Bevezetés

Itube-tól ITube-ig , avagy egy szubjektív számítógépes audio evolúciós történet

Nagyjából két évvel ezelőtt szereztem egy Fatman Itube ValveDock-ot IPod dock-al és két gyári hangfallal. Ez egy gyönyörű kivitelű kis hibrid erősítő, melyben csöves előerősítő működik 2 darab 6N1 csővel, melyek mögött egy hagyományos tranzisztoros erősítő dolgozik.

Hamar kiderült, hogy a gyári hangfalak elég korlátosak, dobozos a hangjuk ezért elkezdtem keresgélni a neten, hogy mit ajánlanak hozzá. Egy Tannoy Mercury V1 párra esett a választásom.

Akkor még egy ultra csöndes asztali (gamer) gépem volt, amiben az öcsémtől örökölt Terratec 6Fire zenész kártya szolgáltatta a hangot. Az 6Fire-Fatman-Mercury lánc kis-közepes hangerő mellett meleg, dinamikus, erőteljes, részletes hangzással töltötte meg a nappalit.

Kimondottan szerettem komolyzenét és jazzt hallgatni rajta. Ami nem tetszett, hogy elektronikus és rockzene esetén kicsit lassú volt, ’úszott’ a zene, és a 2 x 13 Watt kevésnek bizonyult a Tannoy-okhoz, 50-60 százalékos hangerőtől felfele, sajnos már egyre erőteljesebben kezdett torzítani a rendszer.

Ekkor kaptam kipróbálásra az Audioengine A2 aktív hangfalakat, és beleszerettem a hangjába: méretéhez képest kiváló basszusok, kimondottan egyenletes nagyon nyílt hangzás lényegében a teljes frekvencia tartományban, az embert magával ragadó részletes közép tartomány, és a gyorsaság / hangzás frissessége.

Eladtam a Fatman Itube-ot és a Tannoy párt, és megvettem az A2 hangfalakat. Időközben rájöttem, hogy egyre kevesebbet játszom, viszont folyamatosan zenét hallgatok, ezért az asztali gépet pedig egy használt Thinkpad X60-ra cseréltem (ezzel részben szabad keretet teremtve a PC-s audio kísérletezéshez), ami a nappaliban levő szekrényre költözött az A2 mellé, és a What Hifi ajánlása alapján megvettem első USB DAC-omat egy FIIO E7-et.

Az A2 basszusának 60 Hz alatt vége van, ami a mindennapos használat alatt már kibukott. Egy használt Yamaha SW-150 mélynyomó felé tett kitérő után megvettem az Audioengine S8 mélynyomót, ami szerintem tökéletes párja az A2-nek. Teljesítményben megeszi reggelire az A2-t, de kb. 10-15 százalékos hangerőn használva, a Crossovert kb. 70 Hz-re állítva és a Phase-t jól belőve tökéletesen fésüli a hiányzó basszus tartományt az A2 alá.

Az E7-et használtam munka közben a notebookomhoz kötve, míg a hangfalakhoz egy M2TECH Hiface2 aszinkron USB-SPDIF konverteren keresztül egy FIIO D3-at kötöttem. A D3 volt eddig az egyik legjobb beszerzésem. Kiváló Wolfson WM8805 USB-SPDIF receiver és egy egész jó 24 bit / 192 KHz DAC (Cirrus Logic 4344) működött benne – mindezt 7000 Ft-os árért kínálva.

Szabolcs barátom segítségemre sietett, és pillanatok alatt kicserélte a leggyengébb láncszemet jelentő TI LMV358 OPAMP chip-et egy AD8656-ra, amivel nagyságrendet javult a DAC dinamikája és megmaradt részletes nyílt hangzása, így már árának sokszorosába kerülő DAC-okkal versenyzett hangminőségben. (Sajnos a D3 utódjában a TAISHAN-ba már a WM8805 helyére Cirrus CS8416 SPDIF receiver került, így a fórumokban olvasottak alapján zenehallgatási célokra már nem annyira jó, mint elődje).

Az E7 fejhallgató erősítő része nagy előrelépést jelentett a notebook fejhallgató kimenetéhez képest dinamikában, de a tere nem volt óriási. Logikus továbblépés volt a FIIO szintén Wolfson WM8740 alapú E17 DAC-ja, ami már 24/96 zenéket is lejátszott. Szerintem a két FIIO DAC hangja között ég és föld volt a különbség a hang részletessége, tere, egyenletessége, dinamikája terén. Az E17 állandó hűséges utazótársam lett hosszú időre. Az ember ’elköveti azt a hibát’, hogy folyamatosan nyomon követi egyes szaklapok és fórumok olvasásával a fejlődést, ami az USB DAC-ok terén robbanásszerű volt az elmúlt két évben.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!