Kansai kalandok

Rövid bemutató a „tágabb” Kansai régió, Oszaka, Kiotó, Vakajama és egyéb vidékek közreműködésével. – írta: adlersson, 6 éve

Ramen múzeum, shuinek, csatornafedelek

Barátaink így a vacsorára szánt okonomiyakit ebédre tették át, amiért én és Zoe (a feleségem - a szerk.) is rendkívül hálásak voltunk, hiszen a sietős éjszaka során nem sok időnk volt enni. A fárasztó napot és éjszakát követően kezdetnek valami könnyed, helyi látványosságot kerítettünk napirendre, hogy azért mégse csak fetrengéssel és evéssel töltsük el a napunkat. Felkerekedtünk hát, hogy meglátogassuk az egyetemisták megváltójaként számontartott instant ramen szülőhelyéül szolgáló Ikeda (池田市) városát, ahol az Andō Momofuku (安藤百福) után elnevezett múzeumban kaphattunk némi fejtágítást e gyorsétel történelméről.

Az Ikeda városában található Momofuku Ando Instant Ramen Múzeumban az első, csirkés ramen 1958-as feltalálásától kezdve követhetjük nyomon az instant tészta fejlődését.

A múzeumhoz közeledvén a feltaláló, Andō úr szobra köszönt minket, akiről egyébként később kiderült, hogy valójában tajvani származású, hiszen az akkor még japán megszállás alatt álló Chiayi (嘉義) városában született. Az épületbe lépve az elképszető ramen fejlődéstörténet mellett pl. az első „űrramen”-ről is olvashatunk, melyeket a gyártó Nisshin cég a Japán Űrkutatási Ügynökséggel (JAXA) közösen fejlesztett ki 2002-től a Nemzetközi Űrállomás (ISS) japán, „Kibō” (きぼう) moduljának 2008-as felbocsátására.

A szigorú előírásoknak megfelelő, darabonként mindössze 30-40g súlyú csomagokat négyféle kivitelben, hagyományos (tintahal, tojás, hagyma), curry-s (krumpli, répa, hagyma), miszos (garnélarák, kukorica, répa, hagyma) és tonkatsus (tintahal, gomba, gyömbér, fokhagyma, szezámmag, hagyma) kivitelben hozták létre. Persze számolni kellett azzal, hogy az űrben nem lehet egyszerűen csak a tányérba kikészített tésztára loccsantani a forró vizet, ezért a tésztát a súlytalanságnak „ellenálló” csomagolásba helyezték, melynek elkészítéséhez 70°C-os vizet javasoltak.

A Nisshin és a JAXA közös találmánya az „űrramen”, mely ehhez hasonló, súlytalanság állapotában is elkészíthető formában került fel a Nemzetközi Űrállomásra.

A ramen múzeum egyébként további, interaktív élményt is kínál a „Cup Noodle Factory” és a „Chicken Ramen Factory” részlegekben. Előbbi a hagyományos, polisztirol bögrés instant tésztát teszi személyre szabottabbá, ahol saját magunknak gyárthatjuk le a tésztát, kezdve a bögre dekorációjától az ízesítőkig. Ez egy adagért 300 jenbe kerül, de ha nincs nagy tömeg, akár több változatot is csinálhatunk. A „factory” látogatása némileg több szervezést igényel, ugyanis ide csak foglalással lehet bejutni és ekkor is legalább két főre van szükség. A kb. 90 perces „workshop” során az érdeklődők maguk gyúrhatják be a ramen tésztáját, készíthetik el a tészta „tömböket” (ennek a hivatalos neve „seimen” (製麺)), melyeket szintén maguk ízesíthetnek, a tésztát pedig a személyzet segít gőzölni majd megsütni. A workshop ezúttal sem kerül egy túl vastag összegbe, hiszen felnőttenként mindössze 500, általános iskolás gyerekenként pedig csupán 300 jent kell leszurkolni.

Látogatásunk végén a kihelyezett ajándékboltban további, máshol nem kapható instant ramen különlegességeket és ajándéktárgyakat, Oszaka-szerte pedig ramenes ételkülönlegességeket szerezhetünk be. (A Japán-szerte népszerű Mister Donut fánkozókat üzemeltető Duskin múzeuma egyébként a közeli Suita (吹田) városában található, ahol értelemszerűen a fánkkészítés rejtelmeiben mélyedhetünk el.)

A Shin-Osaka állomáson kapható ramenes fagyi.

A ramen múzeum után a közelben lévő Kureha szentély (呉服神社, Kureha jinja) felé vettük az irányt, hogy újabb „shuin”-t (朱印/ 御朱印) tegyünk be a gyűjteménybe. Az apró, ámde kellemes hangulatú szentély közvetlenül a Hankyu vasútvonala mellett található, néhány perc sétára Ikeda vasútállomástól.

Az Ikeda városában található Kureha szentély udvara.

Ha már szóba került a shuin, talán érdemes néhány szót ejteni erről is. A shuinek eredete nem teljesen tisztázott, azonban a legelfogadottabb változat szerint a templomoknak, szentélyeknek adakozóknak készítették, mely azonban eltér a hagyományos emlékbélyegzőktől. A shuineket a rutinosabbak már egy külön „albumba”, ún „shuin-chō”-ba (朱印帳) gyűjtik, melyeket általában 1000 jenért lehet kapni, helyenként eltérő díszítésű fedőlappal. Egy-egy shuin 300-1000 jenbe kerül, bár jellegét tekintve ez inkább adomány, semmint a shuin ellenértéke.

Függően attól, hogy milyen jellegű intézményt, templomot (寺院, jiin) vagy szentélyt (神社, jinja) látogatunk, alapvetően kétféle kivitelű shuint kaphatunk (ld. illusztráció alant). A templomok shuinjei legfeljebb hét elemet tartalmazhatnak, így három pecsétet (bal oldalon a templom pecsétje (寺院の押印, jiin no ōin), középen a templom istenének pecsétje (御宝印, ontakarin), jobb oldalon a templom száma (札所番号, fudashō bangō)), három kalligrafikus írást (bal oldalon a templom neve (寺号, jigō), középen a templomban ábrázolt istenség neve (本尊名, honsonmei), jobb oldalon egy ima (奉拝, hōhai)) és egy dátumot találhatunk.

A szentélyek által adagolt shuinek viszont ennél jóval egyszerűbbek és mindössze legfeljebb négy elem, két pecsét (a szentély címere (社紋, shamon) felül és annak pecsétje (神社の押印, jinja no ōin) alul) és két írás (dátum a bal oldalon és egy ima a jobb oldalon) található rajtuk. A mellékelt ábrán bal oldalon a Marishion-tendō (摩利支尊天堂), illetve jobb oldalon a Világörökség részét képező Kōfuku-ji (興福寺) által terített shuineket láthatjuk.

Szentélyek (bal) és templomok (jobb) által készített shuinek elrendezései.

Shuineket a „御朱印” (go-shuin) feliratú ablaknál üldögélő munkatársaktól, néhány perces rajzolást követően gyűjthetjük be, de mint Japán oly’ sok mindnnek, a shuinek begyűjtésével kapcsolatban is akad néhány íratlan szabály. Az egyik legfontosabb, hogy a shuin kiállítása az éppen felkért szerzetes szuverén joga, így amennyiben udvariatlan, ortó, kínai stílusban kérjük azt, úgy megtagadhatja annak kiállítását, illetve ha ez megtörténik, akkor sem érdemes győzködni. Fontos szem előtt tartanunk továbbá, hogy záráskor, rendszerint 4 órakor vagy kicsivel ez után, már nem illik shuint rendelni, ahogy a kiállítás közbeni csacsogás vagy beszélgetés kezdeményezése is mellőzendő.

Shuin gyűjteményünket az erre rendszeresített könyv segítségével tárolhatjuk.

Ha már a gyűjtögetésnél tartunk, nemrég találtunk rá arra, az egyébként már 2007 óta tartó „őrületre”, melyben dekoratív csatornafedeleket ábrázoló kártyákat (japánul „manhole card” (マンホールカード, manhōru kādo)) lehet begyűjteni Wakkanaitól Naháig. A kártyák ingyenesen, esetenként egy fél perces kérdőívért cserébe szerezhetőek be a meghatározott irodákban, melyek gyakran egyszerű turista információs pontok, de akár a helyi csatornázási művek kirendeltségei is lehetnek. Ha nagyon fel akarunk vágni valahol, akkor a „manhole” kártyákkal igazolhatjuk, hogy bizony nem csak a vonat ablakából láttuk az adott települést.

Csatornafedél kártyák Wakayama és Kurashiki városaiból.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • Malajzia három felvonásban

    Első alkalommal munka miatt érkeztem az országba, másodjára és harmadjára pedig azért, mert megtetszett.

  • Húszezer perc Hangzhouban

    Közel két hetes móka Kína egyik kevésbé visszataszító városában és annak környékén, öregurasan.

  • Közlekedés I.

    Elsősorban Magyarország, majd a világ tömeg- és közúti közlekedésével foglalkozó cikksorozat első része.

Előzmények