Helsinki: gyönyörű város északon

Céges kiküldetés során egy hetet tölthettem el állítólagos nyelvrokonaink között. – írta: sh4d0w, 12 éve

A második túra

Amikor az időjárás engedte, mindig mentünk valamerre, de a második jelentősebb sétánk az volt, amikor a munkahelyünkről visszasétáltunk a szállodába. Ez egy szűk 5 kilométeres táv, emelkedőkkel és lejtőkkel tarkítva. Természetesen ekkor is talákoztunk egy nagy tóval, de ezt szerencsére nem kellett megkerülni, csak elmentünk mellette.

Ellenben meglátogattuk a helyi első osztályú futballklub, a HJK stadionját is, ahol éppen meccsre készülődtek. Ez is a Mannerheimintie-n van, csakúgy, mint az Operaház. Érdekes egyébként, hogy egyes épületek kivülről nem tűnnek nagy durranásnak, de belülről általában szépek, rendezettek. Az Operaház is valószínűleg ilyen, noha bent nem voltunk, de a Stockmann feliratú épület is hasonló. Belül szintenként különülnek el a termékcsoportok: az utcaszinten az illatszerek vannak, feljebb a ruhaosztály, egy szinttel lejjebb minden, ami műszaki dolog, a DVD-ktől és hűtőkig. Legalul a különböző élelmiszerek vannak, az italosztály külön részleget képez az egyéb élelmiszerektől.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt