára. A közel kilenc forgalmazott év alatt rengeteg nagysikerű játék született rá és számomra még mindig sokkal nagyobb értékkel bír, mint egy Advance SP. Maga a konzol az egyszerűségének is köszönheti a mai napig tartó töretlen sikerét, pláne moddolás terén, arról nem is beszélve, hogy egy ikon lett belőle a hosszú évek alatt, ráadásul a retro játékok újra élik sokadik virágkorukat, így maga a konzol részben örökös élettartammal van megáldva.

A legfőbb probléma ezzel a verzióval az, hogy a kijelző nem kapott háttérvilágítást, így csak egy apróbb ugrás az elődjéhez (Color) viszonyítva, de a leginkább kapható Advance SP (AGS-001) is csak egy félmegoldás az egy ledes kijelző háttérvilágításos megoldásával. Az AGS-101 elég ritka, nálunk nem is igazán találni belőle, de annak már szép a kijelzője, cserébe ha bele is botlanánk, az árcédulája elriasztana mindenkit.

Egyre több módszer van már ennek a problémának az orvoslására, mert háttérvilágítás nélkül játszani gyötrelem - még nappali körülmények között is. Persze van, aki ragaszkodik az eredeti megvalósításhoz, mert elvégre úgy gördült le a tervezőasztalról a masina, csak az idő is eljárt felette, de az alapkoncepcióból lehet jobbat is kihozni. Mellesleg ahogy fentebb említettem, számomra sokkal barátibb ez az Advance verzió, mert kezesebb, szebb, egyszerűbb.

Na de lépjünk is a tettek mezejére...

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények