LEGO 21309 – "A sas leszállt?"

Ismét kockapakolgatás, ígéretemhez híven, NASA/űrutazás témakörben. – írta: LÁZ, 7 éve

Bevezetés, készletinfó

No, ahogy a Snowspeedernél is jeleztem, Legóéknál látták, hogy kezdek kifogyni az érdemi helyből, így arra jutottak, hogy segítség gyanánt kiadnak egy olyan készletet, ami függőlegesen nagy. Ismételten szeretném megköszönni nekik a figyelmességet :D .

Elő is került egy szabad szemmel is jól látható méretű doboz, benne csodás fehér és fekete elemekkel. Nézzük meg, mit lehet összerakni belőle, ha jómunkásemberhez híven követjük a lépéseket. A nagyobb méretű doboz grafikája a témaválasztásnak megfelelően tökéletes, úgy gondolom, rendben van.

A készlet sztorija a szokásos Ideas vonalat követi, az alapprojekt egy kooperálás eredménye volt. Apropója a holdra szállás 45 éves évfordulója. A pontos időrendet nem követtem a projektnél, de elég hamar elérte a 10 k támogatottságot, így esélyessé vált a bolti forgalomba helyezés is. A hivatalos bejelentés után kb. borítékolható volt, hogy a fél világ rá fog kapni, és vinni fogják, mint a cukrot. Ennek ellenére Legóéknál ezt megint sikerült alábecsülni, idén már második alkalommal (lásd snowspeeder). Szóval, ha van erre külön ember, akkor alatta most már biztos remeg a léc.

Ha jól emlékszem, nem volt early access a készletre, ennek megfelelően kb. azonnal "elfogyott" a hivatalos shopból, out of stock státuszt kapott. Így, aki nem volt gyors és határozott, az vagy határozatlan időre lecsúszott róla, vagy várhatja a magyarországi boltokba kerülést (kb. mostanában esedékes). Viszont az szintén borítékolható, hogy nem lesz belőlük nagy mennyiség, így érdemes résen lenni netügyileg, vagy turkálni a releváns facebookos csoportokat.

Személy szerint a megjelenés után még nem tudtam eldönteni, hogy kell-e vagy sem, aztán kaptam egy visszautasíthatatlan ajánlatot, és el is dőlt, hogy függőlegesen fogok építkezni. Térjünk is rá a masinára:

LEGO 21309 - SATURN V

Gyártási év: 2017
Elemszám: 1969
Manual: 1 füzet, 337 lépés 179 oldalon
Méretek: 100 cm magas, 17 cm átmérőjű
Figurák száma: 3 +1 potyautas

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt