Haier XShuai HXS C3 – a mosolygós kis béka

Komoly népszerűségre tettek szert a robotporszívók, csodát azonban ne várjunk, a működtetésükhöz kell az ember. – írta: bloggiold, 6 éve

Bevezető, tartozékok

Bizalmat ébreszt a vásárlókban, ha olyan gyártótól vesznek elektronikai terméket, amelynek logóját már korábban látták egy televízión, egy mosógépen, egy kenyérpirítón vagy bármilyen más eszköz előlapján. Az ismertségnek ára van, amit bizony a vásárlóval fizettet meg az adott cég. Az itthon ismeretlenek számító gyártók sokkal olcsóbban kínálnak jó minőséget és akár nagyobb tudást is.

Az ILIFE V5S Pro, amelyet két hónapon keresztül harcolt nálunk a mindennapi kosz ellen, édesanyám műtétje után, átköltözött az ő lakásába, a takarítás nyűgjét jelentősen megkönnyítve számára. A kis robotharcost nagyon megszerettük, ezért nem volt kérdés, kell egy másik gépiesített bejárónő. Porszívózni itthon én szoktam, de volt egy kis balesetem, amelynek egy hosszú munkaszünet és egy térdműtét lett az eredménye. Egy lábbal elég érdekes mutatvány a porszívó rángatása, erre azonban nem került sor, mert megérkezett Haier XShuai HXS – C3.

A Haier név sokak számára ismerős lehet, nekem is az volt, hisz ilyen típusú hűtőnk van. Történetük már 1920-ban elkezdődött a Sárga-tenger partján, Qingdao városában. Nemzetközileg ismertek egy befutott német hűtőgépgyártó céggel való együttműködés után lettek. A termékpaletta óriási, gyártanak mindenféle háztartási gépet, klímaberendezéseket, mobiltelefonokat, számítógépeket és még sorolhatnám napestig.

A robotporszívó mellé az alábbi kiegészítőket kapjuk:
– 1 db dokkoló állomás és a hozzá tartozó EU szabványú hálózati adapter,
– 1 db távirányító,
– 1 db hengerkefe,
– 1 db cserélhető betét a hengerkefe nélküli porszívózáshoz,
– 1 db 830 ml űrtartalmú porgyűjtő,
– 1 db 100 ml űrtartalmú víztartály,
– 1 db tartalék HEPA szűrő,
– 1 db jobbos és 1 db balos tartalék oldalkefe,
– 1 db mosható padlófényező párna (mop),
– 1 db tisztítókefe,
– 1 db használati útmutató,

A fenti képet megnézve, rögtön látszik a Haier XShuai HXS – C3 legfőbb erénye. Ez a lekerekített négyzet alakú kialakítás, hisz a sarkokhoz jobban odafér egy négyszögletes porszívó, mint egy kör alakú. Méreteit tekintve 340 mm széles, 340 mm hosszú, 90 mm magas és 3295 gramm súlyú, jóval robusztusabb, mint az ILIFE. amely két hónapos használat után édesanyám lakásában harcol nagy sikerrel a mindennapi kosz ellen.

A robot teste jó minőségű műanyagból készült, példás összeszerelési minőségben. A gép tetejét három fő elem uralja. Az egyik az aranyos kis békaszemek, ahol a HD videokamera is helyet kapott. A másik a digitális kijelző, amelyen a felső sorban megjelenik a kamera és Wi-Fi kapcsolatot jelző lámpa, az idő, a hetek száma, valamint az akkumulátor állapota. Az alsó sorban a következő érintésérzékeny gombok találhatóak: hangerőszabályzók, az automatikus takarítás mód és a Home gomb, amellyel dokkolóra lehet küldeni. A harmadik a portartályt takaró felhajtható ajtó.

A mosolygós kis béka elején a félkör alakú műanyag ütköző (Bumper) található, a beépített infra érzékelőkkel. A szenzorok érzékelik az akadályokat, a robot csak annyira közelíti meg az érzékelt tárgyakat, hogy az oldalsó kefe pont elérje a tisztítandó felületet. Ha mégsem jönne össze a mutatvány és nekimegy valaminek, akkor a gumírozott ütköző benyomódása ad tájékoztatást a porszívónak, hogy változtasson irányt. A gép hátsó részén lévő két nyíláson távozik a levegő, ami elég jól érződik. Tőle jobbra a ki-, és bekapcsoló gomb és a töltő csatlakozó kapott helyet, így dokkoló nélkül is van lehetőség a töltésre.

A robotporszívó alsó részén, elől találjuk a szabadon forgó bolygókereket, ami támasztó szerepet lát el, mellette két oldalt lévő fém lapok a dokkoló érintkezői, ezeken keresztül kapja a masina a töltést. A kivehető akkumulátor takarólemeze a szívónyílás felett látható. A két hajtott rugós gumikerék között található főkefe, amely 190 mm hosszúságú és a robot elején két darab oldalkefe, ezek együtt dolgoznak a hatékonyabb takarítás érdekében. A szívónyíláson van egy cserélhető műanyag betét, ha hengerkefe nélkül akarunk porszívózni, leszűkíti a szívónyílást. Mindkét betétet egy gumiköpeny veszi körül, hogy a szívóhatást minél jobban a padló felé irányítsa. Található még a jobb és bal szélen 4 db infra leesés érzékelő, ha a lépcső szélére ér a gép, irányt vált, nem esik le. Végül és nem utolsó sorban, a felmosáshoz szükséges lapos víztartály és a felette lévő padlófényező mop is a robot alján kapott helyet.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények

  • ILIFE V5S Pro robotporszívó

    Porszívó minden háztartásban van, de feltételezem, hogy kevés ember van a világon, aki szereti is használni őket.