Erősítő

Lassan már négy éve, hogy megírtam a harmadik bemutatómat az aktuális hangrendszeremről, illetve az egyes komponensek tulajdonságairól. Az eltelt idő óta sok minden változott, de egy elem ismét maradt, az pedig a hangsugárzó pár.

A Marantz PM4000-es erősítő jó szolgálatot tett éveken át, ám egyszer csak elkezdett szórakozni velem. Bekapcsolás után csak akkor volt hajlandó megszólalni a jobb csatorna, ha a bemenetválasztón váltottam, majd visszaállítottam az aktuálisan használt forrásra. Valószínűnek tartom, hogy a potméter kontakthibás, vagy csak ráférne egy tisztítás. Nem bajlódtam vele, egy darabig el voltam így, majd úgy döntöttem, hogy ideje lesz váltani. Közel áll hozzám a Marantz hangzásvilága, emiatt is döntöttem úgy, hogy maradok a márkánál, csak egy kicsit komolyabb típust nézek.

A választásom a PM5004-re esett, amit használtan, viszonylag kedvező áron vásároltam meg. Sajnos nem találtam a piacon fekete színű példányt, így maradt az ezüst. Egy kicsit felemás lett a rendszer, de már megszoktam a látványt. Az előlapon található elemek nem sokat változtak. Ami viszont egyből feltűnt, hogy az összes kapcsoló saját relével gazdagodott, és a „Source direct” gomb megnyomásával a komplett hangszínszabályzás kiiktatódik, beleértve a balansz potmétert is. Külön öröm számomra ez a tulajdonság, az előző modellnél csak a bass- és a treble-szabályzót iktatta ki a gomb. Főbb specifikációi a következők: 2 x 35 W (8 ohm), 2 x 45 W (4 ohm), 0,05% THD. További részleteket a gyártó honlapján olvashattok.

Kíváncsiságból, illetve a fotó kedvéért megfosztottam a burkolattól az erősítőt, ekkor szomorúan konstatáltam, hogy ez a berendezés már a költséghatékonyság jegyében született. Az összes kondenzátor kivétel nélkül márkátlan, olcsó darab. El is határoztam, hogy átkondizom szinte az egész panelt. Hosszas keresgélés után itthonról, illetve külföldről beszereztem a szükséges alkatrészeket. Panasonic NXL, Rubycon, Elna (Cerafine, Silmic, Duorex) for Audio és Nichicon (Fine gold, Muse) típusú elkókat válogattam össze. Megvártam, amíg az utolsó darab is megérkezik, ezután fogtam neki a több órás forrasztásnak. A két nagy pufferkondival meggyűlt a bajom, mivel azok még pluszban hozzá voltak ragasztva a panelhoz. Sokáig tartó és óvatos szöszmötölés után sikerült eltávolítani a spéci ragacsot. Jöhettek az új „kémények”, amik tökéletesen passzoltak az eredeti példányok helyére.

Következhetett az összeszerelés, majd izgatottan és egy kicsit félve kapcsoltam be a készüléket. A relék kattanása és az állapotjelző LED-ek kigyulladása után megnyugodtam, nem durrant el egyetlen elkó sem. ☺ Jöhetett az első hangpróba, ami annyiból állt, hogy megfelelően szól-e mindkét csatorna, illetve nincs-e alapzaj. Szerencsére minden rendben volt, tökéletesen és zajmentesen szólalt meg a tesztmuzsika.
A második próba már a rendszerbe beillesztve történt normális forrásról, hangsugárzókkal. Már első hallásra is rengeteget változott a hangkép. Sokkal nyugodtabb, részletesebb, a mélyebb tartományban is stabilabban zenélt az újrakondizott Marantz.

A jót mindig hamarabb megszokja az ember, és ez jelen esetben is igaz, egyáltalán nem bántam meg a ráfordított időt, pénzt a tuningolásra. Jó párost alkot a szintén Marantz CD-67 SE játszóval, amiről a következő oldalon írok nektek.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!