Vízállósítás

Akkor jöhet a feketeleves, a vízállóság.
A vízálló tok elkészítésénél többféle anyaggal kísérleteztem. A legjobbnak az a zacsi bizonyult, amelyiken van „cipzár”. Ez kellően vastag és rugalmas – inkább nyúlik, mint szakad.

A forrasztási technikából a préseléses olvasztást alkalmaztam: két lemez közé (én 2 db kést használtam) berakjuk a fóliát, és öngyújtóval elsütjük a szélét. A két lemez találkozásánál nem zsugorodik és nem ég tovább az anyag. Illetve ahogy kézzel összeszorítjuk, úgy egybeolvad az alsó és felső réteg.
Íme egy hasonló videó a folyamatról:

Elméletben elég egyszerű, de sajnos nem ilyen egyszerű jól megvalósítani. Többször előfordult, hogy nem teljesen zárt légmentesen. Az sem volt mindegy, hogy milyen környezetben készítem el a zsákot, ugyanis, az első vizes tesztkor pára csapódott le a „tok” belsejében.

Ezt csak úgy lehet megoldani, ha 1-2 tényezőt megváltoztatunk. Hajszárítóval minél jobban fel kell melegíteni az óratestet, hogy mindennemű nedvesség elpárologjon róla. Majd a zacskóba is nyomni kell a meleg levegőt. Sőt az utolsó oldal lezárása előtt is fél percig hajszárítóznom kellett.

Ezek után lett tökéletes. Kb. 10 db tok kellett ahhoz, hogy a technológia kiforrja magát.

Néhány kép a tok készüléséről:

A fém gombos óra kapott egy szigetelőszalagot a kapcsolójára, hogy semmiképp se kezdje ki a nejlont.

Ha rákerül a zsákocska, akkor érdemes rámelegíteni, hogy ráfeszüljön az anyag, különben nem fér vissza a szíjba. Ezt csak nyílt lánggal lehet – a hajszárító nem elég meleg és koncentrált.

Ellenőrzésképpen érdemes még pár percig vízben áztatni a modult, hogy megbizonyosodjunk valóban nem ereszi át a folyadékot. Meleg vízből hideg vízbe rakva sem jött elő újra a párásodás.

Utolsó lépésként visszacsúsztattam a vízhatlan óratestet a szíjba, végül egy kis szilikon lappal lefedtem a nyílást. Ez védi majd meg, hogy bárminemű anyag kiszakítsa a zacskót.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!