Középkategóriás gamer gép építése A-tól Z-ig

Azoknak, akik a legjobb ár/teljesítmény arányra törekednek ésszerű kompromisszumokkal, de maximalistaként. – írta: adamssss, 4 éve

A gép lelke, a VGA

Első körben egy Gigabyte GTX1050Ti-re esett a választásom. Két okom volt rá. Az első a pénztárcám, a második pedig, hogy FHD felbontásra nagyjából elég volt. Én olyan alkalmi játékos vagyok, aki nagyon keveset játszik, viszont amikor igen, akkor szeretem magam átengedni az élménynek, amihez hozzátartozik az is, hogy csutkára tekerem a grafikát. És akkor jött a Forza Horizon 3, és megadta magát a kicsike. 50 fps fölé nem nagyon ment a számláló, és volt olyan helyzet is, amikor 30 alá esett, ami már érezhetően szaggatott.

Nagy volt a dilemma, hogy mi legyen. A választás a GTX 1060 és 1070 között lehetett. Sajnos ekkor az AMD csak radiátorokat vagy ezeréves architektúrákat kínált, így kiesett, pedig egyébként jobban szívlelem a vörösöket. Az 1060 jelenleg biztosan elég lenne, de ezt a VGA-t is legalább 2-3 évre terveztem, így viszont duzzogva, de az 1070-et kellett megvennem. Ebből is egy ASUS DUAL-ra esett a választás, ami bár bányászott, de leinformálható, hűtött és alulfeszelt rack-ben, így olyan nagy kockázatot nem vállaltam, plusz gari is volt rá 2,5 év.

No igen. Ezt a kártyát eddig semmi nem izzasztotta meg. FHD felbontáson mindenhol tartja a 60 fps-t. Egyedül a Metro Exodus nem feküdt neki, de felpatchelve, valamint a legfrissebb driverekkel azt is megeszi reggelire. 60-as V-sync-et használva általában 60-80 százalékos a GPU kihasználtsága. Ez azt jelenti, hogy 1-2 évig még a játékok 95 százaléka nyugodtan húzható ultrára, és a VGA fogja tartani a stabil 60 fps-t.

A tárhely. Erre nem vagyok büszke, de ez van. Van egy 120-as HyperX Fury SSD-m a rendszernek, meg pár fontos programnak, a többi program meg fájl egy 1 TB-os vinyón van.

Ha ma raknám össze a rendszert, akkor az OS-nek vennék egy 120-as SSD-t, a játékoknak és programoknak egy 1 TB-osat, a fájloknak meg egy 2-3 TB-os vinyót. Majd egyszer eljön ennek is az ideje. Első körben az 1TB-os SSD beszerzését tervezem.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt