Hacker vagy Cracker?

A kérdés jogos, ugyanis nagyon sokan keverik a kettőt – köszönhetően a sajtó helytelen szóhasználatának. – írta: sh4d0w, 13 éve

Tarts velem, Kedves Olvasó, öntsünk tiszta vizet a pohárba!

Igen gyakran olvashatunk, hallhatunk, láthatunk híreket, amikor a tudósítások szerint hackerek betörtek ide-oda-amoda és fontos adatokat loptak el, semmisítettek meg, website-okat változtattak meg stb. Aztán találkozhatunk azzal is, hogy etikus hacker képzés indul itt, ott, amott. Találkozhatunk fehér, fekete és szürke kalapos hackerekkel – legalábbis a hírekben, fórumhozzászólásokban olvashatunk ilyeneket.

A sok fenti marhaságot a különböző sajtótermékek, szerzők hülyeségeinek köszönhetjük, miközben a leginkább érintett szubkultúra képviselőit senki nem kérdezte az említett dolgok helyes, vagy helytelen mivoltáról. A következőkben tisztázom a címben említett két fogalmat, nagy mértékben támaszkodva Eric Steven Raymond Hacker HowTo-jára.

Hacker, Cracker

Két gyönyörűen és egyértelműen meghatározható fogalom, amelyek jelentése motivációvezérelt. Nagyon röviden és tömören: a hackert az építés, a dolgok jobbá tétele motiválja. A crackerek ezzel szemben elsősorban a rombolás élvezetéért tevékenykednek, vélt vagy valós sérelmeikért állnak bosszút látványos, hírekbe kerülő akciókban – legalábbis a legtöbb esetben. Néha kicsit összemodósnak a határok, mint például az Anonymous csoport esetében, akik a 4chan.org-on szerveződtek. Alapvetően egyetértek a törekvéssel, miszerint végre fel kellene hívni a figyelmet a jogvédő csoportosulások által elkövetett törvénysértésekre, a szerzői jogi törvény reformjának szükségességére (nem, az ACTA nem az), ugyanakkor talán nem a legmegfelelőbb eszközt használják erre – pláne nem a mostani gyakorisággal alkalmazva. Miért is mosódik el a határvonal? A hackerek alapvetően szabadságpártiak, jelen esetben azt tudnám mondani, hogy a kultúra nem csak kiváltságosoknak jár, hanem mindenkié. Az alkalmazott eszköz azonban a cracker viselkedés jellemvonásait hordozza magán, a szolgáltatáselfojtásos támadás egy destruktív viselkedés.

A hackerek felépítették és fejlesztik a világhálót, megértik, hogy rengeteg érdekes és megoldásra váró probléma áll előttük. A feleslegesen elvégzett munka azonban nem az ő világuk, amit már valaki megcsinált, azt szükségtelen még egyszer elvégezni. Működésben tartják az infrastruktúrákat, ezekbe beletartoznak a levelezőlisták, a hírcsoportok, a szoftver archívumok adminisztrálása – igen, ez is hackerfeladat, ráadásul az ezt végzők igen nagy tiszteletben állnak, pontosan azért, mert munkájuk nem annyira látványos, mint a kódolás, de legalább időigényes. Megvizsgálják a különböző rendszereket biztonsági szempontból, ha szükséges, megoldásokat fejlesztenek rájuk. Nyílt forráskódú, szabad szoftvereket adnak a közösségnek, hasznos leírásokat tesznek közzé a többiek épülésére, egy vagy több programozási nyelvet ismernek a HTML-en kívül, de csak azért nem hoznak létre saját weblapot, hogy legyen, így mi se tegyük. Ha már mindenáron saját site-ot szeretnénk, akkor az legyen tartalmas, hasznos a web többi “lakója” számára.

Script kiddie-k, releaserek

Előbbiek a bohóckategóriába tartoznak, igen gyakran dicsekednek azzal, hogy ők aztán kenik-vágják a géptörés mikéntjét, de képességeik csak addig terjednek, hogy egy internetről letöltött sctiptet elindítva próbálnak behatolni valahová. Noha az általuk okozott kár mértéke jelentős lehet, alapvetően képességeik és/vagy hozzáállásuk alapján semmiképpen nem hackerek.

Saját, személyes véleményem szerint a különböző programok töréseit, illetve feltört változatait elérhetővé tévő releaserek külön szubkultúrát alkotnak, noha természetesen átfedések lehetségesek. 5 évvel ezelőtt a crackerekhez soroltam volna őket, mára azonban annyit változott a helyzet, hogy inkább külön kasztot érdemelnek. A szoftverek kiadói az utóbbi időkben egyre inkább hanyagolják a demonstrációs változatok elkészítését, sőt, odáig mentek kapzsiságukban, hogy már azokért is pénzt kérnének, így ezt a munkát helyettük a releaserek végzik el. A filmekkel foglalkozó releaserekre újabban egyre gyakrabban elhangzik az, hogy a régi scene-társadalom utódai.

Na és akkor mi van a kalapokkal, meg az etikus hackerekkel?

Ilyenek nincsenek. Képzeljük el, mekkora meló lehetett az újságírók számára összemosni a hacker és cracker kifejezések jelentéstartalmát, majd kitalálni valamit, amivel mégiscsak megkülönböztethetők a különböző csoportosulások… bravó! Mint ahogy a hacker howto-ban is olvasható: amit már valaki megcsinált, nem kell még egyszer. Egyszer kitalálták a hacker és a cracker definícióját, miért kellene még egyszer kitalálni valamit a megkülönböztetésükre? Szükségtelen. Szerencsére vannak újságírók, akik megértik a különbségeket és ennek megfelelően fogalmaznak a híreikben, cikkeikben.

Remélem, Kedves Olvasó, némileg segítettem eligazodni a különböző fogalmak között. Részletesebb információkért a hackereket illetően ajánlom a hacker howto-t.

A cikk eredetije a sh4d0w's Core-on jelent meg.

Azóta történt

  • Burn, baby, burn!

    Aki azt hiszi, hogy optikai adathordozó írásáról lesz szó, attól előre elnézést kérek. Fő a biztonság!