Időutazás a ZX81-től napjainkig (1.)

Ki gondolta volna, hogy a ZX81-től idáig jutunk ennyi idő alatt? Talán még Gordon E. Moore sem... – írta: Hunork, 13 éve

Sinclair

Eme történelmi áttekintés útján kezdődjék is a cikk. Ott tartottam, hogy régi alkatrészeim listáját böngésztem. Egyik este azon elmélkedtem, hogy milyen más is volt minden akkor. Sokkal többet érintkeztünk személyesen, voltak PC-klubok, az akkori számítógépes magazinok hasábjairól kézzel ütöttük be a programok futtatásához szükséges kódokat, és voltak helyszínek, rendezvények, ahol a játékok úgy cserélődtek az emberek izgatott kezei között, mint manapság videokártyák a számítógépházakban.
Sokan talán még most is emlékeznek a nagy magyar csodára: a HT1080Z-re, egy kifejezetten iskolai személyi számítógépre. A Magyar Televízió jóvoltából gyors reagálásként felkerült a műsorra egy azóta is emlékezetes sorozat, a TV BASIC. Ekkor még a tévére köthető számítógépek voltak a köznép kedvencei, elérhető és megfizethető szórakozási lehetőségük, és ez vált sokunknak később igazi szenvedélyünkké, hiszen akkor most nem ezt a cikket írnám, és ti nem ezt olvasnátok.
Ekkor még igen fiatal voltam, emlékszem, a középiskolába jártam, mikor megkaptam első számítógépemet, egy Videoton TV Computer -t. De ne szaladjunk ennyire előre, mert az ismerkedés az informatikával korábban kezdődött, ehhez vissza kell mennünk egészen a Sinclair céghez.

1981-et írunk, kedves olvasóim! Ronald Reagan, egy nyugdíjas színész az USA elnöke, ebben az évben indul útjára a közkedvelt MTV zenei csatorna, és közben dúl az iraki-iráni háború, valamint ebben az évben alakul meg a Metallica! És történik még valami, egy igen jelentőségteljes csoda is: Angliában piacra dobnak egy picike, csúnyácska szerkezetet, a ZX81 személyi számítógépet.

UPDATE: A készülék elődje 1980-ban debütált, és megvásárolható volt Kit-csomagban is, ami egyet jelentett azzal, hogy a vásárlónak kellett összeszerelnie (és forrasztania!) a masinát. A következőkben bemutatásra kerülő ZX81 abban különbözött csak tőle, hogy a ZX80 12 integrált áramkörét (a processzoron és a memórián kívül) egyetlen ULA áramkörbe integrálták. Így a ZX81 előállítása olcsóbb lehetett.

A ZX81 egy igen kisméretű, érintőgombos személyi számítógép volt, melyet a Sinclair Research fejlesztett és gyártott Angliában. A cég vezetője Sir Clive Sinclair, brit vállalkozó és feltaláló. A zsebszámológépek fejlesztése és gyártása után úgy gondolkodott, hogy kell egy olyan univerzális, kis helyen elférő számítógép, melyet elsősorban a nem professzionális vásárló közönségnek szánnak, akik így olcsó eszközhöz juthatnak a számítástechnikával való ismerkedéshez. Kevés alkatrészből készült, kijelző természetesen a tévé készülék volt, melyen a kép szürkés-fekete árnyalatban jelent meg. Az adatokat és programokat magnókazettákon keresztül lehetett tárolni, másolni, betölteni. 1 KB memória gondoskodott a programok futtatásáról, és a gép belsejében a processzor 3,25 MHz-en dolgozott. Ezenfelül az apró fekete masina tartalmazott egy speciális programnyelvet is, a Sinclair Basic-et.
A memóriát utólag lehetett bővíteni: 16, 32, és 64 Kb-os egységek formájában. Hatalmas sikert arattak: másfél-millió darabot gyártottak le belőle! Gondoljuk csak el: nálunk még keményen a hurka reklám és a Pom-Pom meséi voltak a nézettségi mutatók vezetői a tévében! :) A ZX81 aztán elindult világhódító útjára, betört az Egyesült Államokba is, ahol licenc alapján gyártották, sőt, sok helyen engedély nélkül is készítették különböző klónjait. Rengeteg szoftver vált hozzáférhetővé magnókazettán, többek közt assemblerek, Pascal-fordítók, szövegszerkesztők, táblázatkezelők és rengeteg játék. Több ezer szoftver született, ezek egy része nyomtatásban jelent meg, a fentebb már megfogalmazott programlisták formájában.

Utódja a méltán világhírű Sinclair ZX Spectrum lett. Egy évvel később már meg is jelent, bár a processzor csak hangyányit lett gyorsabb, egészen 3,5 MHz-ig tornázták fel a sebességét, viszont a memória mérete 16 vagy 48 KB lett. Ennek a készüléknek gumibillentyűi voltak, melyekkel a BASIC utasítások az adott gomb lenyomására automatikusan megjelentek. (pl. PRINT -hez elég volt lenyomni a P-t!) A programokat és adatokat továbbra is hagyományos audiokazettán lehetett tárolni. Itt arra törekedtek a mérnökök, hogy bármilyen kazettás magnetofonnal működjön, és az eltérő minőségek ellenére a programok betöltése meglehetősen megbízható volt. A legfőbb változást a megjelenítő hozta, hiszen ezúttal a kép már színesben pompázott, igaz csak 24 sorban, 32 oszlopban, és mindössze 8 színnel, bár a fényes (bright) üzemmóddal 15 árnyalat állt rendelkezésre. Továbbfejlesztett változata jobb hanggal és grafikai képességekkel TS2068 néven jelent meg a tengerentúlon. A Spectrum megért öt fejlesztést, kiadást, ezek +, 128k, +2, +3, végül +2A/+2B jelölést kapták.

Ebben az időben az USA-ban javában hódított a Commodore által készített számítógép, és ennek köszönhetően hatalmas verseny alakult ki Európában és Amerikában egyaránt, amit a mai Intel vs. AMD csatához lehetne hasonlítani.
A ZX Spectrum-hoz készült programok igen sokrétűek voltak: léteztek fordítóprogramok, szövegszerkesztők, adatbázis-kezelők, rajzprogramok és természetesen játékok. (Számomra a legemlékezetesebb a Rocky Horror Picture Show volt.) Nagyon sok, ma is aktív programozó, játékfejlesztő ekkor kezdte pályafutását: például Peter Molyneux, a Bullfrog Games (Populous, Syndicate, Theme Park, Dungeon Keeper) és a Lionhead Studios (Black and White) alapítója, és Dave Perry, a Shiny Entertainment alapítója (Earthworm Jim, MDK, Enter the Matrix).

(Érdekességként jegyzem meg, hogy Sir Sinclair 2010-ben azt nyilatkozta, hogy személyi számítógépet egyáltalán nem használ, még az e-mailjeit is a telefonján intézi...)

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • Az online póker jövője

    Vérvörös lapok, lángoló pakli, s az ördög osztja a lapokat: mit hoz a következő 10 év az online pókerben?

  • A TRON univerzum

    "Mi rejlik odabent? Kódok, kódtöredékek? És mi van, ha ezek egyesülnek?"

  • A 3Dfx öröksége

    10 éve vásárolta meg nagy riválisának összes szellemi szabadalmát és tárgyi tulajdonát az Nvidia.

Előzmények