Kerékpározás az olasz Alpokban

Passo Stelvio, Passo Gavia és a Garda-tó: élménybeszámoló Olaszország gyönyörű tájairól, bringás szemmel. – írta: Napfénysüti, 8 éve

Gavia

Csütörtökön újabb kemény menet várt ránk hiszen erre a napra terveztük be a Passo Gavia megmászását. Tanulva a Stelviós dolgokból ide már 2 kulacs folyadékot vittem és nem kezdtem be túl erősen. Ez az egyik leghosszabb kerékpáros emelkedő a maga közel 27 km-es útjával.
Viszont elég csalóka is mert az első fele egész enyhe, még kisebb lejtők is vannak benne de a második felében jön több 10% feletti meredekségű szakasz amit még megspékel az útburkolat ehhez a csodás hegyhez mérten időnként méltatlan minősége .
Képek a Gaviáról:

Aznap, mikor mentünk találkoztunk igazi profival is: a Tinkoff-Saxo csapatából edzettek ketten, egyikük talán Roman Kreuziger lehetett:

Lefelé itt is észnél kellett lenni, csakúgy mint a testvérhegyen. Sőt, mivel a Gavián kevesebb a hajtűkanyar így jobban fel is lehet gyorsulni. Nekem úgy hogy óvatos voltam a bukástól tartva, a csúcssebességem 70 km/h óra volt de mehettem volna ennél bőven többel is.
Lefelé mikor beértünk Bormióba eldöntöttük hogy teljesítményünkért cserébe elfogyasztunk egy finom ebédet valami hangulatos kis vendéglőben.
Még utoljára hazatekerhettünk kicsit nézelődve a városban és a környéken.

Erről is egy Col Collective videó: Passo Gavia (Bormio) - Cycling Inspiration & Education

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények