Ignition - árkád autóverseny

Vigyáááázz kicsúszoool! Előőőzd már meg! Car_ramba! Hangzott-hangzik minden menet során. – írta: akaido, 6 éve

[RIOS ERROR] [RIOS ERROR]

First Gear

Sokunknak, akik szeretnek játszani - még így hatvan felé közelítve is - akadhatnak kedvenc játékaink. Fiatalon valamiért megkedveltük, ez volt az első "cerelem", nosztalgikus emlékek fűződnek hozzájuk.
Nekem is nehéz szavakkal leírni azt az élményt, amikor először játszottuk a fiammal az Ignition autóversenyt valamikor a 2000-es évek elején. Azonnal rajongói lettünk. Ő tudta (tudja!) játszani, én szeretem. :) Sima billentyűzettel irányítottuk, no kontroller... no kontroll. Ezt éreztük, és érezzük ma is, ebben az egy menetben három körig tartó, állandó mosolyra késztető játékban. Szerencsére még a kedvem is úgy látja jónak, hogy játsszam vele, így évente legalább egyszer végigtolom.

Second Gear

- Kezdjük egy kis történelemórával?
1997: A Peter Zetterberg, Michael Brunnström, Carl Lundqvist által '93-ban alapított UDS svéd csapat alkotása a játék.
Érdekes módon a cég profiljába az autóversenyzős játékok előferdültek: Screamer Rally, Hot Wheels Micro Racers (RE-Volt ős?), Monster Jam: Maximum Destruction, WRC: FIA World Rally Championship Arcade.
- Árkád áruház, pláza cicázás.
Nos kérem! Besenyő.M. Ign_win.exe (ezzel indítható a játék) aki vagyok, megmondom, hogy eb, aki az Árkádban vett arcade kanalát meg nem eszi! Hát, nem, ugye? Bekajáltuk mi is az Ignition játékot, nagy flammolással.
Aki nem pályázik szimulátor babérokra(említett úriember lányát tanítottam, azért bátorkodtam linkelni), annak ez a játék igazi élmény_autózást hozhat.

Third Gear

Besenyő M.bácsi, nyomod már? Kéérem! Merüljünk már bele a részletekbe, nem, ugye?
- A játékban kisautókat irányíthatunk. Nézzük is őket sorban a Novice, azaz a kezdő szinttől (a többit meg kell nyerni, fejlődési effek_tus van kéérem!):
1.- Spoilerrel kezdjem? Az iskolabusz, bár sok spoiler nincs rajta, de a kedvenc jármű.
Miért is? Ha gyorsítasz, visítanak a bent ülő gyerekek, vagy azért, hogy szeretnének már kiszállni, mert annyira veszélyesen vezetsz, vagy mert annyira uccsó vagy, hogy már sírnak bánatukban. 180 végseb, turbóval (az is van ám!) 280, ami 6 másodperc alatt visszatöltődik.

2.- COOP, na nem az Árkád konkurense, hanem a kocsegár neve. Nagy kópé :) (nem a Skáláé), kicsi, gyors, mindenhol elfér a nagy behemótok között.190 a végseb, de turbó kúppal 280 is lehet, ami 5 másodperc múlva újratölt.

3.- Evac, Dzsungel Jeep, ami megment az utolsó helytől... ha jól nyomod...az injectort..akarom mondani az injekciót...165 a végseb, az 5 mp-es visszatöltésű turbóval 245.

4.- Enforcer, az elfogó zsernyák, zsaru, rendőr, csendőr, pandúr bandi... A turbóval 305-tel is tud üldözni, de sajna csak 7 mp múlva használható újra.

5.- Bug. Program hiba autó, na ez a király, nem a (szomszéd) Kat_ica! 300-zal is turbózik a "kódsörök" között, hogy "felszarvazzon" egy orrszarvú_bogarat.

6.- RedNeck, "Vörös Csepeeel zúgjon a" ...turbód 30x10-zel. Igazi Hot_Rod..Stewart...

7.- Smoke, a szmokingos, havannai szivaros, meg_törhetetlen Kiss Norbink, with Dizel Power.

"Richard Gere"

8.- Banana (Joe). A kezdő (Novice) ligát teljesítők választhatják, szétkap minden ellenfelet, akár Jamon Serrano...a sonkájával.

9.- Monster, a minden ellenfélen átgázoló Szörnyeteg Lajos, ha az Amatőr versenyszintet teljesíted, elérhető lesz. 315 a turbokrucifix maxa.

10.- Vegas,Viva Las Vega_s, a zabolátlan, törvényen kívüli Z.Z.Top, Z.Z.Labor...talán már zizisedek? amikor a Sátáni Sopánka halálkacajjal 330-cal turbózok. Elérhető, ha Pro szinten teljesíted a versenyt.

11. Ignition, a gyújtógyertya!
Aranylábú gyerekek! ööö... sofőrök! Ha a Mirrormode_tükröt_reflexből vakuzzátok, akkor tiétek a Lángoló Gyújtógyertya!

Eddig volt a laza rész, most jön egy 180 fokos kinyíró halálkanyarral a mély víz, a 'la Snake Island!

Szint_erezés, módok, pályák

A menüben, a beállítások között ki-bekapcsolhatók az Obstacles, a pályákon lévő akadályok: legördülő sziklák, pocsolyák, villámok...

Teljesítendő szintek:
Minden verseny 3 körön át tart.
- Novice
- Amateur
- Pro
- Mirror: minden pályát fordított menetirányban kell végigvinni. Ha megismerted az eddigi szintek alatt a pályákat, és ha úgy gondolod már GPS, hegyi vezető kutya, tájoló és térkép sem kell, mert álmodból felkeltve is kívülről ismered őket, akkor rájössz, hogy erősen tévedsz.

Módok
- Single Race: gyakorlásra, pályákkal való ismerkedésre.
- Championship: A szinteket ezen a módon kell teljesíteni. Pontokat kell gyűjteni mint a F1-ben, és ha a legtöbb pontot gyűjtöd szintet léphetsz.
- Time Trial: A Ghost car idők ellen kell versenyezned.
- Pursue Mode: Az utolsó pár nem előre fut, hanem az uccsó kocsi "szépen" felrobban az épp befejezett kör végén, tehát afféle bringás kieséses pályaverseny.

Pályák, bekapcsolt Obstacles opcióval:
- Moosejaw Falls: Hegyi pálya. Traktor a cél előtt, vasúti átjárónál vonat!, villámok, pocsolyák. Pályalevágás (csalás) is lehet.
- Gold Rush: Akadályok: Ciklon a rajt után, gördülő sziklák, aranyszállító csillék, a városban keresztforgalom!
- Snake Island: Akadályok: Légpárnás Hovercraft a célnál! 180 fokos kanyar, ahol a vízbe zuhanhatsz, szerpentin utáni hidat elhagyva bug van a táblánál.
- Lost Ruins: Akadályok: Vízesések, rád eső és szétnyomó sziklák, óriási ugrató a cél előtt.
- Yodel Peaks: Akadályok: "Havas John pályája", minden csúszik, jeges, lavinák, eltévedhetsz, ha nem jól veszed a kanyart.(ilyenkor legalább a"wrong way" figyut megkapod)
- Cape Thor: Akadályok: Kinyíró kanyarok, vulkánok, nehéz ugratók.
- Tokyo Bullet: Akadályok: Egyszerűen eltévedek annyi a hasonló pályaszakasz, beláthatatlan ugratók, kanyarok.

Multiplayer:

A program fejlesztésre szoruló része lenne, ha még létezne az UDS.
- Osztott képernyős mód van, de azt nem javaslom, az irányítás egy billentyűzetről nem kényelmes. Kontroller javasolt.

- Windows XP alatt próbáltuk 2011-ben egy iskolai vezetékes hálózaton 3 gépre telepítve; az IPX/SPX kapcsolat engedélyezése után az Ignition hálózati játék működött!
Olbaidhun kollégával -külön köszönet neki- próbáltuk Hamachival is, de akkor nem sikerült a netes kapcsolatot létrehozni.

Full HD Ignition!

1997-ben nem gondolták volna.-->olbaidhun érdeme.
Műxik Win7 profi 64 bit alatt is az Ignition.
Letölteni:
dgVoodoo2 valamelyik verziót Nem mindegyikkel megy sajna. Nekem 1.5b-vel igen.
Kell az ignition_3dfx.exe--->[gugli drive link]
"Kopi evriszing" Ignition mappába majd futtasd a dgVoodooSetup.exe-t.
A vooodoo setup ablakában a Glide fülön megváltoztatni a "Resolution" -t.
A windows mappába bemásoltam a glide.dll fájlokat.
Ezután az ignition_3dfx.exe-vel indul a játék.
Mod:
Gyok2 kolléga abszolút nem gyök2-es! nGlide-os megoldása is tökéletesen játszhatóvá teszi az Ignition-t FHD-ben!
A lényege hasonló, mint a dgVoodoo-s, hiszen itt is a megfelelő javítást le kell tölteni-kicsomagolni a myabandonware oldaláról, majd bemásolni a játék mappájába, van x64-es patch is! Az nGlide-ot is telepíteni kell, majd a Windows\SySWOW64 mappában az nglide_config.exe-vel állítsátok be a játékot!

Tippek haladóknak:

Rendkívüli köszönet illeti András fiamat, aki 28 évesen ismét végigvezette az egész játékot, és így készült el ez a rész.

- Az alábbi szöveg elsősorban azoknak szól, akik egy fokkal komolyabban szeretnék venni az Ignitiont. Figyelem, ebben a játékban számos bug(lehet csak a mi verziónkban), levágás található és az autók viselkedése is bizonyos mértékig kihasználható. Az itt leírtak negatívan is befolyásolhatják a játékélményt. Ez alatt annyit értek, hogy akár túl könnyűvé is válhat versenyezni az AI ellen, leginkább a két alacsonyabb nehézségen. Pro és Mirror szinten egy kicsit más a helyzet (lásd lejjebb).
- Az Ignitionben az irányítás leginkább a távirányítású autókéhoz hasonlít két fő tekintetben:
1. gyorsan felveszik az utazósebességet,
2. általában véve túl könnyen kanyarodnak az autók (billentyűzettel mindenképp).
Ezt azért fontos megemlíteni, mert minden Ignitiont játszó ember szembesül azzal, hogy össze-vissza lehet farolni(na én így játszom). Azonban sajnos (vagy nem) a haladó Ignitionösnek pont az ellenkezőjét érdemes tenni.
Próbaképp ajánlom a Snake Island alsó, hosszú egyenesét; ha hiba nélkül megyünk rajta végig, az autó utazósebessége megnő ahhoz képest, mint mikor elkezdte az egyenest (tehát pl. 175-ről 182-re). Ennek a turbóhoz semmi köze! Minden autó önmagától gyorsul szó szerint a végtelenségig, ha nem hibázunk (1. és 2. képek).

- Tehát némi plusz sebesség érdekében érdemes a lehető legtisztábban vezetni. Ez nyilván ellentmond az Ignition (valószínűleg) ideális játékállapotának, ami egymás széjjel szívatása. Mindenesetre az igazán gyors haladás ezt a tisztább játékmenetet kívánja meg.
- A probléma ott lép fel, hogy billentyűzettel ezt nehéz hosszú távon, pontosan kivitelezni, egyszerűen túl érzékeny az irányítás. Ezért azoknak, akik időket akarnak döntögetni, erősen javaslom a kontroller használatát, azon belül is az analóg vezérlést (a két középső hüvelykujjas joystick). Sok problémás kanyar oldható meg farolás nélkül így. (A játék steames verzióját nem próbáltam, nem tudok nyilatkozni afelől, hogy támogatja-e a kontrollert, vagy nem.)
- Egy másik fontos sebességet érintő információ az, hogy minél hátrébb állunk, annál inkább segít a játék felzárkózni azzal, hogy növeli az autó utazósebességét. Tehát ha elsők vagyunk, akkor alapból megyünk 175-nel, ha utolsó, akár 190-nel is már csak a helyezésből kifolyólag.
- Pro és leginkább Mirror nehézségen a Vegas autó kicsit túl van tuningolva, pont annyira, hogy a szokásosnál nehezebb legyen elbánni vele (jobban kanyarodik, kisebb eséllyel veszít sebességet ütközés esetén, csak simán gyorsabb. Éppen ezért állíthatjuk, hogy a játék közvetett módon ösztönzi a felhasználót arra, hogy "csaljon", levágásokat találjon. Ezek listája következik most. Néhány kizárólag az Ignition autóval oldható meg, vagy nagyon ritkán a Vegassal, ha épp hatodikok vagyunk (tehát van segítő többletsebesség).

Levágások

- Moosejaw Falls
- A nyilvánvalón kívül (vonat és traktor) nincs olyan tényleges levágás, amely nem a pálya vonalvezetéséből adódik. A továbbiakban ezeket ki is hagyom, hacsak nem elengedhetetlen részei egy gyors időnek. A Moosejaw Falls kivétel abban a tekintetben, hogy nem mindig jó tisztán menni. EGYENES repülés közben az autók tartják a sebességüket, turbót beleértve. Ezért ha szállás után megpattanunk egy buckán, átvihetünk némi fórt. Például a szurdok feletti ugratónál aknázható ki így az autó viselkedése (1. videó), de ugyanúgy a lenti szurdok buckáin, vagy bármelyik más pálya hasonló terepén.


1. Saját videó

- Ne közvetlenül a fahíd előtt turbózzunk, hanem még az előtte lévő domb aljában. Kirepülünk kb. 260-280-nal, és pont a fahídra érkezhetünk, ahonnan jó 200-zal továbbpattanva máris nyertünk némi időt.
Bónusz: a videó második felében lévő ugratás nem rövidítés hanem épp hosszabbítás. A Moosejaw Falls-on ez maximum buliból jó, de a következő pályán már komolyan alkalmazható. Minden pályán, ha leesünk valahova, csak egy fix távolságon belül robbanunk fel. Ha azt túlugorjuk, szabadon mehetünk tovább.

- Gold Rush

- Amint az a lenti, 2. videón is látható, az előbb említett technika itt elég súlyos levágást eredményez. Ha a nagy ugratóból inkább balra szállunk ki és a kb. pont a világosabb murvára érkezünk, nyert ügyünk van. Billentyűzettel ezt különösen nehéz pontosan megcsinálni, mert EGY határozott, jól irányzott mozdulatra van csak idő kigyorsítás előtt.


2. Saját videó

- Snake Island
- Itt először is egy bugra hívnám fel a figyelmet. Az alsó egyenesben, ha a híd után nagy sebességgel szállunk el, könnyen el lehet akadni a kék hirdetőtáblában (legalábbis valami a körüli textúrában, vagy láthatatlan falban). Az egyetlen levágás utána következik (3. videó).


3. Saját videó

- Lost Ruins
- Kizárólag az Ignition autóval lehet trükközni. Igen, az utolsó ugratónál. Mondani sem kell, érdekfeszítő végeredményei lehetnek annak, ha 380-400-as tempóval pattanunk föl a játék legnagyobb ugratójából egy szűk S-kanyarba. Ms_Haunter videó menete remekül illusztrálja a teendőt. Gyorsításkor inkább jobbra helyezkedjünk, és célozzuk meg a lenti murvafolt kb. jobb szélét. Egy leheletnyit balra ugrassunk ki. Ha minden jól ment, egy piruettel át lehet repülni az első két kanyaron.

- Yodel Peaks
- Billentyűzettel itt elég nehéz, mivel a hó csúszik, és a síugrósáncon kívül nincs számottevő levágás. Ez utóbbi is nehéz, mivel alig van irányításunk a kocsi fölött lefelé siklás közben. Ameddig kiugratáskor egy kicsit jobbra néz az autó orra, rendben vagyunk (4. videó).


4.Saját videó

- Cape Thor
- Az utolsó két pályára kevésbé nyilvánvaló és jóval nehezebb levágások maradtak. A Cape Thor-on Ignition autóval át lehet ugratni az egész havas-szerpentines részt (mellékelt képek).

- A lenti 5. videón látható módon tartalékoljuk a turbót a hajtűkanyar utánig. Remek vizuális jel a jobb oldali fal: ha már fekete mellettünk, lehet turbózni, neki a középső sziklának. A sebességet át lehet vinni az ütközés ellenére úgy, hogy kicsit jobbra fordítjuk az autót ütközés előtt, de utána a korlát mellett egy gyors, határozott mozdulattal kell kiszállni a pályáról és vissza. A vulkán előtti egyenesen landolunk.


5. Saját videó

-Tokyo Bullet
- Itt kettő rendkívül nehéz levágás található, kizárólag Ignition autóval hajthatóak végre. Az első még nagyobb százalékban jöhet össze, a startnál. A következő lépések ajánlottak.
- A pálya közepén turbózni.
- Az első kanyar előtti kisebb dombról repülünk el (6. videó).


6. Saját videó

- Az elrepülés pillanatában érdemes úgy intézni, hogy az autó orra balra álljon.
- Ahhoz, hogy tényleg átkerüljön az autó az első kanyar rosszul illesztett textúráin, ajánlott jobbra kanyarodni a folyamatos ütközések alatt.

- A végeredmény változó. Van, hogy az utcalámpáról pattan le az autó az utak közé, van, hogy minden gond nélkül átrepül szembe, van, hogy az útlezárásos kocsiknál érkezik az autó az útra, de felrobban, satöbbi. Ha összejön, akkor átrepültünk szembe, vagy ott éledünk újra.


7. videó_második levágás

- A fenti, 7. videóban még ennél is jóval nehezebb dolgunk van. Ha nem is pixelre pontos, de elég precíz ugratás szükséges. Lényegében az egész kacskaringós középső rész átugorható úgy, ha a pálya egyetlen ugratójába beleturbózunk, és a fent látható módon beleütközünk a falba. A cél az, hogy a lenti kanyar mellett robbantsuk fel az autót. A következőknek ideális történnie:
- Az ugratóból 360 felett érdemes kirepülni.
- Földet érni kb. a lenti balosban fogunk, az autó orra forduljon balra.
- A falba kb. jobb farral érdemes ütközni.
- Minimálisan megpattan az autó még a fal előtt. Pont annyira, hogy a falra már olyan magasan érkezzen, hogy a textúra tetejét érje az autó, és az kidobja a lenti pályaszakasz mellé (legalábbis valami hasonló történik).
- Ha véletlenül (vagy nem) sikerül, a lenti jobbosnál éledünk újra. Lehetséges rögtön a lenti útra is ráugratni, de az veszettül nehéz. Saját tapasztalataimból mondom, hogy nagyobb százalékban sikerül a levágás, ha inkább a "biztosabb" felrobbanásra hajtunk.

-Remélem, hasznos lesz, azoknak is, akik esetleg belevágnak újra, vagy új versenyzőként!

Egyebek:

- Sokáig bújtam a https://retroujsag.com/ oldalt, és ott találtam cikkeket az Ignitionról: A CD GURU '97/6-os számban, a PC-X '97/11-es számban. Aki tudja, hol jelent még meg, jelezze majd.

- Facebook oldal is van.
- Fórum a GOG.com-on

- 2004-ben az UDS cég megszűnt, így abandon játék lett egy darabig az Ignition.
- Mostanában ismét található a Steamen Ignition 10 Euróért.
- Nekem sikerült itthon a héten megrendelnem a https://www.retro-games.hu oldalon, malacom volt, évek óta kerestem az origit.

- prohardver fórumon Ignition topik

- A korábban megszűnt Gamer fórumon volt külön topikunk, ezért gondoltam, "reinkarnálom".

Egyéni időcsúcsaim, a speedrun.com időkkel nem tudok versenyezni, pláne már így 56 fölött.
Ignition autó, Pro Time Trial:

Moose Jaw Falls pálya: 1:50.47

Gold Rush: 1:27.10

Snake Island:2:08.57

Lost Ruins:2:36.01

Yodel Peaks: 2:28:56

Cape Thor: 2:05:69

Tokyo Bullet 2:30:37

-Egy apró kitekintés:
Hasonló játékok, amiket ismerek: Lego Racers, RC Cars, Smash Cars, Re-Volt, WRC Powerslide

A cikk "aprópopóját" ihlető szerzemény:

A gyújtó_gyertya adjon néktek megvilágosodást a játékban!

Azóta történt