iPod Touch fejlődéstörténet

Az iPod Touch egy multimédiás zene és videólejátszó készülék, melynek fejlődését mutatom be. – írta: telescreener, 12 éve

iPod Touch az Apple Inc. által készített multimédiás zene- és videólejátszó készülék.

Az első ilyen készüléket 2007-ben mutatták be és jelenleg a negyedik generációnál tart, hiszen a cég időről időre aktualizálja és frissíti a terméket mind szoftveresen mind hardveresen.

Első generáció

Az első generációs iPod-ot 2007. szeptember 5-én mutatták be.
Ez volt az első iPod Wi-Fi-vel és érintőképernyővel. Ezzel az újítással közvetlenül lehetett zenét vásárolni a készülékre az iTunes-on keresztül.

A legelső készüléken iOS 1.1 volt, amely még nem tartalmazta az AppStore-t így alkalmazások hivatalosan nem voltak rátölthetőek. Az első nagyobb szoftverfrissítés 2008 júliusában jött meg, az iOS 2.0-val.
Az iPhone használók ezt ingyenesen kapták, míg az iTouch használóknak 10 USD-t kellett érte fizetniük. Természetesen a szoftveres alverziókat ingyenesen kapta mindenki. Aki úgy döntött, hogy nem frissít 2.0-ra 1.1.4-ről annak kiadtak egy hibajavító csomagot az 1.1.5-öt, amely az iOS 1 „legújabb” kiadása.
Az új szoftver számos újítást tartalmazott, melyek közül a legfontosabb talán az AppStore volt, így elérhetővé váltak legálisan a harmadik féltől származó alkalmazások. Ezen felül sok más kisebb funkció is életre kelt, mint pl. az e-mail csatolmányok olvashatósága (Office, iWork) illetve a videók is forgathatóvá váltak.
A legmagasabb elérhető iOS verzió a 3.1.3.

A gyártását az új bemutatásakor azonnal beszüntették.

Specifikációk
• CPU: Samsung S5L8900 412 MHz
• Memória: 128 MB DRAM
• GPU: PowerVR MBX Lite
• Hang Chip: Wolfson Microelectronics WM8758BG
• Kijelző: 3,5" 480x320 163ppi 18-bit színmélység
• Háttértár: 8, 16, 32 GB flash memória

Második generáció

A második generációs iPod Touchot 2008. szeptember 9-én mutatták be.
Az iPhone 3G-hez hasonló hardverrel rendelkezik, de annál a processzora erősebb. Új funkciókkal rendelkezik és ezen felül a design is megújult.
A legújabb modellhez hasonlóan itt került elő az általam szappantartónak hívott formaterv. Került bele Bluetooth modul is, de ez kezdetben le volt tiltva. Ezen felül fizikai hangerő gombokat és beépített hangszórót is kapott, amely a készülék oldalán helyezkedik el.

Az első verziót iOS 2.1-gyel szállították, amely folyamatosan frissült. 2009. június 17-én kiadták az iOS 3.0-t amelyet 5 USD-ért lehetett telepíteni az iPodra. Ez a frissítés engedélyezte a Bluetooth-ot, illetve ami maga a rendszer nagy újítása volt a másolás, beillesztés funkció is elérhetővé vált.

Erre az elérhető legmagasabb szoftververzió a 4.2.1 volt. Természetesen mint ahogy az Apple-nél megszokhattuk a régi készülékre kiadott új szoftver újdonságai közül nagyon sok le van tiltva, amelyekre ha úgy érzed szükséged van késztetnek, hogy vedd meg az újabbat.

Specifikációk
• CPU: Samsung S5L8720 533 MHz
• Memória: 128 MB DRAM
• GPU: PowerVR MBX Lite
• Hang Chip: Cirrus Logic CS4398
• Kijelző: 3,5" 480x320 163ppi 18-bit színmélység
• Háttértár: 8, 16, 32 GB flash memória

Harmadik generáció

Eltelt egy év és jött a modellfrissítés 2009. szeptember 9-én bemutatták a harmadik generációt, de az eddigiekkel ellentétben nem a teljes második generációt vonták ki a forgalomból, hanem csak a 16 és 32 GB modelleket, a 8 GB-ost tovább gyártották, és egy olcsóbb alternatívaként ajánlották a vásárlóknak akkor még azonos szoftverrel. A 16 GB-ost megszűntették, tehát valódi 3. generációs iTouch-ból csak 32 és 64 GB készült, és az alapszoftver az iOS 3.1 lett.
A hardver is frissült, azonos hardvert kapott az iPhone 3GS-el, és a telefon és üzenet funkcióin kívül mindent megkapott. A design nem változott az előző modellhez képest, így könnyen összekeverhetőek. A különbséget kívülről csak a maximális szoftver verzió alapján tudják eldönteni, illetve a hátlapon a 3. generációs iPod modell száma A1318.
Erre a készülékre és a második generációsra is iOS 3.0-tól teljesen ingyen járnak a frissítések, és a főverziók is, így nem kell fizetni az update-ért iOS 5.1.1-re amely erre a készülékre elérhető legmagasabb szoftververzió.

Specifikációk
• CPU: Samsung S5L8920 600 MHz
• Memória: 256 MB DRAM
• GPU: PowerVR SGX 535
• Hang Chip: Cirrus Logic CS4398
• Kijelző: 3,5" 480x320 163ppi 18-bit színmélység
• Háttértár: 32 és 64 GB flash memória

Negyedik generáció

A legújabb jelenlegi generáció a negyedik, amely nagyobb változás volt az előző generációkhoz képest. Ezt 2010. szeptember 8-án adták ki.
A design változott egy kissé, eltűnt a fekete műanyag borítás az antennákhoz, és két kamerát is kapott. A kamerákkal lehet használni a FaceTime funkciót és a Skype-ot is. A hátlapi kamera 720p HD videók rögzítésére képes.
Új hardvert kapott, és ezen felül új retina kijelzőt is. Mivel az előző generációnak nem volt 8 GB-os változata, így új olcsóbb modellt kellett készíteni, Tehát a 4. generációs iPod 8, 32 és 64 GB méretben volt elérhető. Kapott beépített hangszórót és immár 3 irányú giroszkópot is.
2011 októberétől, fehérben is elérhetővé vált. Ez az első iPod Touch amelyet fehérben is kiadnak. Ez a készülék jelenleg is gyártásban van és bejelentették, hogy elérhető lesz rá az iOS 6 is.

Specifikációk
• CPU: Apple A4 800MHz
• Memória: 256 MB DRAM
• GPU: PowerVR SGX 535
• Hang Chip: Cirrus Logic CS42L61
• Kijelző: 3,5" 960x640 326ppi Retina Display 24-bit színmélység
• Háttértár: 8, 32 és 64 GB flash memória

A jővőben a terméksorozat folytatódik és valószínűleg szeptemberben jön az új modell.

Köszönöm a figyelmet!

Azóta történt

  • iPod Classic 7 2017-ben

    Óriási tárhely, jó üzemidő, egyszerű kezelhetőség és még néhány unaloműző is helyett kapott benne.