Jön az Amerikai Űrerő?

Az Űrerő, de mi is ez?

Az Egyesült Államok Légierejének Űrparancsnokságának (USAF Space Command) pajzsa

Az Amerikai Légierő felel az amerikai haderő "űr szegmenséért", vagyis az űrfölényért jelenleg, szó szerint ez ezt jelenti:

Az egyik erő jelentős dominanciája a másik felett, amely lehetővé teszi az előbbi (erő) és a hozzá kapcsolódó földi, tengeri, légi, világűr és különleges műveleti erők egy adott időben és helyén való működését, anélkül, hogy az ellenség ebbe hatásosan beavatkozhatna. Az űrfölény az időben és a térben lokalizálható, avagy széleskörű és tartós lehet. Az űrfölény pedig a baráti erők számára lehetővé teszi a cselekvés szabadságát, és ha erre adnak utasítást, ugyanettől a szabadságtól megfosztja az ellenfelet.

Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az első időkben a Haditengerészet és a Légierő egymástól függetlenül állított pályára kommunikációs, navigációs és felderítő műholdakat, illetve pénzelt emberekkel a fedélzetükön dolgozó űrhajós programokat, valamint készültek vázlatok, vizsgálatok és tervek esetleges katonai űrhajók, űrbázisok, sőt, Hold-bázisok terén. Végül ezek közül egyik sem valósult meg, a műholdak pedig alapvetően a Légierő irányításába kerültek. Itt egy fél gondolatra érdemes megállni, mert az 1950-es évektől nagyjából az 1990-es évek közepéig a titkos Nemzeti Felderítő Hivatal (National Reconnaissance Office) által üzemeltetett kémműholdak a CIA és az USAF szárnyai valósultak meg, és hivatalosan a Légierő képviselte a kapcsolatot a gyártókkal és a külső partnerekkel.

A kaliforniai Vandenberg légibázis SLC-6 indítóállása 1985-ben tesztelés alatt, az Enterprise nem űr-képes űrsiklóval - végül innen egyetlen űrsikló sem indult a világűrbe (de azért elköltöttek rá 4 milliárd dollárt)

A légierő feladata a világűr kapcsán sokrétű. Először is hajdan a katonaság kezdte el kiépíteni a rakéta-indítóállásokat a ballisztikus rakétatesztekhez és üzemeltette azokat, az indítóállások egy része ma is a katonaság által üzemeltetett terület (a kaliforniai Vandenberg és a floridai Cape Canaveral légibázisról civil rakéták is indulnak a mai napig). Ezekhez kapcsolódik, hogy a szükséges biztonsági eljárásokat is kidolgozták menet közben, és a Légierő tisztjei a felelősek az Egyesült Államokból indított rakéták vészhelyzetben való felrobbantásáért a fedélzeten elhelyezett robbanótöltetekkel.

Az Eglin Légibázis passzív fázisvezérlésű (PESA) FPS-85 radarja, amely elsődlegesen világűrben keringő objektumok követésére épült, a négyszögletes az adó-, a nyolcszögletes a vevőantenna

Másodszor katonai szempontból igen fontos a világűrben lévő tárgyak, mindenek előtt a műholdak nyomonkövetése - természetesen elsődlegesen az ellenség műholdjaié, de menet közben ha már úgy is képes rá, a rendszer az űrszemetet is nyomon követi, és lehetőséget biztosít arra, hogy az esetleges nem eltervezett találkozásokat időben elkerüljék még. Gyakorlatilag az erre szóló igény a Szputnyik-1 világűrbe juttatása és bejelentése előtt már létrejött, az pedig csak felgyorsította azt, és (minő meglepetés) az Egyesült Államokban is különálló programot indított a Légierő (Space Track / SPACETRACK), a Haditengerészet (NAVSPASUR), de még a Hadseregnek is volt saját rendszere tervben. Végül a legismertebb a Space Track lett, amely radarokkal és optikai érzékelőkkel pásztázza a világűrt, és követi a különféle műholdakat és más mesterséges és természetes égitestek mozgását a Föld körül, és nem mellesleg az utolsó haditengerészet által üzemeltetett, földi telepítésű mohikánokat 2004-ben adták át a Légierőnek (természetesen a hadihajók radarjai is képesek bizonyos magasságig észlelni a műholdakat, de az sokadlagos feladatuk csak).

NAVSTAR GPS Block III navigációs műholdak építése a Lockheed-Martin gyáregységében,
a Légierő megrendelésére

Harmadszor persze a saját műholdak indítása és üzemeltetése a feladatuk, ideértve a kommunikációs, megfigyelő és természetesen a Navstar GPS műholdakat is. E téren fontos a saját műholdak biztonságának megőrzése, ami annyit tesz, hogy lehetőleg ne hagyják, hogy más államok megvizsgálják a műholdjaikat a saját műholdjaikkal, illetve azzal közel azonos pályán legyenek (amit kis mértékben módosítva bármikor összeütközhet a te műholdaddal). Ennek egy törekvése például, hogy a nagy (és drága) több feladatú műholdak helyét kisebb és olcsóbb műholdak rajai vennék át - ami megnehezítené a leküzdésüket, és persze több célpontot ad annak, aki erre törekedne.

Az USS Lake Erie cirkáló egy SM-3 rakétát indít 2008. február 21-én, amely nem sokkal később eltalálja és elpusztítja a 247km magasan keringő, működésképtelen NROL-21 (v. USA-193) jelzésű műholdat

Negyedszer pedig természetesen vizsgálni kell, hogy adott esetben hogy lenne lehetséges az ellenséges műholdak működését blokkolni, szükséges esetben semlegesíteni, megsemmisíteni. Ez a képesség egyébként a hidegháború óta létező és megvan - az ellenséges ballisztikus rakéták leküzdésére szolgáló elhárító-rakéták egy része gyakorlatilag eddig is képes volt a kisebb magasságban keringő műholdak leküzdésére - apróbb probléma, hogy ezek inkább felderítő / kémműholdak lehetnek, a magasabban keringő kommunikációs és navigációs műholdak ezen rendszerek hatótávján túl van.

Az X-37B űrjármű visszatérése után, a vegyvédelmi ruhás emberek a hidrogén-peroxidot fejtik le belőle

Itt jön egy kevésbé propagált zóna, amely a katonai (és szükség szerint civil) műholdak megvizsgálásáról (hogy jobban megismerjék képességeit, működését), szükség szerint megzavarásáról, tönkretételéről szól. Erre például az X-37B automata űrrepülőgép kiválóan alkalmas lehet, noha a pontos feladatát nem tudjuk, de az a képessége, hogy képes jelentősen megváltoztatni a keringési pályáját, arra is ideálissá teszi, hogy más műholdakat megvizsgáljon. A másik műholdjának a zavarásról: ez lehet egy közelbe manőverező műhold, amelyik a célműhold által használt rádiófrekvenciákon kezd el zavaró jeleket sugározni (ilyenkor hasznos tudni, hogy melyik műhold milyen hullámhosszon kommunikál), de végső esetben egy kisebb (kvázi öngyilkos) műholdat egyszerűen bele is lehet vezetni egy másikba...

John W. Raymond négy csillagos tábornok, a Légierő Űrparancsnokságának vezetője

No, ezeket a feladatokat 1982-ben adták egy kézbe, a Légierő Űrparancsnokságáéba (Air Force Space Command). A parancsnokság alatt szolgálók létszáma jelenleg cirka 20 000 főt tesz ki, és a vezetőjük egy négy csillagos tábornok, jelenleg John W. Raymond...

Az USAF Space Command ugyanakkor nem egyedülálló példa. Ilyen űrparancsnoksága minden nagyhatalomnak van, Oroszországban a 'Légűr' haderőnem alá három parancsnokság tartozik, a Légierő, a Légvédelmi rakétaerők és az Űrvédelmi erők. Kínában szintén van különálló parancsnoksága az Űrvédelemnek.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!