Kert ÉPÍTÉS házimunkában

Lejtős telken nem egyszerű kertet építeni, mivel támfalakat, lépcsőket és teraszokat kell létrehozni. De a végeredmény kárpótol. – írta: kenand, 4 hete

Bevezetés

Kertes házban nőttünk fel a párommal, emiatt magunk is mindig kertes házba vágytunk. Szüleimnek inkább haszonkertje volt, de már akkor is volt néhány mediterrán növényünk is. (Kenderpálma, magról nevelt citrom, maracuja.)
Hat évvel ezelőtt újabb házba költöztünk, a melléképületek és lakóépület felújítása után (korábbi cikkemben írtam róla) -végre- nekiálltam a kert megépítésének és betelepítésének is.
A telek 1000 m2-es volt eredetileg: 20x50 m, de 6 m-t emelkedik, majd a telek végénél a kertszomszéd 2-3 m-rel ismét magasabban van. Rengeteg víz tud lezúdulni, volt már Niagara vízesés és Amazonas a kertemben. Akkor még eléggé a felújítás elején tartottunk.

Egy kis videó róla

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények

  • Egy ház új téglaruhája

    Szeletelt téglával szépen fel lehet csinosítani egy épület külső megjelenését, akár házi kivitelezésben is.