ILIFE V5S Pro robotporszívó

Porszívó minden háztartásban van, de feltételezem, hogy kevés ember van a világon, aki szereti is használni őket. – írta: bloggiold, 7 éve

Bevezetés, tartozékok

A svéd Electrolux cég mutatta be az első robotporszívót még 1997-ben. Az igazi áttörést azonban az iRobot érte el a 2002-ben piacra dobott robotporszívójával, amit Roombának neveztek el. A cég egyébként először az űrkutatásban használható robotok megalkotásába kezdett bele, majd az amerikai hadsereg beszállítójaként dolgozott tovább. Az iRobot és a Roomba nevek etalonnak számítanak és egyet jelentenek magával az önműködő porszívóval, ennek megfelelően az áruk is igen magas.

Vannak jóval kedvezőbb árcédulával rendelkező alternatívák, mint például legújabb szerzeményem, az ILIFE V5S Pro Intelligent Robotic Vacuum Cleaner. Az ILIFE shenzeni székhelyű gyártó, aki idén ünnepelte tizedik születésnapját, egész komoly és jó minőségű termékkínálattal rendelkezik.

Csomagolás tekintetében biztosra mentek, egy újrahasznosított kartondoboz rejtette a fehér tárolódobozt, amibe a készüléket és a tartozékokat csomagolták.

A tárolóegységben precízen elhelyezték és becsomagolták a robotot valamint a tartozékokat.

A robotporszívó mellé az alábbi kiegészítőket kapjuk:
– 1 db távirányító és a hozzá való 2 db AAA elem,
– 1 db dokkoló állomás és a hozzá tartozó EU szabványú hálózati adapter,
– 1 db 300 ml űrtartalmú porgyűjtő,
– 1 db 300 ml űrtartalmú víztartály,
– 2 db tartalék HEPA szűrő,
– 1 db jobbos és 1 db balos tartalék oldalkefe,
– 2 db mosható padlófényező párna (mop),
– 1 db tisztítókefe,
– 1 db használati útmutató,

A robotporszívót kezünkben tartva érezhető a jó anyagválasztás, az összeszerelési minőség hibátlan, egy masszív és jól megépített készülékről beszélhetünk. Az arany-fehér-fekete színkombináció elegáns, szerethető külsőt kölcsönöz a kis kedvencnek. Paramétereit tekintve a kör alakú robotporszívó 2050 gramm tömegű, 306 mm átmérőjű és 76 mm magasságú.

A V5S Pro felső része letisztult, a fekete műanyag csík közepén egy érintésérzékeny CLEAN feliratú gomb található, mellette két oldalt 6 darab visszajelző LED lett elhelyezve. A PUSH feliratot megnyomva nyitható ki a D alakban felnyíló műanyag fedél, ahol a porszívó portartálya, vagy felmosás esetén a víztartály kapott helyet.

A robot eleje félkör alakú műanyag ütközővel (Bumper) van ellátva, ide kerültek beépítésre az infra érzékelők, amelyek a porszívó előtt lévő tárgyakat térképezik fel. Amennyiben valami oknál fogva a szenzorok nem vennék észre az akadályokat, úgy az orr rész benyomódása ad tájékoztatást a porszívónak, hogy változtasson irányt. A gép lassít, csak annyira közelíti meg az érzékelt akadályokat, hogy az oldalsó kefe pont elérje a tisztítandó felületet, így nem marad koszos a felület. Jobb oldalra került az áramtalanító kapcsoló és töltő csatlakozó, dokkoló nélkül is van lehetőség feltankolni árammal a kicsikét.

Sokkal látványosabb az ILIFE alsó része. Elöl találjuk a 360 fokban elforduló kis kereket, két oldalt mellette az akkumulátor pozitív, illetve negatív kivezetését a dokkoláshoz. A széleken a háromágú oldalkefék kaptak helyet, melyek egymással szemben forognak és a szívónyílás felé lökik a szennyeződést. A szívónyílás alsó és oldalsó részét puha gumiköpeny veszi körül, hogy a szívóhatást minél jobban a padló felé irányítsa.

Az előrehaladásért felelős 2 db rugós gumikerék mellett a jobb és bal szélen 4 db infra leesés érzékelőt is beépítettek, ha például a lépcső szélére ér a masina, automatikusan megáll, nehogy leessen. A HEPA szűrő által átszűrt levegő az alsó részen lévő bordázott nyílásokon távozik, amely felett és alatt a felmosó felerősítéséhez szolgáló furatok vannak.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények